Újra látogatható a Tisza család kivételesen szép, barokk kastélya

Három éven át tartó felújítást követően nyílt meg a Tiszák egykori geszti otthona, benne a család történetét és mindennapi életét hitelesen bemutató állandó kiállítás.

Fotó: NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft.

A rekonstrukciónak köszönhetően teljesen megújult a kastélykert és park is, ahol a dísznövények mellett multifunkciós sportpályák is helyet kaptak. A kert és a park határán fölépült a meghitt atmoszférájú Arany János Vendégház, ami tökéletes szálláshelyet biztosít a több napra érkező látogatóknak, az elvonulásra és elcsendesedésre vágyóknak.

A kiállítás tartalmát a geszti otthon, az eredeti tárgyak, a régi festmények és fotók varázsán túl interaktív technikai eszközök is közvetítik. A kiállítás értelmezését egyebek mellett kosztümös rövidfilmek és hangjátékok segítik.

A műemlékhelyszín felbecsülhetetlen értékű festményekkel is gazdagodott, így Barabás Miklós Tisza Lajos és Tisza Lajosné gróf Teleki Júlia portréit, valamint Ferraris Artúr Történelmi tarokkparti című festményét is megcsodálhatjuk a kastélyban.

Fotó: NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft.

A rekonstrukció elsődleges célja az volt, hogy az épületegyüttes legutolsó, eredeti állapota kerüljön helyreállításra. A főépületben az egyes helyiségek visszakapták korabeli funkciójukat, mint például Tisza István dolgozószobája; míg a női szalon kiállítótérré és rendezvényhelyszínné is vált, ahol lehetőség van üzleti találkozók, csapatépítő tréningek, konferenciák és polgári esküvői szertartások megrendezésére is.

A Tisza család leszármazottjai – Nitsch Gáborné Tisza Ilona, Patay Ilona és Patay Péter – jóvoltából olyan használati tárgyakat is megcsodálhatnak a látogatók, amelyek eredetileg is a kastélyban voltak. Ilyen például Tisza István elefántcsont levélbontója, a már korábban említett Barabás Miklós-portrék és a márványból készült asztali óra, amelynek a tetején egy turulmadár található.

Nyári nyitvatartás (április 1. – október 31.): keddtől vasárnapig, 10-18 között

Bővebb infó: tiszakastely.hu

Hazánk gyönyörű kastélyaiban kertmoziesteket rendeznek idén nyáron: