A lakásból kijárkáló macskák gazdái időről időre biztosan találnak félholt madarakat és az utolsókat rúgó kisegereket a lábtörlőn, netalántán az ágy mellett. Az általános vélekedés szerint ez a macskák szeretetének a jele, de vajon tényleg így van?
Ha egy állattetem, aminek „elszállításáról” nyilván a gazdinak kell gondoskodnia, nem lenne elég, a kinti-benti macskák mintha kifejezetten büszkék lennének véres tettükre, sőt, nem átallanak akár hangos nyávogással és háton fetrengéssel felhívni gaztettükre az ember figyelmét.
Hogy éjszaka nyugodtan tudjanak aludni a gyilkos bundás éjjeli dorombolásai közepette, a macskatartók azzal magyarázzák a kéretlen meglepetést, hogy kiskedvenceik így mutatják ki szeretetüket. És nem is tévednek olyan nagyot.
Nem szabad elfelejtünk, hogy hiába háziasítottuk őket évezredekkel ezelőtt, a macskák alapvetően ösztönös vadászok, ezért is viseltetnek komoly veszéllyel a világ madár- és rágcsálóállományára. Vadászösztönük mellett van még egy tulajdonságuk, amely meghozza a kedvüket a zsákmánykereséshez és -öléshez: meg tudják emészteni a nyers húst.
Sok macska viszont nem eszi meg áldozatát, sőt, nem is mindig öli meg, az ivartalanított nőstény macskák pedig kifejezetten szívesen viszik haza a zsákmányt. A válasz a vadon élő macskák egyik szokásához kötődik: a nőstény állat úgy tanítja meg kicsinyeit elfogyasztani az ételt, hogy állattetemet vagy megsebesített állatokat visz haza, amelyeken demonstrálhatja a folyamatot.
A benti, ivartalanított nőstény macskáknak ugyan nincs kinek megtanítaniuk ezt az egykor az életben maradáshoz szükséges készséget, az ösztöneiket mégsem tudják a szőnyeg alá seperni. Ha a cicád tehát állattetemet hagy neked, anyai ösztönének engedelmeskedik, mivel szerető gazdájaként te jelented számára a családot. És egészen biztosak lehetünk abban is, hogy mindeközben az jár a fejében, te úgysem tudnád magadtól megfogni azt a finom egeret vacsira.
Forrás: Live Science