Amikor külföldi úti cél után kutatunk üdüléshez a családdal vagy a barátokkal, sokan első impulzus alapján határozzák meg kikapcsolódásuk külhoni helyszínét. Azonban érdemes inkább megtervezni a folyamatot, már csak azért is, mert egy utazás nem két fillérbe kerül. Hogy mindenki elégedett legyen a döntéssel és ne menjen rá az összes megtakarított pénzünk, válaszoljunk meg a keresés előtt néhány fontos kérdést. Lássuk, hogyan válasszunk okosan külföldi úticélt!
Mekkora az anyagi keretünk?
Legelőször természetesen azt kell tisztázni, hogy mennyi pénzt szánnánk az üdülésre. Sokan úgy gondolják, hogy a szűkebb pénztárca miatt az egzotikus helyeket rögtön el is lehet felejteni. Azonban a helyzet korántsem ilyen reménytelen, mivel egy kis utánajárással – és pár jótanács megfogadásával – nagyon le lehet faragni az utazás költségeit. Ráadásul az olcsóbb repülőjegy korántsem jelenti azt, hogy barátságosabb lesz a nyaralás végösszege. Ezért mielőtt ráböknénk az első akciós repjegyre, hívjuk segítségül az internetet és nézzünk körbe alaposabban a várható költségekről ottlétünk során.
Hasonlítsuk össze, hogy az azonos színvonalú helyek mennyibe kerülnek ugyanannyi éjszakára az egyes városokban, így nagyobb rálátásunk lesz majd a kiadásokra. Érdemes különböző fórumokon azt is megtudni, hogy hol mennyi pénzért tudunk majd enni, közlekedni, programokat látogatni stb. Lehet ugyanis, hogy az útiköltségek kedvezőbb áron mozognak egyes úticéloknál, de ha drága az élet az adott városban, akkor körülbelül ugyanannyit költünk a végén. Ez fordítva is így van: a magas repülőjegy ár nem feltétlenül jelenti azt, hogy hasonlóan költséges lesz ottlétünk.
Tipp: ha kifejezetten egy dologra – Disneyland, Kolosszeum, Szabadságszobor – vagyunk kíváncsiak, érdemes már a múzeumba vagy parkba is előre megvásárolni a jegyeket. Egyes weboldalak, mint pl. a Poodle-Travel partnerségben állnak a legnagyobb jegyirodákkal, és összehasonlítják a legnépszerűbb turisztikai látványosságok árait. Ez a vásárlási módszer egyre népszerűbb napjainkban, ami nem is csoda: nincs sorban állás, és lehetővé teszi a legolcsóbb és legjobb jegyek megkaparintását.
Mivel szeretnénk utazni?
A következő kérdés, hogy milyen járművel szeretnénk közlekedni úticélunk felé. Itt az utazási költségeken túl számításba kell venni az egyéni preferenciákat és igényeket. Számos lehetőség közül választhatunk egy külföldi út során, autó, repülő, busz, vonat, hajó és így tovább. Azonban előfordulhat, hogy valaki nem bírja jól a repülőt, míg másokat egy 14 órás buszút visel meg. Ezért mindenképp győződjünk meg arról, hogy olyan úticélt válasszunk, ahová mindenkinek kényelmes lesz az oda-visszajutás.
Mennyi időre utaznánk?
Hasonló befolyásoló erővel bírhat az üdülési helyszín kiválasztásánál az, hogy mennyi időre tervezzük kiruccanást. Amennyiben csak pár napra utaznánk el a családdal, kollégákkal vagy a haverokkal, fölösleges túl távoli helyet kinézni. Ne essünk abba a hibába, hogy maga az utazás több időt legyen, mint maga az üdülés. Egy hétvégi üdüléshez bölcsebb döntés egy közelebbi helyet célba venni.
Mikor szeretnénk elutazni?
Végezetül még egy fontos dolog, amit vegyünk figyelembe, mégpedig az utazás időpontját. Az egyes városokban ugyanis nagy különbségek vannak szezontól függően, mind a turisták számában, mind pedig a programokban (az országok nemzeti ünnepei alatt például minden bizonnyal drágább jegyárakra számíthatunk). Vannak, akik nem kedvelik a kánikulát és a tömeget, ezért legszívesebben a hűvösebb hónapokban látogat el egy tengerparti helyszínre. Mielőtt tehát kijelölnénk a végleges helyet, kérdezzük meg azoknak is az egyéni igényeit, akik velünk tartanak majd.
Rengeteg kiváló úticél közül választhatunk, legyen az közelebbi, vagy távolabbi. Mindenki számára mást jelent a felüdülés, azonban egy külföldi utazásnak az élményekről és a pihenésről kell szólnia. Ha alaposabban körbejárjuk a lehetőségeinket, egy szűkebb keretből is ugyanolyan élvezetes kalandot szervezhetünk meg magunknak és útitársainknak, mint egy nagyobb összegből.