Folytatódik a Dallamképek jótékonysági projekt

A Budapest Park tavaly indította útjára a Dallamképek fantázianévre hallgató jótékonysági projektjét, amely során fiatal művészek formálják képpé egy zenekar dalait, hogy azok is élvezhessék a slágereket, akik sohasem hallhatták őket.

A kezdeményezés tavaly indult útjára, 2018-ban a Quimby dalszövegei nyertek új értelmezést különféle művészeti alkotásokként. A képek elárverezéséből közel félmillió forint folyt be, mellyel a Budapest Park egy hallássérülteket segítő alapítványt támogatott.

A nagy sikerre való tekintettel idén újra licitálhatunk alkotásokra: ezúttal a street art műfajában elismert művészek álmodták meg és öntötték teljesen új formába a szeptember 20-án a Budapest Parkban koncertező Punnany Massif dalszövegeit.

Tátrai Barna: Mosoly

A felkért művészek közt olyan ismerősen csengő neveket is találunk, mint Orosz Richárd, Stark Attila, Kovács Budha Tamás, Fekete Vegas Zsolt, Füredi Tamás, Tátrai Barna vagy a Park 2017-es arculatát is tervező Illés Fork Imre. A street art szcéna jeles és aktív szereplői vegyítették a műfaji sajátosságokat a Punnany Massif minden mástól jól elkülönülő, karakteres szövegvilágával.

Stark Attila: Vendéglátós

A képekre a mai naptól szeptember 22-ig lehet licitálni ide kattintva, a Budapest Park a befolyt összeget pedig teljes egészében a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének ajánlotta fel, akik a Magyarországon élő siket és nagyothalló emberek társadalmi integrációjának előremozdításáért tevékenykednek.

A képek személyesen is megtekinthetők szeptember 19-től a szezon végéig, azaz szeptember 28-ig a Budapest Park Retrokert feletti pop-up galériájában nyitvatartási napokon 18 órától éjfélig.