2020 legjobb könyvei: 5 kedvenc megjelenésünk idén

Rég volt annyi időnk olvasni, mint 2020-ban. Szerencsére volt miből válogatnunk, hiszen az idei év jó könyvekben pont nem szűkölködött. Íme öt kedvenc könyvünk 2020-ból!

K. Rowling: Az Ickabog

Nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy a Harry Potter-széria írónőjének új megjelenését hatalmas érdeklődés övezte világszerte. Azoknak a rajongóknak, akik a világhírű könyvsorozat cselekményvezetéséhez és hangulatához hasonlóra számítottak, csalódniuk kellett. Az Ickabog mese ugyan, de sokkal inkább felnőtteknek szól, mint gyerekeknek: Rowling váratlanul ötvözi a valóság elemeit a képzelettel, és fantáziadús eszköztára felhasználásával reagál a világ aktuális problémáira. A népmesékre jellemző karakterek mellett tehát Az Ickabogban megfér a mélyszegénység, a hataloméhség és a szörnyűséges Ickabog, a tűzgolyószemű, éleskarmú, lónagyságú lény legendája.

2020 legjobb könyvei - K. Rowling: Az Ickabog

Walter Tevis: A vezércsel

Csaltunk egy kicsit, és besoroltuk A vezércselt 2020 legjobb könyvei közé, mert egyszerűen nem hunyhattunk szemet az idei év egyik legnagyobb sorozatsikereként a Netflixen debütált The Queen’s Gambit című adaptáció írott eredetijén. Walter Tevis amerikai író még 1983-ban írta az árva Beth Harmon életéről szóló történetet, amelyet azonban csak idén fordítottak magyarra. Senkit ne tántorítson el a tény, hogy Beth életének középpontjában, egyben a cselekmény fókuszában, a sakk áll, a könyv mondanivalója ugyanis a sakktudást nélkülöző olvasó számára is egyértelmű lesz. Ritka az ilyen, de a hétrészes minisorozat egyébként legalább annyira lebilincselőre sikerült, mint a regény, így a könyv mellett azt is nagyon ajánljuk!

A legjobb könyvek 2020 - Walter Tevis: A vezércsel

Kepes András: A boldog hülye és az okos depressziós

Kepes András, a kilencvenes évek egyik legkiválóbb riportere legújabb könyvében sem hazudtolja meg szakmáját, ezúttal is kérdez: önmagától. Felteszi a nagybetűs élet legfontosabb kérdéseit, de nem akarja tálcán kínálni nekünk a választ, helyette inkább mesél a saját gyermekkoráról, szerelmeiről és gyermekeiről, ami jóval közelebb viszi az olvasót a boldog élet kulcsához, mint néhány egyetemes válasz. A boldog hülye és az okos depressziós nem tudományos írás, az író mégis segítségül hívja a nagy filozófusokat, a pszichológiát, sőt még az atomfizikát is, hogy személyes történeteken keresztül, egy magával ragadó beszélgetőkönyvben megfejtse, mi teszi boldoggá az embert.

2020 legjobb könyvei - Kepes András: A boldog hülye és az okos depressziós

Dezső András: Magyar kóla

A 2019-es Maffiózók mackónadrágban után az egykori indexes oknyomozó újságíró Dezső András a magyarországi alvilág újabb aspektusának felderítésébe fogott: ez alkalommal a hazai kokainpiacról és annak fő résztvevőiről rántja le kíméletlenül a leplet. Az első magyar kokainkirály történetétől kezdve göngyölíti fel a kokain útját Magyarországon, valamint olyan fel nem tett, de sokakat foglalkoztató kérdésekre is választ ad, mint például, hogy hogyan dolgoznak a drogkereskedők és a dílerek itthon, vagy hogy miért ilyen népszerű a kokainfogyasztás a felső tízezer, elsősorban a politikusok körében. A Magyar kóla lendületes és szórakoztató írás, tele soha nem hallott, meglepő tényekkel.

A legjobb könyvek 2020 - Dezső András: Magyar kóla

Jo Nesbø: A birodalom

A norvég származású írót elsősorban a skandináv krimi leghíresebb nyomozójaként számontartott Harry Hole-regénysorozatáról ismerjük, 2020-ban azonban bebizonyította, hogy családregényt is tud írni. De még milyet! A krimiket meghatározó komor hangulat, a múlt és a halál mint fő motívumok, valamint a sodró lendület természetesen A birodalomból sem hiányozhat: a történet középpontjában az autószerelő Roy áll, akinek nyugodt falusi életét felkavarja öccse hirtelen hazatérése és nagyravágyó tervei. Sötét titkok kerülnek felszínre a két testvér gyermekkorából, miközben a kettőjük közti köteléket próbára teszi a féltékenység és a pénzsóvárság.

A legjobb könyvek 2020 - Jo Nesbo: A birodalom

A legjobb 2020-as könyvek után, jöjjön romantikus könyvajánlónk:

Ha pedig a legjobb svéd krimikre vágysz, akkor ezeket a könyveket ajánljuk: