Varázslatos fényjátékot figyelhetünk meg a szentjánosbogár-séták alkalmával

A tavalyi évhez hasonlóan idén is vezetett sétákon figyelhetjük meg a szentjánosbogarak fényjátékkal övezett éjjeli táncát hazánk botanikus kertjeiben és nemzeti parkjaiban.

Fotó: Nemzeti Botanikus Kert, Vácrátót Facebook

Június második felében, Szent Iván-éj környékén kezdik meg rajzásukat a szentjánosbogarak. A jelenséget minden évben nagy figyelem övezi, hiszen gyönyörű látvány, ahogy egy-egy ponton megvilágítják a természetet. A röpképtelen nőstények ilyenkor a fűben várják  a náluk jóval kisebb, de szintén világító hímeket, fénnyel jelezve nekik az utat.

Kiemelt helyszínek a Vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert, valamint az Alcsúti Arborétum, ahol vezetett séták alkalmával nézhetjük meg testközelből az éjszaka varázslatos fényeit és annak okozóit, a rajzást követően két héten keresztül. A séták elsődleges célja a csodálatos természeti jelenség bemutatása, de a résztvevők a térség kulturális értékeit egyaránt megismerhetik.

A nyáresti séták minden nap 20:30-kor indulnak, és körülbelül másfél óráig járhatjuk a természetet fényjáték után kutatva. Néhány lelkes egyed ekkor még pislákol, de többnyire ilyenkor van vége a szentjánosbogár-rajzásnak.

Regisztráció és jegyvásárlás kizárólag online és előzetesen lehetséges, a www.bogarmester.hu oldalán. Mivel több természeti körülmény is befolyásolja a rajzást, ezért érdemes figyelemmel kísérni az Alcsúti Arborétum Facebook-oldalát a pontos információkért.