Caro Emerald és UB40 featuring Ali & Astro a 2019-es VeszprémFesten!

2019-ben július 10. és 13. között rendezik a 16. VeszprémFestet. A prémium zenei fesztivál 2019-ben is a História Kertben kap helyet, és négy estén át, négy különleges produkcióval várja közönségét. A sokszínű zenei kínálatból a szervezők most három előadót jelentenek be: 2019-ben a VeszprémFest színpadán Caro Emerald, a UB40 featuring Ali & Astro és Katie Melua!

A VeszprémFest első napján, július 10-én Caro Emerald lép színpadra. A holland származású énekesnő előadói stílusában egy popsztár egyénisége ötvöződik a hollywood-i aranykor filmsztárjainak megjelenésével, egyedi hangja és izgalmas zenei világa napjaink egyik legizgalmasabb énekesnőjévé teszi.

Első lemeze Deleted Scenes From The Cutting Room Floorcímen jelent meg 2010-ben. A különleges albumot a ’40-es és ’50-es évek zenéi és filmjei ihlették, tökéletes elegye a ballroom jazz, a tangó, valamint a groovin’ jazz hangzásnak, némi mambó behatással. Kiadása után első helyen nyitott a holland eladási listán és 6 héten belül platina státuszt ért el. Az anyagból világszerte közel másfél millió példány kelt el.

Emerald második lemeze 2013 májusában jelent meg The Shocking Miss Emerald címmel, amely messze túlszárnyalta elődje nemzetközi sikerét. Az album olyan díjakat hozott az énekesnőnek, mint az Echo, aGoldene Kamera, az Edison Award, az EBBA és az MTV Music Award. A most 36 éves művésznő karrierje csúcsán, különleges programmal érkezik a VeszprémFestre. Műsorával visszanyúl első lemeze világához, a ballroom jazz, a tangó és a 90-es évek groovin’ jazz izgalmas keverékéhez.

A fesztivál harmadik napján, július 12-énegy igazi reggae klasszikus, a UB40 featuring Ali & Astro ad koncertet.  A UB40 alapítótagok, Ali Campbell és Astro a világ egyik legsikeresebb, jelenleg is működő reggae formációjának vezetőiként pályafutásuk és zenekaruk 40. évfordulóját ünneplik turnéjukon.


A UB40 18 stúdiólemezzel, 10 arany és platina albummal, több mint 70 millió eladott példányszámmal, 4 Grammy jelöléssel és világslágerek tucatjaival büszkélkedhet. Az együttes 1978-ban alakult Birminghamben, és a következő évben adta első koncertjét.  A csapathoz olyan nagy slágerek fűződnek, mint a Food For Thought, a Red Red Wine, a Can’t Help Falling in Love, a One in Ten vagy a Chrissie Hynde-val közösen rögzített I Got You Babe.

Számos koncert mellett 2014-ben új lemezt készítettek Silhouettecímmel, amelyet 2015-ben a The Hits of UB40 Live, 2016-ban pedig Unpluggedcímű albumuk követett. 2018-ban aztán kiadták The Real Labour of Lovecímű lemezüket, amelynek sikere minden várakozást felülmúlt: második helyen végzett az Egyesült Királyság album listáján, a Billboard Reggae album listán pedig az előkelő első helyre került.

Régi ismerősként üdvözölhetjük a VeszprémFest negyedik napjának (július 13.) fellépőjét, Katie Meluát, aki 2014-es koncertje után tér vissza Veszprémbe. Az énekesnő egyike Nagy-Britannia legnagyobb lemezsikereket elérő előadóinak, több mint 12 millió eladott albummal, 1 millió koncertjeggyel és 32 platina lemezzel.


Első két albuma, a Call Off The Search és a Piece By Piece egyaránt nemzetközi listavezető lett. A The House címmel 2010-ben megjelenő negyedik albumát a kritikusok lenyűgöző hangzásúnak, izgalmasnak és drámainak jellemezték és felkerült az európai toplisták élére. 2011-ben együttese egy vonósnégyessel egészült ki, majd megjelentették a Secret Symphony exkluzív kiadását, s egy digitális gyűjtést The Tracks That Got Away címmel, amelyen B-oldalas számok és élő kedvencek kaptak helyet.

Tíz évvel a listák élére került debütáló Call Off The Search album után, 2013 szeptemberében, Katie 29. születésnapján jelent meg hatodik stúdió lemeze, a Ketevan. A Ketevanelső single-je az I Will Be There volt, amelyet a koronázási gálán mutattak be a Buckingham Palotában július 11-én. Hetedik albuma In Winter címmel látott napvilágot 2016-ban. A lemez kedvéért szülőföldjére, Grúziába utazott, hogy Gori város női kórusával készítsen felvételeket. Katie Melua pályafutásának legsikeresebb dalait adja elő a fesztiválon, ezúttal 4 tagú zenekari kísérettel.