Átadták a 2019-es Jószolgálat-díjakat

Ünnepélyes gálaesten adták át a Jószolgálat-díjakat vasárnap, a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében. Harmadik éve jutalmazzák a Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány által létrehozott szakmai díjjal a szociális munkások, szervezetek, valamint önkéntes segítők és civil közösségek kiemelkedő munkáját.

A Jószolgálat-díj az élet számos területéről láthatóvá teszi az ország cselekvő segítőit, akik a fogyatékkal élőkért, szenvedélybetegekért vagy abban érintettekért, nevelőszülői családokért, kisebbségekért, idősekért, állami gondozott fiatalokért, gyermekvédelemre vagy épp hajléktalan ellátásra szoruló embertársainkért hivatásszerűen vagy önkéntesen példamutató módon segítenek.

A díjakat a Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány alapítója Báró Twickel György és a szakmai segélyszervezetek képviselői adták át. A Jószolgálat-díj egyedi díjtárgya és okleve mellett pénzjutalomban is részesültek az Alapítvány felajánlásában. Az életműdíjjal 1.000.000 forint, a szervezeti kategóriák díjaival 2.000.000 forint, míg az egyéni kategóriák díjaival fejenként 500.000 forint, az önkéntes közösségi kategóriában 1.000.000 forint anyagi elismerés továbbá a díj médiatámogató partnereinek: Index.hu, Képmás magazin, Családháló.hu köszönhetően egy egész éves média-kampány is jár.

A Jószolgálat-díj átadó ünnepsége önzetlen felajánlásokban bővelkedett. Az önkéntes közösségi díjazott Völgyzugolyház Alapítvány munkatársai az elismeréssel járó pénzjutalomból felajánlást tettek a másik jelölt, az UCCU Alapítvány részére munkájuk és missziójuk elismerése és megsegítése céljából. Az esten elhangzott egy jótékonysági adománygyűjtés is, Butor Józsefné kérésének tolmácsolásában, aki egy darányi szegénysorsú család számára kért segítséget.

A Jószolgálat-díj 2018/2019-es évadának díjazottjai:

Hivatásszerűen végzett szociális munka – egyéni kategória:

Siposné Kohári Szilvia

Mezei Ádám

Tisza Levente

Hivatásszerűen végzett szociális munka – szervezeti kategória:

Fészek Gyermekvédő Egyesület

Magyar Református Egyház Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió Drogterápiás Otthona

SZÉRA Szociális és Rehabilitációs Alapítvány

Életműdíj:

Tuczainé Régvári Marietta

Önkéntesen végzett szociális munka – egyéni kategória:

Elekné Román Katalin

Önkéntesen végzett szociális munka – közösségi kategória:

Völgyzugolyház Alapítvány a Kacifántosokért

fotók: Kaszás Tamás/Index.hu