Új központtal gazdagodott az I. kerületi pezsgő kulturális élet

Nyár óta várják a kultúra szerelmeseit a Krisztina téri MáraiKult és társintézményei az I. kerületben.

Márai Sándor Művelődési Ház / Fotó: Kőrösi Tamás

Van egy hely a Krisztina téren, ami sok mindent látott már. Úttörőket, pártüléseket, elegáns szmokingban rulettező urakat, nagy írókat, költőket, bálokat és vacsorákat, társalkodó hölgyeket és urakat, sörivókat.

Ez a hely jó pár elnevezéssel megfordult már a köztudatban, hosszú ideig Budai Polgári Casino felirat szerepelt a homlokzatán. Jelenleg Márai Sándor Művelődési Ház a neve, de a könnyebbség kedvéért csak MáraiKultként emlegetik.

Ez az épület a Krisztina körút és az Alagút utca sarkán 2021 nyarára visszakapta rég elveszett pompáját és megújult belső tereivel a művészet és a kultúra egymásra találásának színtereként definiálja magát. A nehéz, súlyos, ezüstösen csillogó acél bejárati kaput érdemes tehát kinyitni és belesni, mert egy elegáns tér rejtőzik mögötte, amely számtalan programot kínál.

Kulturális programhelyszínek az I. kerületben

Ez az épület jelenleg a Budavári Kulturális Nonprofit Kft. bázisa, amely a MáraiKult mellett még öt másik I. kerületi helyszín programkínálatáért felelős.

Az egyik a központtól alig két villamosmegállóra található Virág Benedek Ház, amely kortárs kultúrcentrumként működik, kiállítótér és mindenféle korosztályt megszólító programok bázisa. A Döbrentei utca és Apród utca által határolt műemléki épületegyüttes az egykori tabáni romantikus időket idézi, belső udvarán százéves diófa áll. A Virág Benedek Ház modern, alternatív művészcsoportoknak, valamint civil kulturális kezdeményezéseknek is teret ad, ötvözve egy kiállítótér és egy befogadó szemléletű, közösségi találkozóhely funkcióit. Az emeleti teremsor ez év tavaszáig Tandori Dezső költő, író életét van hivatva bemutatni, a Hiányzásra kijelölt hely – Tandori jelenléte(i) című tárlattal.

Egy másik fontos helyszín az Iskola utcában található Jókai Anna Szalon, amely berendezésében hűen őrzi a régi polgári szalonok hangulatát, ugyanakkor a kortárs irodalom vízivárosi centruma: könyvbemutatók, irodalmi műsorok, felolvasóestek, fejtörők színtere.

A Budavári Kulturális Nonprofit palettáját két első kerületi galéria is színesíti. A Horváth-kert szomszédságában, a Krisztina tértől pár percre található Tér-Kép Galéria letisztult, modern terével a kortárs alkotók galériája. Helyet kapnak itt a képzőművészeti alkotások mellett, szobrászok, ipar-és fotóművészek kiemelkedő munkái. A kiállításokat – a közönséggel való együttműködést minél inkább erősítve – kísérőprogramok színesítik. A Vár oldalában meghúzódó Várnegyed Galéria a helyi, budai művészek biztos bázisa, míg az apró, ám nagyon kedves Vízivárosi Klub, az I. kerület közösségi tereként funkcionál.

I. kerületi kultprogramok decemberben

2021. december 11. 17:00 – Bolgár-görög est (MáraiKult)

2021. december 12. 9:00-14:00 – MáraiKult Kézműves Karácsony workshopokkal (MáraiKult)

2021. december 17. 19:00 – Hozd a hangszered! – Pribojszki Mátyás Szájharmonika Klub (MáraiKult)

2021. december 19. 11:00 – Beethoven+ (MáraiKult)

2021. december 19. 19:00 – Regejáró Misztrál Klub – A Várakozás zsoltára (MáraiKult)

2021. december 28. 19:00 – Zene Szóval – Harcsa Veronika – Gyémánt Bálint Lámpafény 10. (MáraiKult)

2022. január 29-ig – Négyszöglet – Budapest: Folyamatban Forrai Ferenccel kiállítás (Virág Benedek Ház)

2022. április 11-ig – „Hiányzásra kijelölt hely” – Tandori Dezső jelenléte(i) emlékkiállítás (Virág Benedek Ház)