November 20: Egy nap, ezer válasz gyerekekről felnőtteknek

Az UNICEF Magyarország bejelentette egész napos, ingyenes Gyermekek Világnapja című rendezvényének programját.

November 20-án olyan témákról beszélgetnek majd szakértők a belvárosi Akvárium Klubban, mint a munka és az anyaság kapcsolata, a válás gyerekkel, a gyermekkori traumák, vagy a szülőség a digitális korban. A panelbeszélgetéseken és előadásokon azok a kérdések kerülnek terítékre, melyek a leginkább foglalkoztatják napjaink szülőit.

Az eseményen neves szakértők, véleményvezérek, döntéshozók és az UNICEF Magyarország fiatal nagykövetei beszélgetnek majd a legégetőbb kérdésekről. Tari Annamária például „Vigyázni kell a gyerekekre az információs korban – érzelmi változások és következményeik” címmel tart előadást.

A délelőtt folyamán bemutatkoznak a legjobb élménypedagógiai módszerek és szakértők keresik a választ arra, hogy milyen lehetőségeket kínál az alternatív nevelés. Ebben a témában Kepes-Végh Júlia pozitív fegyelmezés oktató, Niedermüller Anna (AKG), Kókayné Lányi Marietta (Gyermekek Háza), Halácsy Péter (Budapest School) és Orsós János (Dr. Ámbédkar Iskola) vitatják meg a felmerülő kérdéseket.

A Szívünk rajta – Mit olvassanak a gyerekek panelben Sándor Gabriella, Ruff Orsolya, D. Tóth Kriszta és Dr. Kádár Annamária beszélget a legjobb gyerekkönyvekről; a Válás gyerekkel kerekasztal pedig egy különösen nehéz, ám sokakat érintő élethelyzetre kínál megoldásokat Dr. Almási Kitti, Labancz Dániel és Betlen Anna segítségével.

Orvos-Tóth Noémi A kötődési trauma gyerekkorban, Dés Fanni pedig Párkapcsolati erőszak és annak megelőzése kamaszkorban címmel tart előadást. Szintén fontos és aktuális témát feszeget Dr. Gyurkó Szilvia és Dr. Németh Zoltán Elég jó szülőnek lenni az internet korában? Online konfliktusok alternatív rendezése című beszélgetése.

Rengeteg nő számára okoz nehézséget az anyai és a szakmai feladatok közötti egyensúlyozás, elsősorban nekik szól a Munka és anyaság – Melyik irány az előre című beszélgetés, amelyben Dr. Lakatos Szilvia adjunktus, Ócsai Dorka, a Momminity közösség egyik létrehozója és Benes Anita, a Daalarna alapítója osztja meg tapasztalatait. Az online zaklatás a fiatalokat érintő egyik legkomolyabb probléma, erről Kalapos Éva Veronika, Dukai Regina és Táler Orsolya beszélgetnek.

blank

Végezetül Al Ghaoui Hesna, Balla Eszter, Szinetár Dóra és Fördős Zé hírnevüket a jó ügy érdekében kamatoztatva személyesen mesélnek majd saját motivációikról és céljaikról. Az egész napos gyermekvédelmi eseményen szó esik továbbá a klímahelyzetről, az állatok segítségével végzett terápiáról, a gyermekprostitúció elleni küzdelemről, valamint az érdeklődők megismerkedhetnek az ombudsman és a gyermekjogi koalíció Magyarországról szóló jelentésével

Az UNICEF Magyarország szeretettel várja a szülőket, a leendő szülőket, a gyermekvédelmi szakembereket és mindenkit, aki érdeklődik a gyermekek jogai, helyzete iránt november 20-án 9:30-17:30-ig az Akvárium Klubba. A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött! Jelentkezéshez kattints IDE!