Barangolás Erzsébet királyné Budapestjén: 7 látnivaló, ami Sisi emlékét őrzi

A magyarok kedvenc királynéja sokszor járt Magyarországon, látogatásai pedig sok esetben nyomot is hagytak maguk után: számos köztér, épület és szobor őrzi tovább a december 24-én született Erzsébet királyné örökségét, amit akár egy téli séta keretében ti magatok is felfedezhettek.

Árpád-házi Szent Erzsébet plébániatemplom

Sétánkat hol máshol is kezdhetnénk, mint a VII. kerületben, Erzsébetvárosban. Bizony: a számtalan épített emlék mellett Sisi saját kerülettel is büszkélkedhet a fővárosban! Nem ez az egyetlen városrész azonban Budapesten, amit a magyarok kedvelt királynéja után neveztek el: bár a XX. kerületi Pesterzsébetnek igen kalandos története van, egy ponton Erzsébetfalvának is hívták Sisi után. Erzsébetvárosnál maradva keressétek fel a Rózsák terén található Szent Erzsébet plébániatemplomot! Ez az elbűvölő, neogótikus stílusban épített templom ugyan nem Erzsébet királynéról kapta a nevét, azonban védnökségére Sisit szerették volna felkérni. Végül sajnos a sors közbeszólt, hiszen a templom csak Sisi halála után három évvel került felavatásra.

1074 Budapest, Rózsák tere 8.

Fotó: László Orsolya

Magyar Állami Operaház

Vesszetek el kicsit Erzsébetváros szűk utcáiban, majd a szintén Sisiről elnevezett Erzsébet-körúton keresztül érkezzetek meg a Magyar Állami Operaház épületéhez. Felmerül persze a kérdés, hogy miért pont ide? Ugyan az Operaház nevében nem tiszteleg Erzsébet előtt, Sisinek bizony annyira kedves volt Budapest egyik legszebb épülete, hogy külön páholya, sőt, a legendák szerint még egy titkos ajtaja is volt.

1061 Budapest, Andrássy út 22.

Fotó: Egy jó kép az utazásról

Erzsébet tér és Sisi-szobor

Az Andrássy-út megcsodálása után pattanjatok fel Budapest óriáskerekére, és nyugtázzátok, hogy az alattatok elterülő Erzsébet tér is Sisi előtt tiszteleg. A mindennapi rohanásban fel sem tűnik, hogy a belváros egyik legnagyobb kiterjedésű parkja tökéletes találkozópont, ahol a főváros egyik legszebb és legnagyobb szökőkútját, a Danubius-kutat is megcsodálhatjátok. Miután megpihentetek a télen is csodás panorámát ígérő, fedett kabinban, folytassátok az utat a Madách Imre tér irányába, és fedezzétek fel az Erzsébetváros kapuját őrző Sisi-szobrot!

1075 Budapest, Madách Imre tér 7.

Fotó: Sutus Dolli

Erzsébet-híd

Az Astoriához érve kanyarodjatok el jobbra, majd a Dunához érve sétáljatok át a fenséges Erzsébet-hídon! Bár a mai szemmel látható, világosszürke függőhíd csak 1964-ben készült el, miután elődjét, az 1903-ban épült régi Erzsébet-hidat a német csapatok kivonulásukkor felrobbantották, az mindenképpen szép eredmény, hogy míg a szintén hasonló sorsra jutott Ferenc József-hidat ma már Szabadság-hídnak hívjuk, Erzsébet nevét a mai napig őrzi ez az elegáns építmény.

Fotó: Egy jó kép az utazásról

Erzsébet királyné emlékműve

Az Erzsébet-híd budai hídfőjénél lekanyarodva is rábukkanhattok egy Sisi-szoborra, aminek már a története is kalandos: Erzsébet királyné budapesti emlékműve ugyanis eredetileg a Március 15. téren állt, azonban a kommunista diktatúra alatt ideológiai okokból eltávolították. A szobor végül igen váratlan módon kerülhetett újra a főváros közterére: harminc évvel eltávolítása után Ráday Mihály helytörténész talált rá egy eldugott sülysápi raktárban. Az emlékmű maradványa végül 1986-ban találta meg végső helyét a Döbrentei téren – sajnos a szobrot eredetileg körülvevő, klasszicizáló stílusú, kör alakú, kupolás épület már nem tarthatott vele.

1013 Budapest, Döbrentei tér

Fotó: Wikimedia Commons/Panoramio

Budavári Nagyboldogasszony-templom (Mátyás-templom)

A Döbrentei tértől rövid kitérővel érdemes ellátogatni a budai várnegyedbe is, hiszen 158 évvel ezelőtt, 1867. június 8-án Ferenc Józsefet Magyarország királyává, Erzsébetet pedig királynéjává koronázták a Mátyás-templomban, aminek természetesen egy szobor is emléket állít. Érdekesség, hogy bár az etikett szerint Sisi csak az uralkodó koronázása után néhány nappal később kaphatta volna meg a koronát, a magyarok annyira hálásak voltak a kiegyezésben nagy szerepet kapott Erzsébetnek, hogy ezt a szabályt kivételesen felülírták.

1014 Budapest, Szentháromság tér 2.

Fotó: Erzsébet királyné – Empress Elisabeth Facebook

Erzsébet-kilátó

Bár a várnegyed is ideális lezárása lenne tematikus túránknak, tegyétek teljessé a sétát és szálljatok buszra a Széll Kálmán téren. A János-hegyi Erzsébet-kilátó gondolata már a királyné halála után, 1902-ben felmerült, hiszen Erzsébet kedvelt elfoglaltsága volt a város panorámáját innen szemlélni. Sisi 1882-ben háromszor is megcsodálta a környéket, látogatásairól pedig még egy emlékkő is készült, rajta Szász Károly versével. A végül 1910-ben átadott, Erzsébet királyné előtt tisztelgő kilátó a főváros legmagasabb pontján, 527 méterről tekint le szüntelenül Budapestre.

Fotó: Sir-Drone A Lot

Ha programok alkalmával ismernétek meg jobban Sisi történetét: