A Virginia egy olyan interaktív moziélmény, mely garantáltan megdobogtatja mindazok szívét, akik kedvelik a rejtélyes, misztikus, erősen sztori alapú alkotásokat, ahol a valóság határai összemosódnak a képzelet szüleményeivel, az álmok és víziók világával.
Videojáték és film peremén
A játék eltér a megszokott formulától és a klasszikus játékmenet-átvezető, animáció-játékmenet felosztásból gyúr egy filmekkel rokon-, folyamatosan mesélő művészeti alkotást, melyet olykor-olykor lehetőségünk nyílik irányítani, terelni, de csakis a fejlesztők szándéka szerint, a sztori folyásának irányába. A történet szerint Anne Tarver, az újonc FBI-ügynök tapasztalt társával, Maria Halperinnel egy Washingtonhoz közeli csendes kisvárosba, Kingdomba érkezik, hogy felderítse egy helyi fiú váratlan és különös eltűnését.
Anne és Maria kapcsolatát azonban próbára teszi Tarver felettesének direktívája, mely szerint a nyomozás közben meg kell figyelnie partnerét. Az eseményeket csak tovább csavarja az egyre több furcsa részlet, valamint a kezdő nyomozó mindinkább misztikusabb álmai és látomásai, melyek összefüggnek a rábízott üggyel s hétköznapi életével egyaránt. Anne szemszögébe bújva követjük végig az eseményeket, melynek okán egyfajta személyesebb bevonódást, intimitást érzékelhetünk a végigjátszás során. Olyan apró részletekben is elmerülünk, mint a reggeli készülődés, vagy az egyes pontok közötti kocsikázás. Miközben játszunk, fejezetcímek választják el a jeleneteket, a mozgóképes hatás további erősítése érdekében. Az egyes helyszínek pontosan követik a készítők gondolatmenetét, remekül játszanak térrel és idővel, fényekkel és napszakokkal. Kardinális tényező a zene, hiszen a történet szerves részeként jelenik meg, nem csupán kísérő, sokkal inkább orientáló, mesélő minőségben. Erre szükség is van, mivel a játék egyáltalán nem tartalmaz dialógusokat.
Fekete barlang
A Virginia hibái is pontosan ebből a kiemelten filmszerű narratívából fakadnak. Erősen korlátozott mozgástér, csőszerű játékmenet, amely persze egyenes ágon következik a megvalósítás mivoltából, a különösen kevés interakció viszont egyértelműen a játékmenet rovására megy. Ezt a fajta mechanikát kevéssé jóindulatú módon nevezhetnénk egygombos sétaszimulátornak is. Nagyon kevés tárggyal és szereplővel tudunk kapcsolatba kerülni, mindemellett gyakorlatilag semmiféle beleszólásunk sincs az események tényleges alakulásába.
Mégis valóban királyság
Az egész játék mintha David Lynch köpenyéből bújt volna elő. Az egyes jelenetek csak úgy hemzsegnek a nyugati szürrealizmus mesterének munkásságára tett utalásoktól. Az útszéli lokálban zenélő banda előadása, mintha csak a Twin Peaksből lett volna átemelve, nem is beszélve a vendéglátóhely akciós pitéjéről vagy az átkozottul jó kávéjáról, melyet bizonyára Cooper ügynök is megirigyelne. Megidéződik a Lost Highway eklektikus, olykor a racionális felfogás peremén táncoló, párbeszédben szűk, feszült előadásmódja. Természetesen nem csak a Lynch-univerzumra találunk reflexiókat, hiszen számos más popkulturális ékkő is inspirálólag hatott a produktum világára, úgy mint az X-Akták, a Fargo vagy a True Detective. Az alkotás erős szimbolizmussal átitatott, kezdve a madár alakjával vagy a víziókban megjelenő bölénnyel. Jó példa még erre a különös jelképekben való kommunikációra Tarver féltve őrzött törött kulcsa vagy szintén az álomképben megjelenő, különösen erőteljes maszkok, álarcok megjelenítése. A látványvilág is a tiszta történetmesélés alárendeltje. Stilizált, minimalista cel-shaded grafikával találkozunk, amely remekül illeszkedik az alkotás által közvetíteni kívánt atmoszférába.
A verdikt
Az ötletes filmes megoldások, a hangulatos látványvilág és elementáris zene mesteri kombinációja egy nagyon zárt jelleggel elmesélt, kevés valódi játékelemmel rendelkező végeredményben csúcsosodik ki. A Virginia nem lesz egyértelmű közönségkedvenc, azok számára viszont, akiket vonzanak a hétköznapi tapasztaláson túlmutató művek, egy újabb különleges élménnyel kecsegtet a produktum.
7/10
Szerző: Sipos Bence
