Így frissítsd a ruhatárad (környezet)tudatosan

Az öltözködés általában nem szerepel a környezetvédelem kiemelt témái között, pedig hiszed vagy sem, valójában a ruhaipar a legszennyezőbb ágazatok egyike.

Évente több, mint 150 milliárd ruhadarabot gyártanak le és próbálnak meg eladni a piacon. Egyetlen pamutpóló előállítása 2720 liter édesvizet igényel, amely egy átlagos felnőtt ember számára körülbelül 3 évre elegendő ivóvízmennyiség. Csak az Egyesült Királyságban ráadásul évente 300 ezer tonna használt ruha kerül a szeméttelepekre, műszálas darabjaink pedig a világ mikroműanyag-szennyezésének 34,8%-áért felelősek.

A környezetterhelés mellett még nem beszéltünk az állatok kizsákmányolásáról és arról sem, kik és milyen körülmények között készítik az általunk viselt termékeket. A ruhaiparban dolgozók 80–85%-a nő, akik borzalmas munkaviszonyok között, fillérekért varrják a nyugati országokba szánt ruhaneműket. Ráadásul ők maguk soha nem engedhetik meg, hogy megvásárolják azokat az olcsó ruhadarabokat, amelyeken dolgoznak.

Persze biztosan nem azon a néhány terméken fog múlni az emberiség jövője, amelyeket a tavaszi leárazáson megvásároltunk és azzal a pár darabbal sem lehet baj, melyektől megváltunk ezzel egy időben, ugye? Sajnos a helyzet nem ilyen egyszerű, ugyanis környezetszennyezés tekintetében mindez igenis számít. Ezek után tehát adott a kérdés: mit tehetünk, ha szeretnénk jól kinézni, de nem támogatnánk a divatipar jelenlegi működését és a piacot uraló fast fashion márkákat?

Mengyán Eszter, a HolyDuck! bloggere az alábbi tanácsokat gyűjtötte össze a témában.

Hol vásároljunk?

Rendszerint ez az első kérdés, ami felmerülhet bennünk, amennyiben környezettudatos, fenntartható divatról esik szó, de a válasz nem az, amit elsőre várnánk.

  1. Vásároljunk a szekrényünkből! A legtöbbször nem is mérjük fel, mennyi régen elfeledett ruhadarab van a szekrényünkben. Kezdjük el ezeket viselni újra!
  2. Szervezzünk ruhacserét a családtagjainkkal vagy a barátainkkal! Amiket ők meguntak, számunkra igazi kincsek lehetnek – és fordítva.
  3. Szabassuk át a ruháinkat! Egy aranykezű varrónő a divatjamúlt darabokkal is képes csodát tenni.
  4. Tanuljunk meg varrni! Így az átalakításokat magunk is elvégezhetjük.
  5. Szerezzük be ruháinkat másodkézből! A turkálók mellett keressünk fel bizományi üzleteket, válogatott ruhákkal kereskedő second hand ruhaboltokat, adományboltokat, vintage lelőhelyeket, bolhapiacokat, használtruha-webshopokat, vagy böngésszünk tematikus Facebook csoportokban és a Facebook Marketplace-n is.
  6. Ha új ruhát veszünk, keressük a Magyarországon vagy Európában gyártott termékeket és figyeljünk arra, hogy ezek etikus körülmények között, minimális környezetterheléssel készüljenek!

Mire figyeljünk ruhavásárláskor?

Egy nemzetközi mozgalom szerint elég csak annyit kérdezni: „Biztosan viselni fogom az adott ruhadarabot legalább harmincszor?” Ha a válasz igen, nyugodtan megvehetjük. Mengyán Eszter további tanácsokkal is szolgál.

  1. Vásároljunk minél kevesebb ruhát! A legnagyobb problémát a túlfogyasztás jelenti, így a mennyiség helyett a minőségen legyen a hangsúly.
  2. Kerüljük az impulzív ruhavásárlást! Ehhez ismernünk kell a jelenlegi ruhatárunkat, és tudnunk kell, milyen ruhadarabokra van tényleg szükségünk.
  3. Építsünk ki olyan ruhatárat, amelyben minden darab kombinálható minden más ruhadarabbal. Így kevesebb is elég lesz, mégsem fogjuk azt érezni, hogy nincs mit felvennünk.
  4. Nézzünk utána, milyen alapanyagból készült a ruha! A divatipar jelenleg a legkörnyezetkímélőbb alapanyagnak a következőket tartja: len, kender, gyapjú, minősített (pl. GOTS, OEKO-Tex) biopamut és újrahasznosított műszál.
  5. Legyünk tisztában vele, mi áll jól! Ismerjük meg, milyen színek, fazonok, minták, anyagok állnak igazán jól nekünk, és ilyeneket vásároljunk, mert ezeket biztosan viselni is fogjuk.
  6. Keressük a minőséget! Az alapanyagok mellett a varrások, az eldolgozás, a gombok minősége, a cipzár, a bélés és a szabásvonalak is sokat segítenek abban, hogy el tudjuk dönteni, minőségi darabot készülünk-e megvenni.

blank

Hogyan kezeljük a ruháinkat?

Ha már megvettük és viseltük az adott ruhát, igyekezzünk tisztítás, mosás során is környezetkímélő módon eljárni!

  1. Szellőztessük a ruháinkat két viselés között! A legtöbb ruha egy alkalom során nem lesz olyan piszkos, hogy ki is kelljen mosni. A levegőn való szellőztetés csodákat tehet!
  2. Pakoljuk (majdnem) tele a mosógépet! Ne csak néhány ruhadarabot mossunk egyszerre, hanem legalább a háromnegyedéig pakoljuk meg a mosógépet, így gazdaságosabb, víztakarékosabb és pénztárcakímélőbb lesz a mosás. Óvakodjunk viszont a túltelítéstől, mert ez megakadályozza, hogy elég víz járja át a ruhadarabokat.
  3. Mossuk a ruhákat alacsony hőfokon! 40 vagy 60 fokra sok esetben nincs szükség.
  4. A makacs foltokat kezeljük elő! Ne a mosógéptől várjuk a csodát: áztassunk mosás előtt és használjunk folttisztító szappant!
  5. Használjunk környezetkímélő mosószereket! Például mosószappanból főzött mosógélt, mosószódát, nátrium-perkarbonátot, esetleg ecetet.
  6. Szárítsunk a levegőn! Amikor csak tehetjük, szárítógép helyett hagyjuk a levegőn a ruhát. Tűző napra kizárólag azokat a darabokat tegyük, amelyeket fertőtleníteni szeretnénk. Vigyázat, a nap ereje ki is fakítja a ruhadarabokat!

blank

Mihez kezdjünk a használt ruhával?

A textilhulladék kezelése és újrahasznosítása jelenleg nem megfelelő a kontinensünkön. Kevesen tudják, hogy megunt ruhadarabjainkat nem dobhatjuk kommunális hulladékgyűjtőkbe. De akkor hová vigyük őket, hogy végül ne a szeméttelepre jussanak?

  1. Farmer – Már nem használható, tiszta farmereket leadhatunk a Réthy Fashion vagy az Old Blue magyar márkák gyűjtőpontjaiban.
  2. Zokni – Már nem viselhető, nem javítható zoknik kerülhetnek a Zoknicsere csapatához, akik eljuttatják őket a megfelelő helyre.
  3. Minden más, ami újrahasznosítható – Keressünk a környezetünkben olyanokat, akik valamilyen módon textilújrahasznosítással foglalkoznak. Ilyen vállalkozás például a pécsi ReTextil vagy a BiusbDesign.
  4. És ami nem továbbadható? – A nem újrahasznosítható textilhulladékot adjuk le textilgyűjtő konténerekbe. Ezek megtalálhatók hulladékudvarokban, illetve néhány  hipermarket és nagyobb szupermarket parkolójában. Ha biztosra szeretnénk menni, érdeklődjünk a helyi önkormányzatoknál a kihelyezett konténerek hollétéről.