11 lenyűgöző korcsolyapálya Budapesten 2023-ban, az adventre hangolódás jegyében

Hivatalosan is megkezdődött a téli szezon, ezzel együtt pedig ideje leporolni a korcsolyákat, hiszen Budapesten számos helyszínen várnak benneteket tükörsima jéggel.

Westend Winter Wonderland (2023. december 30-ig)

A Westend Tetőkert a korábbi évekhez hasonlóan idén is vár titeket egy város feletti, korcsolyázással egybekötött ünnepi hangolódásra. A jégpálya mellett körhintával, izgalmas programokkal, fűtött sátorral és téli ételekkel, valamint italokkal kedveskednek a látogatóknak, december 30-ig. A jégpálya a 10 év alatti gyerekeknek, valamint érvényes VI. vagy XIII. kerületi lakcímkártyával rendelkezőknek ingyenesen használható, más kerületek lakosai pedig 1500 forintért korcsolyázhatnak, amely összeg levásárolható a Westendben. A helyszínen korcsolyabérlésre is van lehetőség.

1062 Budapest, Váci út 1-3. | Weboldal

Fotó: Westend Tetőkert Facebook

Adventi ünnep a Bazilikánál (2024. január 1-ig)

Az Európa legszebb karácsonyi vásárának már háromszor (2020, 2022, 2023) is megválasztott Advent a Bazilikánál idén is készül korcsolyapályával, egészen január 1-ig. Ha ránk hallgattok, akkor érdemes egészen sötétedésig a jégen maradni, mert ahogy lemegy a nap, a Bazilika gyönyörű fényfestésben tündököl majd, ami csak még hangulatosabbá teszi a szabadtéren sportolást. Akkor sem kell aggódnotok, ha az aktív időtöltés közben megéheztek, hiszen a közel száz hazai kiállító portékái között finom téli csemegéket is találhattok. A korcsolyapálya a 14 év alatti gyerekeknek ingyenes és bérlésre is van lehetőség.

1051 Budapest, Szent István tér 1. | Weboldal

Fotó: Adventi Ünnep a Bazilikánál Facebook

Hello Buda Winterland

A Hello Buda gasztroudvar most szombaton varázslatos téli birodalommá alakult át, amit a hét minden napján kiélvezhetünk. Azért két csúszás között érdemes hódolni a gasztroélményeknek is, amelyről öt zseniális budapesti hely; A Pizza Sztori, a Buja Disznó(k), a CAFAT, a Tom Yum és a VAJ gondoskodik. Az új gasztrokínálatnak, a téli programoknak és az isteni lélekmelengetőknek köszönhetően biztosan nem fogtok fázni. Hangolódjatok a karácsonyra a budai dombok hangulatos lankái között!

1025 Budapest, Törökvész utca 93/A | Weboldal

blank
Fotó: Hello Buda Facebook

Városháza Téli Élménypark (2024. január 7-ig)

November 24-én, pénteken kezdetét veszi a főváros téli ünnepe, a Budapesti Karácsonyi Vásár és a Városháza Téli Élménypark. Ezúttal két helyszínen is hangolódhatunk az ünnepekre: a Deák Ferenc téren karácsonyi vásári forgatag, míg a Városháza parkban idén először jégpálya várja a kicsiket és a nagyokat. A Városháza park jégpályája hétfőtől szerdáig reggel 8-tól 20 óráig, míg csütörtöktől vasárnapig egy órával tovább, egészen 21 óráig tart nyitva, a koripálya adta aktív időtöltésnek pedig egészen január 7-ig hódolhatunk. Az Énbudapestem applikációval 15% kedvezményt kaphatunk a jegyárból, a 72 órás Budapest Carddal pedig egy alkalommal ingyen használhatjuk a jégpályát. A helyszínen – a készlet erejéig – korcsolyát is lehet majd kölcsönözni.

1052 Budapest, Károly krt. | Weboldal

blank
Látványterv: Budapest Brand

Újpesti Jégpálya (2024. január 8-ig)

Az idei évben is bárki ingyenesen korcsolyázhat az újpesti Szent István téren kialakított jégpályán, december 2-től. A pálya építési munkálatai már megkezdődtek, idén pedig még egy jégfolyosóval is kiegészül a helyszín. A Városháza melletti koripálya nyitvatartási idejét egyelőre nem közölték, de várhatóan a tavalyi évekhez hasonlóan idén is hétfőtől péntekig 15 órától 20 óráig igénybe vehetitek, de hétvégén is van lehetőség néhány csúszásra. Hétvégente és ünnepnapokon pedig 15 órától 20 óráig tartanak nyitva. Fontos tudnivaló azonban, hogy a kesztyű használata kötelező a helyszínen!

1041 Budapest, Szent István tér | Weboldal

blank
Fotó: Újpest-Káposztásmegyeriek Facebook

Józsefvárosi jégpálya (2024. január 31-ig)

November 30-án Józsefvárosban is megkezdődik az adventi készülődés, így az elkövetkezendő hetekben számtalan izgalmas családi programmal kedveskednek az érdeklődőknek a Horváth Mihály téren. Irodalmi előadások, koncertek, meseszínház és még bűvész is lesz a helyszínen, de ne feledkezzünk meg a korcsolyapályáról sem, amely minden évben nagy sikert arat. A jégpálya január 31-ig nyitva tart, a kerületi lakosok pedig lakcímkártyával ingyen használhatják.

1082 Budapest, Horváth Mihály tér | Weboldal

blank
Fotó: Józsefvárosi Önkormányzat Facebook

Fő téri jégpálya Óbudán és Békásmegyeren (2024. január 31-ig)

Az Advent Óbudán 2023 rendezvénysorozatnak köszönhetően idén is két helyszínen korcsolyázhatunk ingyen a III. kerületben. A Békásmegyeri Piac közösségi terén és Óbuda Fő terén is jégpálya várja a korcsolyázni vágyókat december 1-től, az időjárástól függően egészen január végéig. A látogatóknak helyben átöltözésre, korcsolyabérlésre és -élezésre is van lehetőségük, mindkét helyszínen. Fontos azonban figyelembe vennetek, hogy a III. kerületi önkormányzat a kerületi iskolák számára külön jégidőt tart fenn, ezért hétköznap 8 és 12 között az iskolásoké a pálya. Érdemes tehát nem ebben az időintervallumban érkezni.

1039 Budapest, Heltai Jenő tér 1. | 1033 Budapest, Fő tér | Weboldal

blank
Fotó: Advent Óbudán Facebook

Budapest Park (tervezetten 2024. februárig)

December 1-től ismét a sokak számára kedves zenei emlékeket őrző Budapest Park hatalmas jégpályáján korcsolyázhatunk. A park a téli sport szerelmeseit hívja aktív kikapcsolódásra a nagy tánctér helyén kialakított, a hét minden napján látogatható, több, mint 2000 négyzetméteres műjégpályával. A téli mesebirodalomban akár két csúszás között is találhatunk magunknak elfoglaltságot, hiszen a szervezők idén is gondoskodnak arról, hogy utánozhatatlan hüttehangulatot idézzenek meg a látogatóknak. Így az évszakhoz illő étel- és italkínálatot sem szabad figyelmen kívül hagynunk ottlétünkkor. A jegyértékesítés hamarosan elindul, de ne feledkezzetek meg a december 1. és 3. közötti nyitóhétvégéről sem, amely során szuper programokkal készülnek nektek!

1095 Budapest, Fábián Juli tér 1. | Weboldal

blank
Fotó: Budapest Park Facebook

Jégpálya a Bókay-kertben (2024. február 18-ig)

A XVIII. kerületi Bókay-kertben igazán meghitt, karácsonyi hangulatot teremtenek a látogatók számára. November 24-től egészen 2024. február 18-ig adventi vásárral, finom ételekkel és italokkal készülődhetünk az ünnepekre, nem is beszélve a helyben kialakított, 450 négyzetméteres fényfüzérekkel meghitté varázsolt jégpályáról, amit a kerület lakói kedvezményesen, 1000 forintért, a látogatók pedig 1800 forintért vehetnek igénybe. A korcsolyabérlés díja 1000 forint. Vasárnaponként különösen érdemes lesz ellátogatni a helyszínre, ugyanis különféle előadásokkal készülnek az érdeklődőknek.

1181 Budapest, Szélmalom utca 33. | Facebook

blank
Fotó: BP18 Facebook

Csepel Jégpálya (2024. február 29-ig)

November 24-én a Csepeli Jégpályán is kezdetét veszi a téli koriszezon, a megszokott helyen, a Szent Imre téri HÉV-megálló mellett. A megnyitó délután 5 órakor kezdődik, a nap folyamán pedig fellép a Team Passion, a magyar szinkronkorcsolya-válogatott. Jó hír, hogy a 2024. február 29-ig nyitva tartó, hosszú jégfolyosóval rendelkező csepeli koripályán a belépőárak nem változtak tavalyhoz képest, így a jegyár továbbra is 2000 forint, a csepeli lakosok pedig csupán 1200 forintért válthatnak jegyet.

1211 Budapest, II. Rákóczi Ferenc út 89-91. | Weboldal

blank
Fotó: csepelijegpark.hu

Városligeti Műjégpálya (2024. február végéig)

November közepén kezdetét vette az idei korcsolyaszezon Budapest leghangulatosabb helyszínén, a Városligeti Műjégpálya tükörsima jegén. A műemléki védelem alatt álló terület Európa legnagyobb szabadtéri mesterséges jégfelületét biztosítja, már az 1870-es évek óta. Az idei évben számtalan újdonsággal várják a látogatókat, így a pálya mellett idén több új foodtruckkal készülnek, a rendeléseket pedig már mobiltelefonon keresztül is leadhatjuk. Mindezeken felül megnyílik a Városligeti Műjégpálya hivatalos shopja is, ahol pulcsikkal, pólókkal, sapkákkal és még sok más izgalmas termékkel várják a látogatókat.

1146 Budapest, Olof Palme sétány 5. | Weboldal

blank
Fotó: Shutterstock

Komolyzenei koncertek az adventi és karácsonyi időszakra: