Múzeumi kincseket tár a nyilvánosság elé az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum új ékszerkiállítása
KULT.EXTRA

Idén ősszel megnyílt az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum új, időszaki kiállítása, amely az elmúlt 40 ezer év ékszereinek segítségével mesél személyes emberi történetekről. A múzeum Pulszky-termében berendezett, és a teljes épületben pop-up vitrinekkel megjelenő, Ragyogj! – Ékszerek ideje című kiállítás ezelőtt soha nem látott kincseket tár az érdeklődők elé. 

blank
Fotó: Egy jó kép rólad

Nem kis feladatra vállalkoztak a Ragyogj! – Ékszerek ideje című kiállítás kurátorai, Kiss Erika művészettörténész, valamint Hegedűs Zsuzsa és Pető Zsuzsa régészek. Egy több százezer tárgyat számláló, folyamatosan gyarapodó gyűjteményi anyagból válogatva hoztak létre koherens egészet úgy, hogy a kiállítótérben jól megférnek egymás mellett a különböző korokból származó, sokszor apró műtárgyak. 

A ragyogás dimenziói 

A kiállítás címét Benczúr Emese azonos című műalkotása ihlette, melyet a múzeum felkérésére készített 2017-ben. A közel 100 kg-t nyomó, 3 ezer láncsorból álló műtárgyat a múzeum lobbijában tekinthetik meg a látogatók. A tárlat a ragyogás, rajta keresztül pedig az ékszerek sokrétű jelentésrétegeit hivatott bemutatni, melyek az esztétikai értéken túl sokat elárulnak nemcsak viselőjükről, de a közösségről és a tágabb társadalmi kontextusról is.

blank
Benczúr Emese: Ragyogj / Fotó: Egy jó kép rólad 

A tárgyak kronológiai elrendezése tévesen keltette volna azt a benyomást, hogy az ékszerek fejlődése és változása egy kultúrákon átívelő lineáris folyamat, ráadásul a mai szemnek kevésbé látványos őskori ékszerek sem kapták volna meg az őket megillető figyelmet a lenyűgöző újkori aranyak mellett. Így a kiállítás kurátorai az ékszerek különböző üzenetei, funkciói alapján csoportosították a kiállított műtárgyakat. A kiállítás ékszerei a kincs, rítus, misztikum, kapcsolat, változás és önkifejezés témájára reflektálnak. 

blank
Fotó: Egy jó kép rólad

Ékszersztorik 

A téglalap alakú kiállítótérben egy középen elhelyezett, hosszú pult mentén kísérhetjük végig az emberi történeteket az őskőkortól napjainkig. Különböző méretű, funkciójú és nyersanyag-összetételű ékszerek mesélnek a múltról és a jelenről, vannak köztük a viselője köré aurát vonó illatosított ékszerek, tatárjárás kori kincsek, de még emberi hajból készített nyaklánc is. A legrégebbi ékszer egy mamutagyarból és egy csontból készült függő, melyet valószínűleg nyakban hordhattak 40 ezer évvel ezelőtt, és a szilvásváradi Istállóskői-barlangban bukkantak rá a régészek. 

blank
Fotó: Egy jó kép rólad

Megnézhetjük többek között Esterházy Miklós olvasóját és Könyves Kálmán gyűrűjét, a kiállítás legemlékezetesebb ékszerei mégis azok, melyekhez hétköznapi sorsok kapcsolódnak. Az egyik ilyen Wargha Eszter hajból készült fülbevalója a XIX. század második feléből. Eszter naplója a Kossuth-emigráció egyik fontos forrása, hiszen apja besúgóként vett részt a politikai emigráció tevékenységében, hogy hozzásegítse a Habsburgokat az 1848-49-es szabadságharc alatt Orsovánál elrejtett koronázási ékszerek megtalálásához. 

blank
Wargha Eszter hajból készült fülbevalója / Fotó: Egy jó kép rólad

A diósjenői hun kori kincs megtalálásának története is lebilincselő: az ékszerre illegális fémkeresés során bukkantak rá, és a rendőrség éppen az eladás pillanatában csapott le az üzérre. Az eladó futásnak eredt a nyakpereccel a kezében a Műegyetem rakparton, és mikor rájött, hogy nem tud elmenekülni a rend őrei elől, az értékes ékszert a Dunába hajította. Szerencsére nem túl messzire, ugyanis a búvárok három hónap alatt megtalálták az iszapba fúródott nyakéket. 

Nagyítólencsével ellátott gyűrű, melybe belenézve az 1840-es évek magyar politikájának fontos alakjainak, köztük aradi vértanúknak a képét láthatjuk, tüskés osztriga héjából készült karperecek, honfoglalás kori amulettek, méreggyűrűk, díszes ruhacsatok és sok egyéb különleges műtárgy gazdagítja a kiállítás anyagát, melyek kiválogatásán a kurátorok mellett egy 25 fős múzeumi csapat dolgozott.  

blank
Stanhope-lencsével ellátott gyűrű a XIX. századból / Fotó: Egy jó kép rólad
blank
Fotó: Egy jó kép rólad

Változatos kísérőprogramok 

A kiállítótéren kívül is felbukkannak ékszerek a múzeum egyes részein. Ezekben a pop-up vitrinekben a kortárs ékszerművészet kincsei köszönnek vissza, többek között Spengler Katalin ékszergyűjtő magángyűjteményének darabjai, a MOME hallgatóinak és tanárainak alkotásai, valamint a múzeum kollégáinak kedvenc ékszerei. 

A 2025. április 13-ig látogatható kiállításhoz emellett kiegészítő programok is kapcsolódnak, rendszeres kurátori tárlatvezetéseken, pódiumbeszélgetéseken, múzeumpedagógiai foglalkozásokon és ékszerkészítő workshopokon vehetnek részt az érdeklődők. 

Bővebb infó és jegyvásárlás >>

Olvassátok el KULT.EXTRA cikksorozatunk előző részét Budapest titkos múzeumáról: