Kevésbé nyüzsgő, mégis lenyűgöző köztér rejtőzik Budapest szívében

Sokan nem is tudják, hogy a VII. kerületben található Rózsák terén áll Budapest egyik legszebb és legnagyobb neogótikus temploma, az Árpád-házi Szent Erzsébet-plébániatemplom. Nem csak emiatt érdemes azonban a környéken sétálgatni.

Fotó: Németh Kriszti – Egy jó kép rólad

A Rákóczi út és a Dohány utca között épült római katolikus templom méretének köszönhetően akár 2560 fő befogadására is alkalmas, körülötte pedig hangulatos, tavasszal és nyáron virágzó rózsákkal teli kert várja a látogatókat.

A különleges templom egyes részei a korai francia gótika elemeit idézik, tervezését pedig Steindl Imrének köszönhetjük, aki a kassai dóm, valamint a marburgi Szent Erzsébet-templom építészeti megoldásaiból merített inspirációt. Ennek oka, hogy az említett templomok is erősen kapcsolódnak Szent Erzsébet kultuszához.

blank
Fotó: Kurka Géza

A templom – neogótikus stílusa mellett – másik jellemzője, hogy az akkori kornak megfelelő legmodernebb technikát alkalmazták az építésekor. Steindl nevéhez fűződik emellett az Országház tervezése is, a két épület pedig egy időben készült el, ezért számos hasonlóság megfigyelhető közöttük. Gondolunk itt például a díszítőelemeikre, valamint közös mintavilágukra is.

blank
Fotó: Kurka Géza

A második világháború alatt a templom jelentősen megrongálódott, a károk helyreállítását pedig sokáig csak ideiglenes megoldásokkal próbálták helyrehozni, teljes felújítása 1997-re készült el. A restaurálási munkákat azonban csak néhány évvel ezután, 2000-ben kezdték meg, a freskók teljes körű javítása pedig még a mai napig is folyamatban van.

A Rózsák terét és a hatalmas épületet elhagyva tartogat még különlegességeket a környék.

blank
Fotó: Németh Kriszti – Egy jó kép rólad

Ugyanis az Árpád-házi Szent Erzsébet-plébániatemplom közvetlen szomszédságában épült az Istenszülő oltalma templom, amit a köznyelvben csak Rózsák terei görögkatolikus templomnak neveznek. Az eredetileg római katolikusnak szánt templom Czigler Győző tervei alapján, eklektikus stílusban épült, és 1880-ban készült el. Az akkoriban jellemző növekvő lakosságszám miatt azonban hamar kinőtték a kis templomot, ezért volt szükség a főtéren épült, jóval nagyobb templom megépítésére.

Ezért az Árpád-házi Szent Erzsébet-plébániatemplom elkészülte után, 1905-ben átadták az Istenszülő oltalma templomot a görögkatolikus egyháznak, majd megkezdődött az épület külsejének és belsejének átalakítása az egyház ízlése szerint, amely 1933-ra készült el teljesen.

blank
Istenszülő oltalma templom / Fotó: Thaler Tamás (Wikipédia)

A VII. kerület ezen részén felfedezhetjük egy másik egyház képviseletét is, hiszen a korábban említett templomok közelében található a Gyémánt Út Buddhista Közösség épülete is, amely napjainkban meditációs központként üzemel. Céljuk, hogy modern és közérthető módon ismertessék meg a buddhizmus lényegét az emberekkel. Az épületben található egy 130 négyzetméteres meditációs terem, többnyelvű könyvtár, közösségi helyiségek és lakások is. A központban tartott, magyar nyelvű, vezetett meditációkhoz bárki csatlakozhat.

További különleges budapesti épületekért olvassátok el korábbi cikkünket is: