Nyáron is érdemes útba ejteni a Balaton-felvidék impozáns középkori erődítményét

A Balaton-felvidék nyugati részének magányos hegycsúcsára épült az ország egyik legszebb középkori erődje, a Sümegi vár. Annak ellenére, hogy a vár még a 13. században épült, a mai napig lenyűgöző látványt nyújt, köszönhetően annak, hogy folyamatosan karbantartják.

Fotó: Hegybíró Miklós

A Sümegi vár megépülése több korszakra osztható. A részleges várfeltárások szerint az 1260-as években épült meg legrégebbi része, a fellegvár Öregtornyának alsó szintje, melyen akkoriban egy fából készült emeleti toronyrész állhatott.

Egy évszázaddal később, az Anjou-királyok idején került sor a fellegvár falainak és az Öregtorony felső szintjének megépítésére, valamint a már meglévő épületek javítására.

Később, a török vész idején kiemelt szerepet kapott a Sümegi vár, hiszen nagy mértékben hozzájárult Magyarország és Nyugat-Európa védelméhez. Ugyan a várost többször bevették a törökök, a magaslatra épült várat egyszer sem sikerült elfoglalniuk.

blank
Fotó: Hegybíró Miklós

1989-ben a Papp család vette át a vár további üzemeltetését. Az első években elkezdték a romok eltakarítását, valamint a balesetveszélyes területek helyreállítását. Ekkor nyilvánították műemlékké a várat, amely három egységből; a külső-, a belső- és a fellegvárból áll.

A folyamatos fejlesztéseknek, kiállításoknak és korhű lovagi bemutatóknak köszönhetően mára közkedvelt kirándulóhellyé vált a vár és környéke. Ehhez hozzájárul az erődítmény tetejéről elénk táruló csodálatos panoráma is.

blank
Fotó: Hegybíró Miklós

A sümegi várhegy lábánál egy barokk ékszerdoboz is várja a látogatókat, ez a nemrégiben felújított Püspöki Palota látogatóközpont és kávézó.

A hajdani Veszprém-egyházmegyei központként üzemelő rezidencia a benne élt neves püspök, Padányi Biró Mártonnak állít méltó emléket, hiszen Sümeg a püspök idejében vált jelentős egyházi várossá.

blank
Fotó: Hegybíró Miklós

A látogatóközpontban található kiállítás a püspöki palota történetét mutatja be, mely összefonódik a szenvedélyes egyházfő és kortárs festő barátja, Maulbertsch históriájával.

Az interaktív tárlat a vizuális elemek és a háromdimenziós grafikák segítségével átfogó képet ad a püspök dicsőséges, ám bukásokkal tarkított életéről.

blank
Fotó: Hegybíró Miklós

A csodálatosan felújított, belső udvaros, körfolyosós épület igazi kuriózum, már csak azért is, mert a díszteremben található Magyarország legnagyobb barokk kályhája, de a palota további érdekességeket is tartogat a látogatók számára.

A központ kávézójának hangulatos teraszán, a romantikus, körbezárt udvaron elidőzve gyönyörködhetünk a kilátásban, a Sümegi vár pedig, mint egy festett kép jelenik meg a háttérben.

blank
Fotó: Hegybíró Miklós

A Sümegi vár egész évben látogatható, fontos tudnivaló azonban, hogy a területén jelenleg is folynak a felújítások, ennek érdemes utánanéznetek indulás előtt a vár honlapján.

Sümegi vár
8330 Sümeg, Vároldal utca 5.
Nyitvatartás: augusztusban 9:00-19:00
Felnőtt jegy: 2000 Ft
sumegivar.hu

Amennyiben a Sümegi várat már bejártátok, látogassatok el hazánk egyik legmesebelibb kastélyához is: