2021 legjobb filmjei: 8 karácsonyi film és sorozat, amit nem hagyhatsz ki idén

Decemberi filmajánlónkban összeszedtünk nektek néhány friss, 2021-es ünnepi filmet és sorozatot, amik garantáltan meghozzák a karácsonyi hangulatot. Vegyétek fel téli zoknitokat, és helyezzétek magatokat kényelembe: kezdődik a karácsonyi filmkavalkád!

Karácsonyi mese (december 23-tól a mozikban)

December 23-án kerül bemutatásra a mozikban Az ember, akit Ovénak hívnak c. filmmel már a magyar nézők előtt is bizonyító Hannes Holm új alkotása, ami egy 1975-ös, mára valódi karácsonyi klasszikusnak számító svéd rajzfilm élőszereplős feldolgozása. A 14 éves Karl-Bertil a Tyko Johnsson áruház gazdag örököseként tengeti napjait, habár legnagyobb vágya újkori Robin Hoodként segíteni a szegényeket. Úgy tűnik, ez csak hiú ábránd marad számára, és akarata ellenére is tovább kell majd vinnie apja vállalkozását, míg meg nem ismeri az árvaként nevelkedett Verát, aki fenekestől felfordítja az ifjú életét.

A fiú, akit Karácsonynak hívnak (Netflix)

Vajon a Télapó is volt kisfiú? Kik voltak a szülei? És hogyhogy nem öregszik? Miért titokban oson be a házakba? És mióta repülnek a szarvasok?! Kik azok a koboldok, és egyáltalán, milyen egy Igazmondó Grimpli? Ha ezek a kérdések régóta fúrják a te oldaladat is, ez a film neked szól. A fiú, akit Karácsonynak hívnak egy hétköznapi kisfiú, az eltökélt, ifjú Nikolas története, aki egy rendkívüli kalandra indul, hogy megkeresse édesapját, aki a fejébe vette, hogy felfedezi Elfheimet, a manók legendás északi faluját. Nikolasszal tart Villám, a makacs rénszarvas és hűséges egere, akik segítenek neki beteljesíteni sorsát és bebizonyítani, hogy semmi sem lehetetlen.

Békétlen karácsony (Netflix)

Egy nem mindennapi romantikus vígjátéksorozat is erősíti idén a Netflix karácsonyi repertoárját: a november közepétől elérhető Christmas Flow francia alkotás jóval távolabbról indít, mint a legtöbb hasonszőrű sorozat. Egy feminista újságírónő és egy sokak által nőgyűlölőnek titulált rapper kapcsolatának fejlődését követhetjük nyomon, miközben azt is megtudhatjuk, milyen is a francia karácsony. A főbb szerepekben a Lupin nyomozónőjeként ismert Shirine Boutella és a kameruni-francia énekes-dalszerző, Tayc.

legjobb karácsonyi filmek 2021

Nagykarácsony

Arnoldnak, a többszörösen kitüntetett tűzoltónak egy balul elsülő romantikus lánykérés következtében összeomlik az élete: nemcsak a szívét törik össze, de még tériszonyos is lesz. Eddig életeket mentett, most egy karácsonyi vásárba száműzik egy gyermekelőadás tűzvédelmi ügyeletesének, ahol megismerkedik a szuperlelkes tanító nénivel, Eszterrel. Eleinte irtózik a vásártól, és minden idegesíti, de az ünnepi készülődés lassan rádöbbenti: nem csupán a tériszonyát kell legyőznie, hogy új életet kezdhessen.

A gonosz törpék (november 28-tól a Netflixen)

Az ünnepi időszak leghátborzongatóbb dark fantasyjének ígérkezik a dán Stefan Jarowski és Roni Ezra kezei közül kikerülő, a Ritka export: A karácsonyi mese hangulatát idéző A gonosz törpék című hatrészes sorozat. A karácsonyi vakáció rémálomba torkollik egy tinilány és családja számára, miután kocsijukkal egy erdei úton haladva elütnek egy furcsa lényt. A család legfiatalabb tagjának megesik a szíve a védtelen elfbébi láttán, ám hamar kiderül, hogy a piciny, nagyszemű teremtés nincs egyedül, és ami rájuk leselkedik a szigeten, az sokkal veszélyesebb és sokkal, de sokkal gonoszabb. Ha pedig mindez nem lenne elég, a falusiak sem tűnnek túl becsületesnek…

legjobb karácsonyi vígjátékok 2021

Vörös, a vörösbegy (Netflix)

A Vörös, a vörösbegy a Shaun, a bárány, a Csibefutam és a Wallace és Gromit című filmeket is jegyző Aardman Animation karácsonyi filmje. Vörös tojáskorában véletlenül belegurul egy szemetesbe, majd az egerek szerető családja neveli fel. Azonban ahogy felcseperedik, egyre inkább nyilvánvalóvá válnak a vörösbegy és az egerek közötti különbségek. Vörös ezért útnak indul, hogy bebizonyítsa családjának, milyen jó egér tud lenni – azonban útközben felfedezi, hogy ki is ő valójában.

A szerelem illata (Netflix)

Egy Los Angeles-i írónő, aki kudarcba fulladt randijait inspirációként használja munkájához, egy szép napon megismerkedik a tökéletes pasival egy randiappon. Amikor aztán Natalie 5000 kilométert utazik a nagy Ő szülővárosába, a keleti parti Lake Placidbe, hogy meglepje őt karácsonykor, hideg zuhanyként éri a csúf igazság: durván csőbe húzták. Az imposztor alkut ajánl átvert áldozatának: ha az ünnepek alatt úgy tesz a családja előtt, mintha a barátnője volna, cserébe megismerteti azzal a férfival, akihez a nő eredetileg jött volna. Natalie némi habozás után elfogadja az ajánlatot, a karácsonyi csoda pedig már nem is várat sokat magára.

legjobbb karácsonyi családi filmek 2021

Szinglilét (december 2-től a Netflixen)

A Netflix első, meleg férfiakat középpontba állító karácsonyi romantikus vígjátéka, a Szinglilét (angolul, sokkal frappánsabban Single All The Way) december 2-án debütál a streamingszolgáltató platformjain. A történet szerint a Los Angelesben élő Peter (Michael Urie) hazautazik karácsonyra, és a párkapcsolati státuszára vonatkozó kellemetlen kérdéseket elkerülendő meggyőzi legjobb barátját, Nicket (Philemon Chambers), hogy tartson vele a családhoz, és játssza el, hogy egy párt alkotnak. Ahogy az a romantikus vígjátékokban lenni szokott, Peter terve meghiúsul, amikor édesanyja leszervez számára egy randit a vonzó személyi edzővel.

legjobb karácsonyi filmek 2021

Ha 2021-es ajánlónkat végignézted, jöhetnek a legjobb karácsonyi filmek 2020-ból: