Tavaszba öltözött az ország egyik legszebb főúri rezidenciájának angolparkja

Az elmúlt hónapok méltóképp varázsolták zölddé és virágossá az ország számtalan pontját. A tavasz természetesen nem kerülte el a Fejér megyei Martonvásáron található Brunszvik-kastélyt sem: a tavaszba öltözött angolparkba ezúttal is Györkő Zsombor fotóin keresztül nyerhetünk bepillantást.

Fotó: Györkő Zsombor

Az ország egyik legszebb kastélyának, legismertebb főúri rezidenciájának tartott martonvásári Brunszvik-kastély építése a 18. század végén vette kezdetét, míg mai neogótikus alakját az 1870-es években nyerte el.

A kastély eredetileg a régi nemesi Beniczky család tulajdonát képezte, amit a birtokkal együtt Mária Terézia Brunszvik Antalnak adományozott.

Fotó: Györkő Zsombor
blank
Fotó: Györkő Zsombor

Martonvásári utunk alkalmával feltétlenül érdemes tehát felkeresni a Brunszvik-kastélyt és annak hatalmas, 70 hektáros angolparkját, ahol nemcsak a virágszőnyegben, magában a romantikus hangulatot keltő kastélyban is gyönyörködhetünk.

blank
Fotó: Györkő Zsombor
blank
Fotó: Györkő Zsombor

A kastélyban nem egyszer tiszteletét tette maga Beethoven is, látogatásairól, a Brunszvik család hölgytagjainak írt leveleiről az Agroverzum Tudományos Élményközponthoz tartozó Beethoven Emlékmúzeumban őriz emlékeket.

blank
Fotó: Györkő Zsombor
blank
Fotó: Györkő Zsombor

A kastélyt körbeölelő angolkertet a Városligetet is tervező Heinrich Nebbien segítségével Brunszvik Antal fia, Ferenc álmodta újra az 1820-as években. A kastélyparkban található tó, a benne zöldellő sziget és annak árnyas fái, valamint az oda vezető hangulatos fahíd jócskán szolgáltat néhány órányi természetben eltöltött programot és feltöltődést.

blank
Fotó: Györkő Zsombor
blank
Fotó: Györkő Zsombor
blank
Fotó: Györkő Zsombor

Az egyemeletes kastélyt körbeölelő édenkertben találunk mocsári ciprust, páfrányfenyőt, juhart és platánt, amerikai szivarfát, de még balkáni vadgesztenyét is.

blank
Fotó: Györkő Zsombor

A kastély az utolsó kisebb változtatásokon az 1920-as években esett át, ami ekkor már a Dreher család tulajdonában állt.

blank
Fotó: Györkő Zsombor

A kastélypark tavasztól őszig 9 és 18 óra között látogatható, a jegypénztárban megváltott 900 Ft-os belépővel, de ha szeretnénk bepillantani a Beethoven Emlékmúzeumba is, úgy kombinált belépővel 2000 Ft-ért tehetjük ezt.

Elérhetőség:
Brunszvik-kastély
2462 Martonvásár, Brunszvik u. 2.