Bondoró Fesztivál – Interjú Virág Zsókával

A tavaly debütált Bondoró ezúttal a pünkösdi hosszú hétvégén kerül megrendezésre. Több mint tíz külföldi fellépővel, különleges utcaszínházi attrakciókkal és vásári forgataggal várják a közönséget. A színes programok kapcsán Virág Zsóka fesztiváligazgató válaszolt a kérdéseinkre. 

 

Hogyan született a Bondoró Fesztivál megrendezésének ötlete?

Régóta nagy vágyunk volt, hogy összehozzuk néhány napra a számunkra oly’ kedves utcaszínházi produkciókat és műfajokat, megmutassuk ezek szépségét az embereknek. Óbuda Napja, valamint az Óbudai Advent kapcsán, illetve az általunk szervezett vásárokon több ízben is dolgoztunk már együtt a hazai utcaszínházas szakma nagyjaival (ha úgy tetszik krémjével), és minden alkalommal ámulatba ejtettek minket. A néhai Szárnyas Sárkány Nemzetközi Utcaszínházi Fesztivál megszűnését követően szerettünk volna tisztelegni az utcaszínházi szakma előtt és betölteni az így keletkező űrt, hogy minél több nézőnek átadhassuk az utcaszínház világának szeretetét.

Mi alapján választották Kapolcsot helyszínként?

Az utcaszínházi közeg mellett Kapolcs is nagyon közel áll a szívünkhöz. Több éve szervezzük a saját magánudvarunkat a Művészetek Völgye keretein belül is. Szerettük volna, ha a két szerelmesünk egymásra talál, így a fesztivál kiötlésekor egy percig sem gondolkodtunk azon, hol legyen a Bondoró otthona. A tavalyi évben pedig végre nekiveselkedtünk a feladatnak, hogy valóra váltsuk az álmunkat.

Mik voltak a 2019-es Bondoró megrendezésével kapcsolatos legnagyobb tanulságok?

A szabadtéri előadások mindig tartogatnak meglepetéseket. Nem volt ez másként az első Bondoró Fesztiválon sem. Az időjárás sajnos nem volt a legkegyesebb hozzánk, több előadást is csúsztatnunk kellett a folyamatos esőzések miatt, hogy biztonsággal meg tudjuk tartani az összes programot. Ennek tanulságaként idén változtattunk a programstruktúrán és az idősávokon is. Egy-két helyszín programjai új helyre kerültek, emellett az előadások közti átjárhatóságra is jobban figyelünk. Igyekszünk tekintettel lenni a falu kéréseire is, hogy egyszerre tudjuk szórakoztatni a látogatókat, és ne okozzunk gondot a helyben lakóknak sem.

Mely pillanatot / eseményt / programot tekintik a tavalyi fesztivál fénypontjának?

Számos lélekemelő momentuma volt az első Bondorónak, nehéz kiemelni egyetlen egyet. A Bondoró Főnix Madarának megalkotása és elégetése volt az egyik legmeghatóbb pillanat, amit átéltünk. Ezt a rituálét szeretnénk átemelni a következő évek gyakorlatába is. Egy másik kedves emlékezetes élmény a Bondoró saját himnuszának megszületése volt, ami számunkra is nagy meglepetés volt. Nem számítottunk rá, hogy rögtön az első évben ilyen szinten megihletjük a művészeinket.

Milyen jellegű programokra számíthatunk idén?

A május 29-én nyitó Bondoró idén 6 különböző programhelyszínen mutatja meg az utcaszínház izgalmas világát. Gólyalábasokkal, artistákkal és újcirkuszi formációkkal is találkozhatnak a látogatók, de lesz tűz- és bohócshow, valamint marionettelőadások is. Érkezik a Bab Társulat, világjáró marionettjeivel fellép Sarkadi Bence, helyet kapott a programban a Langaléta Garabonciások, a Ziránó Színház és Boka Gábor Színháza is. De porondra lép majd Papito és a Kajárpéci Vízirevü, a Tűzmadarak-cirkuszcsoport, valamint a Mágustones és a Kócos Cirkusz is. A fesztivál fő attrakciói mellett zenei koncertek is megjelennek a kínálatban. Fellép többek között a Guča Partyzans Brass Band, a Firkin, de jön a Brass on the Road és a Zuboly is. Szintén itt lép majd fel zenés mesemondó estjével Szabó Balázs, valamint a Rájátszás is. A koncertek sorát a külön erre az alkalomra összeálló Müller Péter Sziámi AndFriends feat. Oláh Gipsy Beat fellépése zárja.

A tavalyi rendezvényhez képest milyen újdonságok várhatók 2020-ban?

Ebben az évben szerettük volna bővíteni a külföldi fellépők, valamint a különleges, nemzetközi kollaborációk és utcaszínházi performanszok sorát is. Ennek érdekében több kulturális intézettel és nagykövetséggel is felvettük a kapcsolatot. Elmondhatjuk, a törekvéseink máris támogatókra találtak, ugyanis a Francia Intézetnek, valamint a Budapesti Olasz Kultúrintézetnek köszönhetően sikerült bővítenünk a külföldi produkciók kínálatát. Idén több mint tíz különleges, külföldi attrakcióval és előadással kedveskedünk a közönségnek. A francia, valamint olasz produkciók mellett belga és cseh fellépők, valamint szerb, lengyel, ukrán, sőt spanyol és argentin előadók is jelen lesznek a Bondorón. A világzene szerelmeseinek is készülünk két különleges formációval – de erről a titokról egyelőre nem szeretnénk fellebbenteni a fátylat.

blank

Kiket várnak elsősorban a fesztiválra?

Tulajdonképpen mindenkit. Olyan családi fesztiválként tekintünk a Bondoróra, ahol a felnőttek éppúgy megtalálják a kedvükre valót, ahogyan a legkisebbek is. A fesztivál ráadásul ebben az évben magába foglalja a gyereknapi hétvégét. Ezt is figyelembe vettük a tervezésnél és a korábbihoz képest még több gyerekelőadással bővítettük a programjaink sorát. Idén a MeseKert névre keresztelt bábos helyszínünkön fellép az Álomzug Társulás, érkezik a MárkusSzínház, a Szamárfül Projekt, valamint az Évkerék Társulat és Fabók Mancsi is. Lesz továbbá világító bábokat felvonultató Ledpuppets előadás, fellép Vándormuzsikus és a Dobronka Cirkusz, valamint itt látható a Barboncás Társulat és Fekete Dávid műsora is. A gyerekelőadások között megtalálható a Hahó Együttes, a Kultúrpart Társulat és a Veronaki zenekar gyerekkoncertje is. Bízunk benne, hogy ezen a májusi hétvégén a teljes család együtt érzi majd jól magát a Bondorón!