Ma az ország feketébe borul: a kommunizmus áldozataira emlékezünk. Amennyiben ez nem sokat mond neked, vagy úgy érzed, hogy a középiskolai történelemórák emléke nem elég élénk, itt van minden, amit tudnod kell a magyarországi kommunizmusról.
A kommunista ideológia ősatyjának Karl Marxot szokták nevezni, aki 1848-ban megjelent művében taglalta annak fő irányelveit: szabadság, egyenlőség, testvériség. Ez alapján lehetne szó akár a liberalizmusról is, pedig a kettő között hatalmas a különbség.
Hazánkban először 1918-ban került hatalomra kommunista párt, és csak pár hónapig maradt. Kun Béla vezetésével azonban ez a pár hónap (egészen pontosan kicsivel több, mint 4) tevékenyebb volt, mint egy átlagos év összesen: megkezdődött a szocializálás, többek között a nők is választójogot kaptak, új tankönyveket adtak ki, bevezették a 8 órás munkaidőt, emelték a munkabéreket és csökkentették a lakások árát.
Magyarország azonban még nem volt felkészülve ezekre a reformokra, a Tanácsköztársaság augusztus elsején megbukott. És annak ellenére, hogy az első próbálkozás rövid úton csúnya véget ért, a kommunista pártok népszerűsége lassan, de folyamatosan nőtt. Olyannyira, hogy 1947-ben a Magyar Kommunista Párt a választók 22%-át megnyerte, ami a fennálló politikai helyzetben nagy szónak számított, és Rákosiék kezébe adta a kulcsot az ország kommunizálásához.
Azért pár szót szóljunk erről a választásról. Egyrészt a kommunistabarát kormány előzőleg különböző rendeletek által a választók több, mint 10%-ától vette el választójogát. Másrészt engedélyezte, hogy úgy nevezett kék cédulákkal saját lakhelytől távol is lehessen szavazni. Így a legendák szerint konkrétan busszal utaztatták az MKP szimpatizánsait, akik több helyen is leadták voksukat. Ezt tudva, a 22% nem is olyan jó eredmény.
Miután az MKP szépen lassan feloszlatta, magába olvasztotta vagy ellehetetlenítette az összes konkurens pártot, 1949 augusztus 20-án hivatalosan is bejelentették a Magyar Népköztársaságot, megkezdődött az úgy nevezett Rákosi-korszak. Nevét a pártfőtitkár, Rákosi Mátyás után kapta, aki oroszországi emmigrációja alatt szívta magába a szocializmus eszméit. Egypártrendszert és tervgazdálkodást vezetett be, és a rendészeti szervek hatalmát óriásira növelte. Hihetetlen paranoiás volt: a burzsoázia és a kulákok (rendszert ellenző egyedek) gulágba (szibériai koncentrációs táborba) küldése után egykori párttársait kezdte koncepciós pereknek alávetni. Ez azonban csak addig “működhetett”, amíg példaképe, a hasonlóan paranoid és kegyetlen Sztálin vezette Oroszországot, 1953-as haláláig.
Így érkezünk az 1956-os forradalomhoz. Október 23-án a diákok kezdeményezésével a főváros több pontját tüntetők özönlötték el, és egészen novemberig úgy nézett ki, hogy a hatalom megadja magát a köz akaratának. Aztán előkerült Kádár János, aki Oroszországból hazatérve kezébe vette az irányítást – persze az orosz haderő segítségével. Tanult Rákosi hibáiból, és engedett a tűntetők pár apró kérésének, ami pont elég volt ahhoz, hogy lecsendesedjen az ország.
A Kádár-korszak papíron boldog időszaka volt országunknak: nevezik gulyáskommunizmusnak, vagy fridzsiderszocializmusnak is, mert a szomszédos országokkal ellentétben a boltok polcain mindig volt élelmiszer. Bár a minőség hagyott maga után némi kivetnivalót. Ruhák terén ugyanez volt a helyzet: a nyugati, imperialista divat természetesen tiltott volt, de a Rákosi-korszak kínálatához képest már a színes ruhák is előrelépésnek számítottak. Természetesen lehetett külföldi cuccokat szerezni, megfelelő ismerősökkel. A tudósok, illetve az élsportolók viszonylag szabadon mozoghattak az országok között, így olyan termékekhez jutottak hozzá, amikre itthon mindenki vágyott (mint mondjuk a nylonharisnya vagy Levis farmer). Az átlag ember nagyrészt csak a kommunista blokk országai között mozoghatott, és ott is megkötésekkel, például az egy főnek megengedett valuta mennyiségét is korlátozták.
Kádár öregedésével a rendszer fokozatosan gyengült, majd nem sokkal halála után szét is esett. 1989-ben a legtöbb szocialista országhoz hasonlóan Magyarországon is beköszöntött a demokrácia.
Mindent egybevéve a kommunizmus alatt a magyarok sorsa mindenképpen jobb volt mint sok szomszédunké, például a románoké, és a világháborúkhoz képest is kimondottan nyugodt korszak volt ez. Mégis, szomorú nap ez a mai, hiszen a hosszú évtizedek alatt rengeteg ártatlan ember vesztette életét utcai harcokban, szenvedett koncentrációs táborban, vesztett koncepciós pert, vagy vallott be nem létező bűnt az Andássy út rettegett kínzótermében. Ma rájuk emlékezünk.
