Utánajártunk a János-hegy egyik legnépszerűbb célpontjaként számontartott Zugligeti Libegő kalandos és fordulatokkal teli történetének.
Ötlettől a kivitelezésig
A János-hegy már a 19. században is kedvelt úti cél volt a kirándulók és a szánkózni vágyók körében, ám ekkor még csak egy hosszú, kaptatós séta keretében tudták megközelíteni a zugligeti villamos végállomásától. Ennek a problémának az enyhítésére vetette fel ifjabb Hantos István mérnök azt az ötletet, hogy építsenek ki egy kábelvasutat Zugliget és János-hegy között, aminek terveit pedig 1933-ban el is kezdte kidolgozni.
A kivitelezéshez felkereste a korszakban világhírű Bleichert és Társa lipcsei céget, ami 1873-ban először épített ki drótkötélpályát Halle városa mellett. A vállalkozás elismerően nyilatkozott Hantos terveiről, így a magyar hatóságok is elkezdték az engedélyek előkészítését, ám mire sor került volna a kivitelezésre, kitört a második világháború.
A háború pusztítását követő újjáépítések során ismét szóba jött a libegő kiépítése, ám egyrészt a János-hegy egy időre elvesztette turisztikai értékét, hiszen tetejére katonai hírközlő bázist telepítettek, másrészt anyagilag is nagy kihívást jelentett volna a kiépítés.
Jó pár év kihagyás után, 1967-ben kerültek ismét elő az eredeti tervek, amik kisebb változtatásokkal végül az UVATERV koncepciója szerint valósultak meg. Az építkezést 1969. március 24-én kezdték meg, az Ausztriából beszerzett függőszékeken kívül mindent hazai alapanyagokból oldottak meg.
Névadási kampány és átadás
A lakosok számára idegen közlekedési eszközre ekkor még csak kötélpályaként hivatkoztak, annak érdekében pedig, hogy megtalálják a szerkezethez tökéletesen passzoló nevet és a helyieket is bevonják az ötletelésbe, névpályázatot írtak ki.
A beérkező nevek között számos kreatív és frappáns ötlet szerepelt, mint például a Hegyi-kopter, Űrbusz, Huza-vona, Páros-János, Rep-ülés, Hegyremegy, Zuglibusz, Janikopter vagy a Zümmögő. A nyertes végül a Lebegő lett, egy kis változtatással így született meg a végleges, Libegő elnevezés.
Az ünnepélyes megnyitóra 1970. augusztus 20-án került sor, ahol a nívós vendégfelhozatal mellett a nagyközönség is kipróbálhatta az óriási újdonságnak számító utazóeszközt. Végül a libegő útvonala 1040 méter hosszú lett, az utasok ezt a távolságot pedig kevesebb, mint 15 perc alatt tehetik meg rajta. A kötélpálya megtartásáért 17 acélállvány felel, a közöttük lévő drótkötél szállítja a 101 nyitott, páros függőszéket.
Változások az évek során
A libegőt az első hét évben a XII. kerület üzemeltette, majd 1977-ben került a BKV-hoz, pár év kihagyás után pedig 2010 óta ismét a fővárosi cég működteti.
Az évek során, az utasok biztonsága érdekében rendszeresen karbantartják az immár 52 éve közlekedő libegőt: folyamatosan cserélik a kisebb alkatrészeket és köteleket, illetve húszévente teljes rekonstrukciót is végeznek. Esztétikai változtatásokat is beiktatnak: a zöld környezet érdekében például az eredetileg piros tartóoszlopokat zöldre festették, a modernizálás során pedig a végállomásokon lévő feliratokat is kicserélték.
A Libegő ma
A Libegő népszerűsége 52 év után sem csappant, a János-hegy látképe már elképzelhetetlen lenne a kötélen közlekedő ülések nélkül. Az időjárás függvényében egész évben közlekedő drótkötélpálya nagy előnye, hogy könnyen és gyorsan megközelíthető a belvárosból, illetve a Zugligeti-katlanból hamar felvisz az amúgy csak meredek gyalogösvényeken megközelíthető Erzsébet-kilátóhoz is, ami kiváló kiindulópontja további túráknak is.
Az utazás felfelé és lefelé különböző élményt kínál: míg felfelé közelről megcsodálhatjuk a Tündér-sziklát és a Szószék-sziklát, lefelé elképesztő panoráma nyílik a Hármashatár-hegy és a Pilis vonulataira, tiszta időben pedig akár a Gödöllői-dombságot is láthatjuk.