November 6-án Kocsis Zoltánra emlékezhetünk a Müpában

Idén is tiszteleg a 2016-ban elhunyt zongoraművész előtt a szakma. 

2016. november 6-án hunyt el Kocsis Zoltán. Halála évfordulóján az egykor általa vezetett együttesek, akárcsak a korábbi években, idén is hangversennyel emlékeznek meg a nagy muzsikusról a Müpában. Műfajával vagy gondolatvilágával az est műsorának valamennyi száma a zongoraművészre, karmesterre és zeneszerzőre utal.

Az elhangzó repertoár egyik része Ravel sorozata, a Couperin sírja egyrészt azért ide illő mű, mert benne a zeneszerző halott barátaira emlékezett, másrészt a zongoramű zenekarra hangszerelt változata Kocsis Zoltán munkájaként elénk állítja a zeneszerző-karmestert, aki az általa szeretett nagy komponisták dalainak és zongoradarabjainak szenvedélyes hangszerelője volt. Továbbá jelképesnek tekinthetjük, hogy ezt a művet az amerikai–magyar Thomas Kornél személyében a Kocsis nyomdokában járó új karmester-nemzedék tehetséges képviselője vezényli.

Chopin e-moll zongoraversenyével szintén megidézhetjük Kocsis Zoltán szellemét : a kompozíciót előadó Érdi Tamás csodálta Kocsis Zoltánt, és arra is lehetősége nyílott, hogy együttműködjék vele – mégpedig éppen egy Chopin-zongoraverseny előadójaként.

Az is szimbolikus jelentőségű, hogy befejezésül az együttes zeneigazgatója, Hamar Zsolt a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar élén, négy kiváló énekes, Kolonits Klára, Bakos Kornélia, Horváth István és Kovács István szólójával a kortárs magyar zeneszerző, Kovács Zoltán Missa Pannonica című oratorikus művének kibővített, 2019-es változatát vezényli.

A november 6-án 19:30-kor kezdődő hangversenyre jegyek a Müpa weboldalán kaphatók.