A Lepencei Strandfürdő hazánk egyik legszebb panorámájával, illetve nem mindennapi héjszerkezetével a Dunakanyar meghatározó, egyben rejtett kincse volt, ám napjainkra csupán egy emlékekkel teli, elhagyatott terület. Több évtizednyi történetének indultunk most nyomába, tartsatok velünk!
Pezsgő kirándulóélet hívta életre a fürdőt
„A hetvenes évek közepén valakit tartósan megbűvölt a Lepence-patak torkolata fölött létező szépség látványa. A Duna által karéjba folyt Szent Mihály-i hegy zordon magasodó […] komor, hatalmas zöldje. A természetnek ezen az állott tenyéröblében emlékhelyet kell teremteni a hegy és vízrajzi gyönyörűségnek — képzett meg az imént említett valakiben a kései, de még nem idejétmúlt felismerés” – az 1991-es Új Magyarország lapban ekképpen kezdik a Lepencei Strandfürdő létesítésének regéjét.
A Dunakanyar vidéke kedvelt kirándulóhelynek számított már a XX. század közepén, viszont a fürdési lehetőség hiányzott, hiszen a Duna vize erősen szennyezett volt. Ennélfogva 1971-ben olajkereső fúrógépek érkeztek a területre, miközben azért szorítottak, hogy gyógyforrás törjön fel a már majdnem egy kilométerre lefúrt lyukból.
Végül az 1400 méter mélyből bársonyos, ásványos hévíz bukkant elő, amely a bél- és gyomorbántalmak, valamint a gyulladások kezelésére hivatott. A helyi vezetők pedig elhatározták, hogy egy igazi idegenforgalmi központot hoznak létre, amelynek elengedhetetlen része lesz egy meleg vizű fürdő.
Kifordított görög színpad a Dunakanyarban
Bár a területen a munkálatok már 1974-ben elstartoltak, végül több évnyi csúszást követően 1981-ben készült el a fürdőkomplexum, amely betonszerkezetének a terveit Zsuffa András készítette 1977–1978-ban.
Az általa megálmodott, csigaházat kirajzoló héjszerkezetről Zsuffa a következőképp írt az 1983-as Magyar Építőipar nevű lapban: „A medencék egy-egy ív alól futnak ki és követik a hegyvonulat rétegvonalait. A körök mentén húzódó ülőpadok panorámakilátást nyújtanak a Dunakanyar legszebb része felé. Olyan ez, mint egy „kifordított” görög színház, ahol a nézőtér nem a színpad felé irányul, hanem ellenkezőleg, legyezőszerűen szétnyílik a kilátás felé”.
Az ülőmedencék felé hajló héjak ívei a déli órákban kiválóan védtek a nap sugarai ellen, miközben a Dunakanyar felé fokozatosan kinyíltak, így a lenyugvó nap megfáradt sugarai bekúszhattak a fürdőzők fölé. Zsuffa árnyékolószerkezete nemcsak lenyűgöző látványa miatt volt kuriózum, hanem kivitelezésében is, hiszen peremtartó nélkül készült, illetve itt alkalmaztak először lőtt beton technológiát a kivitelezésére.
Megesett, hogy döcögött a fürdőélet
Bár 1977-ben még csupán az 50 méter hosszú, csempe helyett fóliával bélelt úszómedence, valamint a gyermekek pancsolója volt kész, mégis megnyitott a strand. A látogatók pedig alulról felfelé haladva fedezhették fel az 1981-ben már teljes pompájában tündöklő fürdőt, amelynek legmagasabb szintjén várt rájuk a dunai panorámát ígérő ülőmedence.
Ha megéheztek, akkor a hegyoldalban teraszként álló büfékre számíthattak a vendégek, míg aranyra barnulni az öltözők tetején létrehozott napozóteraszon tudtak. A 11 000 négyzetméteren elterülő komplexum úszó-, gyerek- és termálmedencéin felül több helyen apró vízesések tették még élvezetesebbé az itt töltött időt, a hidegebb órákban pedig a mögöttük rejlő melegedőfülkék jelentettek menedéket a fürdőzőknek.
Viszont belső, fűthető terekkel nem rendelkezett a lepencei strand, így csupán tavasztól őszig jártak-keltek a medencék között a látogatók, majd a téli időkre Gizi, az őz foglalta el a helyüket. Mindeközben – egyes források szerint – a strand népszerűsége nem volt mindig töretlen. Ugyanis a megnyitása után 7 évvel az Ország-Világ magazinban közöltek róla képriportot, hogy növeljék annak ismertségét.
De a fürdő több évtizednyi történetében nem ez volt az egyetlen alkalom, amikor az újságok hasábjain szerepelt a neve. Egy kicsit később, 1995-ben arról írtak, hogy a strand közvetlen közelében szenzációs régészeti leletekre bukkantak. A föld mélyéről ekkor Valentinianus császár 370-es évekből származó, kőből készült mellszobra került a felszínre. Tehát a Római Birodalom utolsó időszakának uralkodójához köthető kincs 500 évvel a honfoglalás előtti évekből maradt ránk.
Majd a rendszerváltás után egyre kérdésesebbé vált a lepencei strand sorsa, mígnem a tulajdonosváltásokat követően 2007-ben végleg bezárt. Időközben akadtak ötletek, s majdnem megvalósuló tervek a felújítása kapcsán, azonban ezeknek a nyomát a mai napig nem láthatjuk.