Divattippek a Szigeten koncertező Macklemore-tól

Benjamin Hammond Haggerty, azaz művésznevén Macklemore ránézésre sem jelentéktelen figura. A szerkesztőségben épp azt találgatjuk, hogy augusztus 10-én, szombaton este vajon mellőzi-e a bundát, vagy legalább néhány szám erejéig abban feszít majd Szigetes fellépésén.

Turkáló-style

Az Esquire-nek adott korábbi interjújában azt mondta: „Az a legnagyobb baj a mai férfidivattal, hogy nincs mögötte elég kreativitás. Ezért imádom a turkálós cuccokat”. Csupán a márkanév miatt nem vesz meg egy méregdrága pólót, és sokkal inkább visel népszerűtlen mintákat, mint hogy csak azért hagyjon vagyonokat a kasszánál, mert Kanye West reklámozza az adott terméket. Respect! A használt ruhákkal kapcsolatban az is kiderült róla, sosem célirányosan vásárol, és gyakran szétnéz a női részlegen. Lehet, hogy a lenti képen látható szettet is onnan vadászta?

Kiegészítők

Macklemore magasra teszi a lécet kiegészítők terén, és még a legklasszikusabb napszemüvegekből is sikerült beszereznie egy-egy extravagánsabb verziót. Szőrmebundából korábban bőven akadt a washingtoni rapper gardróbjában, a Thrift Shop c. klip óta mondhatni alapdarabnak számított és védjegye lett a megjelenésének. Rajongói fotók tanúsága szerint nemcsak a fellépésein, hanem a szürke hétköznapokban is szívesen magára öltötte az extravagáns ruhadarabot. Az év elején aztán megjelentek a hírek, kiiktatta a húst az étrendjéből, és ezzel együtt vegán bundára váltott, mindannyiunk nagy örömére!

Van azonban még jó pár érdekesség Macklemore hatalmas ruhásszekrényében, amelynek cipő szekcióját egy kollaboráció kapcsán 2017-ben örömmel megmutatta a Complex-nek. Impressive! Ha a videó alapján nem lenne egyértelmű, a rapper igazi sneaker head, amit a Wings c. számában meg is énekel. Most mondja valaki, hogy a divat nem inspirál!

Állatos minták

Egy magára valamennyire is adó, extravagáns öltözködéséről ismert sztár ruhásszekrényéből nem hiányozhat az állatos minta. Régen folyton azt szajkózták a divattanácsadók, hogy csínján kell bánni az efféle printekkel, hiszen a kevesebb néha több, de Macklemore nem az a típus, aki ad bárki véleményére, ha önkifejezésről van szó. Íme, az eredmény!

View this post on Instagram

🐆

A post shared by @ macklemore on

Végül: Visszafogott elegancia

Extravagáns stílus ide vagy oda, a rapper is tud visszafogott lenni a maga módján, ha akar. Egy családi alkalmon nemrég mellőzte a harsány mintás darabokat, az elmaradhatatlan Nike sneaker és egy menő napszemüveg viszont akkor is befigyelt. A második képen viszont rá sem ismerünk!

View this post on Instagram

Family over everything❤️

A post shared by @ macklemore on

Macklemore, te vagy az?