Mesébe illő magyar falu bújik meg az országhatár mellett

A takaros kis község a Jósvafő nevet viseli és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében fekszik. A környéken számtalan izgalmas látnivalót találhatunk, melyek között egyaránt vannak műemlékek és természetvédelmi területek is.

Frissítés (2023. január 20.): A csapadék hatására megduzzadt Jósva-patak elöntötte Jósvafőt. A falu több pontja víz alatt van jelenleg.
Fotó: Tarhos Ferenc

Jósvafő Miskolctól körülbelül 65 kilométerre, az Északi-középhegységben, azon belül az Aggteleki Nemzeti Park területén fekszik, a Jósva forrásvidékén. A falu népessége egy néhány évvel ezelőtti számlálás szerint alig haladja meg a 230 főt.

Fotó: Tarhos Ferenc

A falu igazi nyugalom szigete, a látogatók pedig gyakran számolnak be az itt élők hihetetlen vendégszeretetéről. A település főutcáján járva olyan hangulatos és takaros házikókkal találkozhatunk, melyek egy részét 1999-ben műemlékké nyilvánították, így megőrizve a hagyományos településképet.

Fotó: Tarhos Ferenc

A község a közeli Jósva-forrásról kapta nevét, amely valójában a Jósvafő területén található Baradla-barlang két alsó barlangjából felszínre törő karsztvíz. A forrást hazánk legnagyobb hozamú, hideg vizű forrásaként tartják számon.

Fotó: Tarhos Ferenc

Ha már a forrásnál járunk, érdemes szemügyre vennünk a közelben található smaragdszínű jósvafői tengerszemet, amely a település határában fekszik. A mesebeli tavat a Jósvafői-forrás felduzzasztásával, mesterségesen hozták létre áramtermelés céljából, az elmúlt években pedig egyre több kiránduló jár csodájára.

Fedezd fel hazánk további csodálatos tengerszemeit: