Török kori séta Budapesten: 6+1 különleges helyszín, ami keleties hangulatot áraszt

A 150 éven át tartó török fennhatóság megannyi emlékét őrzi ma a főváros, elsősorban a Budai Várnegyed és környéke, ahol az újkori Budából néhány hét leforgása alatt török Budin, a vilajet székhelye lett. Lássuk, mely budapesti helyszínek idézik meg ma a török hódoltság mindennapjait!

Török kert a Budai Várban

2022 nyarán nyílt meg a Budai Várnegyed egyik legtitkosabb parkja, a Csikós-udvar délnyugati részén található Török kert, amelynek helyén egykor egy balkáni hangulatú városrész, az Újnegyed feküdt a török hódoltság idején. Buda visszafoglalásakor, 1686-ban a negyed megsemmisült, majd egy díszkertet alakítottak ki a területen, amely egészen a 19. századig megmaradt. Napjaink gyönyörű Török kertjében fügefák, élénk színekben pompázó rózsabokrok és mór mintázatú díszszökőkút hozza el Törökország keleties hangulatát. A pihenőpadokkal felszerelt park végében Karakas pasa XVI. századi tornyának rekonstrukciója látható.

Fotó: Nemzeti Hauszmann Program

Gül Baba türbéje

Kevesen tudják, hogy Budapesten található az iszlám legészakibb szent helye: az 1543 és 1548 között épült türbe (sírbolt, mauzóleum) a Rózsadomb oldalában foglal helyet. Gül Baba egy harcos muszlim szerzetes volt, aki a Budát elfoglaló török haddal érkezett a városba. A legenda úgy tartja, hogy koporsóját még a szultán, I. Szulejmán is cipelte a végső nyughelyéig. A nyolcszögalapú, kupolás épület a Buda 1541-es ostromakor elhalálozott, Rózsák atyjaként is ismert török szerzetes földi maradványait hivatott őrizni. A kilátópontként is népszerű sírhelyet érdemes a romantikus, macskaköves és igen meredek Gül Baba utcán át megközelíteni, ami egy falat szedett-vedett középkor, a maga minden bájával együtt.

blank
Fotó: gulbabaalapitvany.hu

Török fürdők Budapesten

A budai rakparton sorakoznak Budapest világhírű török fürdői, melyek a magyar főváros nevét végleg összekapcsolták a fürdőkultúra virágzásával. Az Erzsébet híd lábánál található Rác Fürdő helyén már a török kor előtt is fürdő állt, a hódoltság idején épült meg azonban gyönyörű, nyolcszögletű kupolacsarnoka, majd az 1860-as években Ybl Miklós tervei alapján felújították és kibővítették a meglévő épületet. A fürdő egy jogi vita következtében hosszú évek óta zárva tart.

A jelenleg felújítás miatt szintén zárva tartó Király Fürdő kiépítését Arszlán budai pasa rendelte el 1565-ben, majd Buda leghíresebb pasája, Szokoli Musztafa fejezte be. Az ő irányítása alatt két másik, napjainkban is működő fürdő is kialakításra került: előbb a mai, panorámás Rudas Fürdő elődjével, majd a jóval családiasabb hangulatú Irgalmasok Veli Bej Fürdőjével gazdagodott a főváros, amivel véget is ér Budapest ma is álló török fürdőinek sora.

blank
Fotó: Rudas Gyógyfürdő

Aranybástya

Talán kevesen tudják, hogy a Budai Várnegyed kétségkívül leggyönyörűbb panorámájú vendéglátóhelye, az Aranybástya étterem és kávéház egy egykori török védmű, a nyolcszögletű Aranybástya helyén várja vendégeit, melynek maradványai még ma is megtekinthetők az alsó szinten. A Buda visszafoglalásakor javarészt megsemmisült védmű területét csak jóval később, 1872-ben említik újra írásos emlékeink, amikor is Lónyay Menyhért miniszterelnök klasszicista palotát terveztetett ide a kor sztárépítészével, Ybl Miklóssal. Később báró Hatvany Ferenc festőművész és műgyűjtő köré élénk kulturális élet szerveződött ide a XX. század első felében, majd 2021 decemberében megnyitott napjaink Aranybástyája, ami ma is őrzi a letűnt évszázadok emlékét.

1015 Budapest, Csónak utca 1. | Weboldal

blank
Fotó: Aranybástya

Fedezd fel Budapest többi páratlan kilátópontját is:

Magyar Nemzeti Múzeum

A Magyar Nemzeti Múzeum állandó kiállításai közül kettőt is Magyarország történetének szenteltek, melyek közül az I. rész az államalapítástól 1703-ig szemlélteti tárgyak sokaságán keresztül, hogyan teltek a magyarság szegényebb és gazdagabb rétegeinek mindennapjai a XI-XVII. századokban. Az átfogó kiállítás részeként egy izgalmas török kori terem vezeti be az érdeklődőket az oszmán uralom alá került területek tárgyi világába, melyben számos kincsleletet is megtekinthetünk. Többek között bepillantást nyerhetünk a végvári harcokba, szemügyre vehetjük a török fegyverzetet, és a világviszonylatban is kiemelkedő ritkaságnak számító török bőrköpenyt is megcsodálhatjuk.

1088 Budapest, Múzeum körút 14-16. | Weboldal

blank
Fotó: Egy jó kép az utazásról

Troya török élelmiszerüzlet

Kicsit ugyan kilóg a sorból városi barangolásunk következő állomása, mégsem lehet teljes a török séta Budapesten a Troya élelmiszerüzlet nélkül! Habár nem a török hódoltság mindennapjait idézi fel a delikátesz, de elhozza Budapestre – egészen pontosan a Népszínház utcába – Törökország autentikus ízeit és illatait. A Troya tömött polcai között szlalomozva rengeteg fűszer, kávé, tea, édesség, konzervek és olajbogyó közül válogathatunk, de találunk itt zöldség-gyümölcs részleget, friss húsokat, felvágottakat, sajtokat, sőt, még egy kisebb drogériarész török kozmetikumai közül is szemezgethetünk.

1081 Budapest, Népszínház utca 40. | Facebook

blank
Fotó: Troya Török Élelmiszer Üzlet

+1 Tatai Patara – Török kori történelmi fesztivál

A tatai vár és az Öreg-tó festői környezete ad otthont a minden évben nagy népszerűségnek örvendő Tatai Patara – Török kori történelmi fesztivál nevű programsorozatnak, amely idén a pünkösdi hosszú hétvégén, május 26-28. között kerül megrendezésre. A fesztivál ideje alatt elmerülhetünk a 16-17. századi Magyarország mindennapjaiban, kipróbálhatjuk magunkat a korabeli mesterségek valamelyikében, és az akkori ételek készítésébe is belekóstolhatunk. Emellett múltidéző kiállítás, lovasbemutatók, katonazenekari koncertek, történelmi színielőadások, mutatványosok és tűzzsonglőrök hozzák el a török hódoltság hamisítatlan hangulatát Tatára.

Tovább a weboldalra >>

blank
Fotó: Mónos Gábor/Tatai Patara

Csodás látnivalók várnak a tatai kirándulás során: