„Szeretnénk mindent sokkal tudatosabban csinálni” – Interjú a yesyes együttessel

Pár éve még csak egy kollégiumi szobában zenélt közösen Szabó Ádám és Katona Tamás, mára pedig 4 millió hallgatóval büszkélkedhet az I Let You Run Away című daluk. A fiúk nagyon elégedettek az idei évük eredményeivel és jövőre sem állnak meg! Ádámmal és Tomival a 2019-es tervekről és a külföldi szárnynyitogatásról beszélgettünk.

fotó: Vidus Móni

Közelít az év vége, ilyenkor gyakran leltárt készítünk az elmúlt 12 hónapról. Hogyha visszagondoltok, mik voltak a zenekar legemlékezetesebb pillanatai, amikre a legbüszkébbek vagytok?

Tomi: Az I Let You Run Away című dalunk Trap Nation-ön való megjelenését emelném ki, ami már átlépte a 4 millió lejátszást nemzetközi szinten. Soha nem fogjuk elfelejteni, hogy éppen próbáról jöttünk és Walston (Danka Dávid) írt nekünk, hogy fent van a Trap Nation-ön a dalunk. Emlékszem, hogy Ádival és Somával az autóban ültünk és percenként frissítettük az oldalt. Láttuk, hogy négyezrenként ugrik a lejátszás, ez nagyon megmaradt bennem. De természetesen az idei koncerteket is meg lehet említeni, illetve a Reserved ruhamárkával való közreműködést, hiszen jó kapcsolat alakult ki közöttünk.

Ádám: És még mindig tart! (nevet)

Katona Tamás

Ennek a 4 milliós látogatottságnak érzitek a hatását?

Ádám: Főleg külföldiektől érkezett rengeteg komment, de nem is csak a Trap Nation csatorna alatt, hanem A Dal 2018 verseny miatt a videóklip alatt is sokan hozzászóltak, hogy az eredeti verzió mennyire tetszik nekik.

Tomi: Ahol leginkább érezhető volt, hogy ugrott a nézettség, az a Spotify csatornánk, mert ott körülbelül ezer hallgatónk volt havonta, de a remix megjelenése után havi 60 ezerre nőtt.

Tervezitek, hogy nyittok a külföldi hallgatóság felé? Vannak már kezdeményezések a részetekről?

Ádám: Igen, 2019-ben már nagyon szeretnénk erre tudatosan is összpontosítani. Mindenképpen nyitni akarunk külföld felé, az elején főleg a közelebbi országokra fókuszálnánk. Az a terv, hogy tudatosan és folyamatosan építsük ki ezt, kezdjünk belekerülni a körforgásba.

blank
Szabó Ádám

Milyen terveitek vannak még a jövő évre? Miben szeretnétek fejlődni?

Ádám: Én mostanában sokáig nem tudtam dalokat írni, termékeny lenni. Rengeteg olyan demó készült, amit valamiért mégsem sikerült elég jól. Egy picit belekényelmesedtem, de ez meg fog változni! Egy Abelton producer kurzusra iratkoztam be, mert eddig a megírt demókat átadtuk egy hangszerelőnek, de szeretném az én saját világomat belevinni a yesyes dalokba. Ha más csinálja, a végeredmény mégsem ugyanaz, min ami az én fejemben szól. Ez a tanfolyam kell ahhoz, hogy még hitelesebbek legyünk mi is és a számaink is. A képzés által több dolog tárul elénk, nagyobb lesz a tárházunk is.

Tomi: A zenekarra nézve szeretnénk mindent sokkal tudatosabban csinálni a menedzsmentben és a csapatban is. Látjuk, hogy hatalmas a verseny nemzetközi piacon és itthon is. Tehát ahhoz, hogy ez működjön, muszáj, hogy jobban fókuszáljunk, többet dolgozzunk. Alakítani akarunk az élőhangzáson, hogy még inkább egyben legyen a koncert settünk, a vizuális megjelenésünkre, az arculatunkra és az online platformokra is nagyobb figyelmet fogunk fordítani. De visszareflektálva Ádira, lényegében nincsen baj azzal, hogy úgy érezte, mostanában kevésbé tudott a dalszerzéssel foglalkozni, mert ha csak a demókat elővennénk, már abból 5 évre előre tudnánk csinálni a lemezeket. (mosolyog)

blank

A yesyes alapvetően kettőtökből áll, de élőben már kiegészültetek pár taggal. Ez a felállás csak a fellépésre vonatkozik?

Ádám: Mi nagyon szeretnénk, hogy állandó részei legyenek a csapatnak, de a zenekar a kettőnk közös álma Tomival. Nagyon örülünk, ha a koncertekre velünk jön Harmath Soma, MC Fantom és Baranyi Zoli, de ez alapvetően a mi kis világunk, a zenész barátaink pedig színesebbé teszik a műsorunkat. A yesyes még mindig Katona Tomit és Szabó Ádámot jelenti, de bármilyen zenésszel szívesen dolgozunk együtt, aki illik a zenekarba. Ettől függetlenül úgy tekintünk a fent említett zenészekre, mint a testvéreinkre.

Tomi: Ezért is szoktunk úgy hivatkozni magunkra, mint a yesyesfamilyre, lényegében ez egy család, csak a döntéseket Ádival ketten hozzuk meg.

blank

Nemrég jelent a The Beast Comes Alive dalotok videóklippel együtt, amiről azt meséltétek, hogy sokkal vadabb, misztikusabb, mint az eddigiek. Honnan jött az ihlet, miért döntöttetek úgy, hogy ebbe az irányba is kísérleteztek?

Ádám: Ez a dal már 2-3 éve megvolt a fiókban és játsszuk is a koncerteken 1-2 éve, de most jutottunk el oda, hogy kiadjuk. Nekem nagyon tetszett az a verzió, aztán megmutattam Tominak, ő is azt mondta, hogy brutál jó. Úgy döntöttünk, hogy a Somogyvári Danira bízzuk a hangszerelését, ő pedig egy még sokkal jobb dalt hozott ki belőle. A szám arról szól igazából, hogy minden emberben vannak állati ösztönök és ezek előjönnek néha, ez a dal egyfajta kísérletezés.

Tomi: Azért szerettük volna kiadni, mert egy másik énünket – jobban mondva az Ádiét – akartuk bemutatni, hiszen az ő érzései szerepelnek a dalokban, az ő lelkiállapotát tükrözik.

Ádám: Akkor tök boldog voltam! (nevetnek)

November 20-án pedig megjelent a legújabb yesyes dal, az Incomplete a Trap Nation csatornáján és a nézettsége máris meghaladta a 250.000-et. Mesélnétek egy kicsit a számról?

Ádám: Ez is Walston műve, küldött egy zenei alapot, ami rögtön nagyon megtetszett mindenkinek. Ezt már nem kellett remixelni, mert Dávid eleve úgy csinálta meg. A dalszöveget pedig Halász Pesti írta.

Szerző: Barna Borbála

Fotók: Vidus Móni