Mintha nem is Budapesten járnál: 7 hűsítő vízparti helyszín és program nyárra

Kicsit ugyan váratott magára a nagybetűs nyár, de szerencsére júniusra már javában dübörög. A strandok mellett van 7 izgalmas tippünk arra, hol hűsölhettek még a kánikulában.

Mély-tó

A kevésbé ismert, de annál hangulatosabb Mély-tó (Újhegyi-tó) egyfajta apró oázisként bújik meg a kőbányai Újhegyen, a kerületi lakosok nagy örömére. A csendes Bányató park vonzereje egyértelműen a nyugalmat árasztó kifeszített víztükörben rejlik, amely szinte vonzza a sportolni és kikapcsolódni vágyókat. A rendezett közpark zöldterületein lehetőség nyílik tollasozásra, görkorcsolyázásra, rollerezésre, piknikezés közben pedig fél óránként élvezhetjük a tó közepén elrejtett szökőkút játékát, míg az engedéllyel rendelkezők még horgászhatnak is.

Fotó: László Orsolya

Merzse-mocsár

Budapest külvárosában, a Ferihegyi repülőtér szomszédságában terül el a főváros egyetlen igazi mocsara, a pesti vidék egykori mocsaras területeinek utolsó hirdetője, a Merzse-mocsár. A 40 hektáros természetvédelmi terület élő- és növényvilágát 15 állomásos, 6 kilométer hosszú tanösvényen ismerhetjük meg, amely a mocsárt körülölelő gyalogutakon keresztül elvisz egészen az új, fából épült kilátótoronyig. Kellemes szabadtéri sétánk során rengeteg állat- és növényfajjal találkozhatunk: a víz közvetlen közelében nádas, peremén ligeterdő húzódik, amelyet védett madárfajok, nyulak, őzek és rókák népesítenek be, míg a békakuruttyolástól és rovarok zümmögésétől hangos tóparton még a repülőgépek moraja is a távolba vész.

Fotó: Bálint Brigitta

Balázs-tó

Az 1920-as évek elején keletkezett, egykori tulajdonosa nevét viselő Balázs-tóra a XVIII. kerületi Vajk utcában bukkanhatunk. A rejtőzködő, terebélyes ősfákkal, parkkal körbevett tavacska olyannyira eldugott, ha nem keresnénk, talán el is haladnánk mellette. Az agyagbányászatból létrejövő egyhektárnyi vízterülethez középen 7-8 méteres, míg a partján 2-3 méteres vízmélység társul. A Balázs-tó 1945 óta áll horgászegyesület használatában és a havi haltelepítésnek, valamint vendégszeretetének köszönhetően igazi horgászparadicsom. A könnyen megközelíthető tópart, a szomszédban található játszótér családi kikapcsolódásnak is tökéletes, de csak csendesen, nehogy elriasszuk a halakat!

Fotó: Balázs-tó – Budapest (Facebook)

Ha vízpart, akkor hekk!

Kánai-tó

A XI. és a XXII. kerület határán is találunk egy zöldövezettel körbevett, nyugalmas és háborítatlan tópartot, méghozzá a Kánai-tó személyében. A 41-es villamossal a Kőérberek megállónál leszállva egy egészen új világba csöppenhetünk, hiszen a villamos pontosan a tópartig repít bennünket. A Hosszúréti patak felduzzasztásából 2005-ben létrehozott hosszúkás tó 3 hektáros vízterületet ölel fel. Ha történetesen nem szeretnénk horgászni, a tavat körbeölelő parkosított terület így is szolgáltat élményt. A tavon átívelő két híd sétálásra, piknikezésre, a padok megpihenésre, napozásra alkalmasak, a külön kialakított tűzrakóhelyeknek köszönhetően akár még bográcsozhatunk is itt.

Naplás-tó

Budapest legnagyobb kiterjedésű állóvize a XVI. kerületi Cinkota környékét gazdagítja. A Budapest Balatonjaként is emlegetett Naplás-tó sokak kedvencévé vált az elmúlt években, hiszen számtalan újítást végeztek a területén, így többek között épült egy 22 méter magas kilátó, egy 5 kilométer hosszú kerékpárút és egy padokkal felszerelt szabadidőpark is. A tó közelében ráadásul még egy közösségi tanyát is kialakítottak, ahol a kirándulók megismerkedhetnek a tanya lakóival. Megközelíteni a 46-os és 146-os buszokkal lehet, ahonnan néhány perc séta a tó.

Fotó: Bálint Brigitta

Kis-Duna-öböl

A 151-es busz Határ utcai megállójától mindössze néhány perc sétára, a Kolonics György sétány mentén bukkanhatunk a vadregényes Kis-Duna-öbölre, amely különleges természeti értékeket őriz. A felújított fahídon átkelve egyedülálló élővilágot figyelhetünk meg a meder vizében és közvetlen közelében, ahol nemcsak vízinövényfajok és ligeterdők színesítik a tájat, hanem élénk állatvilág is megbújik. Többek között vízirovarok, madarak és halak mutatják meg magukat errefelé. Az öböl után érdemes egy kiadós sétát tenni a Kolonics György-sétányon is.

Fotó: Pálfalvi László

Suppama – SUP-kölcsönző Pesterzsébeten

A Suppama Hungary nemrég dobta le a hírt, amely fenekestül felkavarta a varázslatos pesterzsébeti Duna-partot, miszerint már Budapesten is elérhetővé vált az automata, amely lehetővé teszi, hogy bárki bérelhessen SUP-felszerelést és kiélvezhesse e vízi sport iránti szenvedélyét, vagy éppen kipróbálhassa ezt a fantasztikus élményt. A forradalmian új, automatizált kölcsönzőrendszer 16 modern és stílusos SUP-deszkát, evezőt és kényelmes mentőmellényt tartalmaz, amelyeket egy gyors regisztrációt követően birtokba vehetünk, és már szelhetjük is a Duna hullámait a csodás környezetben.

Facebook-oldal >> 

Fotó: Suppama Hungary (Facebook)
A "Magyarország legszebb helyei" Facebook-csoportunkban még több csodálatos kirándulóhelyet találsz! Ha szívesen csatlakoznál, kattints IDE!