3 csodás templom Budán, mely történelmi esküvők emlékét őrzi

Budapesten megannyi templom fala tartogat építészeti kuriózumokat – az alábbiak pedig történelmi személyek, költők és királyok esküvőjének is otthonául szolgáltak.

Krisztinavárosi Havas Boldogasszony-plébániatemplom

Talán nincs is híresebb római katolikus templom a budai oldalon, mint a Krisztinavárosi Havas Boldogasszony-plébániatemplom. Története egészen a 18. századi pestisjárványig nyúlik vissza, amikor is egy módos kéményseprő fogadalmat tett: ha elkerüli a fekete halál, Itáliába zarándokol, és egy kegyképpel, gyalogosan tér vissza Budára. Ígéretét betartotta, a Vérehulló Szűzanya kegyképe pedig Krisztinavárosban talált otthonra – még akkor is sértetlen maradt, amikor az 1723-as tűzvészben leégett a kápolna.

A Krisztinavárosi Havas Boldogasszony-plébániatemplom 1943-44 között nyerte el mai formáját, ám falai közt már előtte is számtalan nász köttetett. 1836-ban itt tartotta esküvőjét a „legnagyobb magyar”: gróf Széchenyi István és Seilern-Aspang Crescence szerelme közel 10 év után, maréknyi hozzátartozó, ám annál több kíváncsi szem láttára pecsételődött meg Krisztinavárosban. Semmelweis Ignác is az I. kerület ikonikus templomában mondta ki a boldogító igent –  az „anyák megmentője” 1857 júniusában kötött házasságot Weidenhofer Máriával, egy vagyonos, német ajkú kereskedő lányával. A szertartást Semmelweis fivére, Károly Fülöp vezette, aki nem sokkal azelőtt nyerte vissza misetartási jogát, melytől a szabadságharc után büntetésképp megfosztották.

1013 Budapest, Krisztina tér 2.

I. kerület Krisztina tér templom
Fotó: Nyull Fanni

Mátyás-templom (Budavári Nagyboldogasszony-templom)

Fővárosunk messze földön híres látványosságát, hivatalos nevén a budavári Nagyboldogasszony-templomot legtöbbször csak Mátyás-templomként emlegetjük. Nem csoda, hiszen Mátyás király két esküvőjét is itt tartotta! A templom gótikus elődje már a 13. században is ott ékeskedett, akkoriban még német polgárok imahelyéül szolgált. A török hódoltság ideje alatt dzsámiként funkcionált, majd a jezsuiták barokk pompába csomagolták, a Millennium évében pedig Schulek Frigyes irányításával teljes átalakuláson esett át, így nyerte el ma is látható, neogótikus formáját.

Ami pedig névadóját illeti, Hunyadi Mátyás először 1463-ban, az ekkor csupán 11 esztendős Podjebrád Katalinnal, majd 1476-ban, a nápolyi származású Aragóniai Beatrix-szal kötött házasságot Budavár ékszerdobozában. Az első frigy szomorú véget ért: a cseh király lánya nem sokkal az esküvő után, gyermekágyi lázban elvesztette életét. Az özvegy uralkodó ezután a 19 éves Beatrix kezét kérte meg, decemberi esküvőjük pedig fényes reneszánsz ünnepségként íródott be a történelembe. Úgy tartják, a menyegzőn 24 fogásos lakomát szolgáltak fel a vendégeknek, a poharak pedig egy percig sem maradtak üresek a pohárnokoknak köszönhetően.

1014 Budapest, Szentháromság tér 2.

Mátyás templom
Fotó: Getty Images

Szilágyi Dezső téri református templom

A Szilágyi Dezső téri református templom vöröses színének és Zsolnay-tetőcserepeinek köszönhetően már felszentelése pillanatában Víziváros ékévé vált. Tervezője, Pecz Samu a Duna túloldalán is maradandót alkotott: a templom és a Vásárcsarnok közti hasonlóság nem csupán a véletlen műve! A neogótikus stílusú, pentaton alaprajzú épület Budapest második legnagyobb református temploma – közadakozásból valósult meg a 19. században, akkoriban a hívek még Fazekas téri templomként üdvözölték. Átadására kis késéssel, 1896 virágvasárnapján került sor, falai közt pedig két híres személy, Ady Endre és Horthy István, a kormányzó fia is kimondta a boldogító igent.

A költő 1915-ben vette el múzsáját, a nála 16 évvel fiatalabb Csinszkát – a nász megannyi érzelmes művet inspirált, ám Ady egészségügyi állapota nem engedte, hogy a pár sokáig élvezze a házas éveket. A költő 1919-es halála után nem sokkal az özvegy szerelmes sorai pedig már egy másik művésznek lettek címezve.

Horthy István és Edelsheim Gyulai Ilona frigye 1940 áprilisában köttetett, a nagy nap zavartalanságáról pedig a rendőrség kezeskedett. Csak úgy hömpölygött a tömeg Szilágyi Dezső tér környékén, ám a templomban kizárólag meghívott vendégek lehettek jelen – a 800 fős násznépet a rokonság, a kormány és a honvédség tagjai, valamint nagyjából 200 diplomata alkotta. A menyasszony ruháját nem mással, mint Rotschild Klárával készíttette: a gyönyörű, fehér díszmagyar 90 gyöngyrózsáját közel egy hónapon át hímezte az ország egyik legkiválóbb gyöngyhímzőnője. Olyannyira jól sikerült, hogy a nagy nap után kikerült egy virágüzlet kirakatába, és kíváncsi szemek ezrei jártak a csodájára.

1011 Budapest, Szilágyi Dezső tér 3.

Szilágyi Dezső téri református templom
Fotó: Getty Images

Esküvői helyszínek, ha mesébe illő menyegzőt terveztek: