Molnár Ferencet sokan korának legmegosztóbb irodalmáraként tartják számon. Minden bizonnyal ő a legismertebb magyar drámaíró a világon: vígjátékait még ma is előszeretettel viszik színpadra itthon és külföldön egyaránt, gyakran szatirikus prózájának népszerűsége viszont elhalványult az évek alatt.
Molnár Ferenc (eredeti nevén Neumann Ferenc) 1878. január 12-én született Budapesten, egy felső középosztálybeli család gyermekeként. 1895-ben érettségizett a Lónyay Utcai Református Gimnáziumban, majd szülei unszolására jogot tanult Genfben egészen 22 éves koráig, amikor is otthagyta az egyetemet, hogy megvalósítsa nagy irodalmi terveit. Ezután több budapesti újságban is publikált, és ideje nagy részében regényein és drámáin dolgozott, illetve külföldi színdarabokat fordított. Már első regényének (Egy gazdátlan csónak története, 1901) oldalain is felfedezhetjük későbbi írói stílusának karakteres vonásait: egyedi humorát, ötletességét és szellemes megjegyzéseit. Az irodalomkritikusok már ekkor nagy reménységnek tartották a regényíró Molnár Ferencet.
Néhány évvel később be is váltotta a hozzá fűzött reményeket: alig volt 29 éves, mikor befejezte A Pál utcai fiúkat (1906), melyet ma már az ifjúsági irodalmi műfaj egyik legjelentősebb magyar regényeként tartunk számon. A könyvben iskolásfiúk kalandjait követhetjük nyomon a budapesti VIII. kerületben 1889-ben, akik idejük nagy részét a grundon, egy belvárosi foghíjtelken töltik, amelyet otthonuknak tekintenek. Mikor a Pál utcaiak rájönnek, hogy a vörösingesek (egy másik fiúcsapat a környékről) el akarják foglalni a grundot, elhatározzák, hogy minden áron megvédik azt. A Pál utcai fiúk azonban jóval több egy izgalmas mesénél: a századforduló gyermekeinek állít méltó emléket, illetve viccesen, ugyanakkor szentimentálisan bemutat különböző gyermektípusokat. A főszereplők viselkedésmintáinak köszönhetően ma gyakran emlegetjük az ő nevüket, ha egy bizonyos embertípust szeretnénk leírni. Így fordulhat elő, hogy csak annyit mondunk, „olyan, mint Nemecsek”, és mégis pontosan értjük, hogy egy érzékeny, udvarias, szerény, ugyanakkor bátor karakterre gondolunk.
„Ti szép, egészséges alföldi diákok, akiknek csak egyet kell lépnetek, hogy künn legyetek a végtelen rónán, a csodálatos nagy, kék bura alatt, melynek égbolt a neve, akiknek a szemetek hozzászokott a nagy távolságokhoz, a messze nézéshez, akik nem éltek magas házak közé ékelve, ti nem is tudjátok, mi a pesti gyereknek egy üres telek. Ez jelenti számára a végtelenséget és a szabadságot. Egy darabka föld, melyet egyik oldalról düledező palánk határol, s melynek többi oldalán nagy házfalak merednek az ég felé. Most mára Pál utcai grundon is nagy, négyemeletes ház szomorkodik, tele lakóval, akik közül talán egy se tudja, hogy ez a darabka föld néhány szegény pesti kisdiáknak a fiatalságát jelentette.” (részlet A Pál utcai fiúk című könyvből)
Regényeiben Molnárnak sikerült valósághűen bemutatnia a középosztálybeli emberek mindennapjait, a fiatalság erkölcsi romlását és a szegények küzdelmeit az 20. század eleji Budapesten, drámái viszont elterelték a figyelmet szépprózájáról, és ellentmondásos vita középpontjába kerültek.
Molnár Ferenc főbb művei
- A Pál utcai fiúk (1906)
- Az ördög (1907)
- Liliom (1909)
- A testőr (1910)
- Játék a kastélyban (1926)
- Delila (1937)
A drámaíró Molnár Ferenc nagyon tudatosan alkalmazta az emberek érzelmeire ható eszközöket a színházban: olyan nemzetközi írótehetségek munkái inspirálták, mint Wilde, Schnitzler, Maeterlinck és Bernstein, és a tőlük tanultakat belegyúrta jellegzetes vígjátékaiba. Több drámájában (például Az ördög, 1907; Liliom, 1909) a középosztály hazugságaira irányította a figyelmet, amelyek felett egy nagy adag együttérzéssel és humorral ítélkezett. Molnár talán A testőrben (1910) fogalmazta meg legpontosabban legfőbb üzenetét: az igazság úgy fonódik össze a hazugságokkal, hogy senki sem tudja megállapítani, mi helyes, és mi nem az életben. Korai drámáinak hatalmas sikere magával ragadta az írót, és a későbbiekben alkotásaival a közönség igényeit igyekezett kielégíteni, ami legtöbbször a felhőtlen szórakozás volt.
A nemzetszocialista eszmék előretörése elől menekülve elhagyta az országot, előbb Franciaországba, majd Svájcba utazott, majd New Yorkban telepedett le. Élete utolsó éveit beárnyékolta a mély depresszió, és mivel eltávolodott a számára fő inspirációforrásként szolgáló budapesti polgárságtól, kései írásai jelentéktelennek bizonyultak. 74 évesen halt meg gyomorrákban, otthonától távol, NYC-ben.
