Ha kézbe vesszük Paulo Coelho önéletrajzi ihletésű könyvét, a borítón az élénk színek mellett az alábbi mondat is azonnal olvasásra csábít minket: „Aki igazán meg akarja ismerni önmagát, annak először a világot kell megismernie.” Hiszen ki ne érezte volna már, hogy nem tudja pontosan, ki is ő igazából és, mit is akar az élettől?
Coelho legújabb regénye az 1960-as, ’70-es évek világába repít vissza minket, méghozzá a hippikultúra világába. S hogy a történet még izgalmasabb legyen, a könyv elején az író elárulja: a mű saját élményei alapján született meg – ezzel is még közelebb engedve magához olvasóit. Azonban nem csak az ő oldaláról követhetjük nyomon az eseményeket, megismerjük például Karlát is, a vakmerő és független holland lányt, akinek hatalmas szerepe lesz a Paulo utazással töltött éveiben.
Bár a hippik főként a vallási és kulturális változatosságot támogatták és a szabad gondolkodást és szerelmet hirdették, mégis az az általános nézet terjedt el róluk akkoriban, hogy hosszú hajú, tarka öltözetű drogosok, akik komoly fenyegetést jelentenek a társadalomra és a fiatalokra, mivel elképesztően káros példát mutatnak nekik. Nos, mindenki szabadon eldöntheti, melyik oldallal ért egyet, azt azonban senki sem cáfolhatja, hogy nagy hatással voltak a kultúrára, legyen szó akár zenéről, filmekről, vagy irodalomról – ahogyan azt sem, hogy a hippik világa mind a mai napig rendkívül izgalmas és titokzatos.
Ide kalauzol tehát minket Coelho, akitől megtudhatjuk, hogy az utazni vágyó hippik bibliája akkoriban Arthur Frommer: Európa napi 5 dollárból műve volt, a világ közepe címért pedig a londoni Piccadilly Circus és az amszterdami Dam tér versengett 1970 szeptemberében. A hollandiai célponton vár Karla egy tökéletes (férfi) útitársra, akivel a fapados Magic Bus-on egészen Nepálig elutazhat.
Nagyon úgy tűnik, hogy a fiatalok találkozása sorsszerű és regénybeillő volt, hiszen egy látó megjósolta Paulo érkezését Karlának, aki azonnal tudta, hogy a brazil hippi az, akivel végre megválthatja jegyét Katmanduba.
A nagy utazás elérkeztével tovább bővül azon szereplők köre, akiknek a szemszögéből megismerhetjük a történetet (illetve a múltjuk egy-egy szeletét), így a Magic Bus sofőrjének és több utasának hangját is hallhatjuk, azaz olvashatjuk.
A hangsúly ezúttal nem a kalandokra, hanem a szereplők belső utazására kerül, ami során az élet értelmét és a boldogságukat keresik – akármit is jelentsen a fogalom számukra. Megismerjük Karla belső vívódását, amiért nem tud ragaszkodni egyetlen férfihoz sem szívből és Paulo múltbeli traumáját is – de feltárul előttünk egy francia férfi élete is, aki vezető beosztását hagyta ott a nepáli útért.
Miért is érdemes elkísérnünk tehát Paulot és társait erre az utazásra?
Leginkább azért, mert akárhány évtized is telt el azóta, a regényben felvetődő kérdések és lelki válságok mind a mai napig foglalkoztatják az embereket.
Ki vagyok én? Mi a célom? Hogyan akarom leélni az életemet? Képes leszek valaha igazán szerelembe esni? Miben hiszek, milyen vallást kövessek?
Ezeknek a kérdéseknek a megfejtéséhez pedig nincs tökéletesebb helyszín és alkalom, mint egy utazás az ismeretlenbe egy csapatnyi idegennel, akik hasonló szándékkal keltek útra.
„Nem mi döntjük el, hogy mi történik velünk, de azt igen, hogy a helyzetünket miként fogadjuk.”
– olvashatjuk a könyvben, ami talán a mű kulcsmondata is lehetne. Szívből ajánljuk Coelho művét mindenkinek, de legfőképpen azoknak, akik éppen életük útkeresési szakaszát élik, ehhez pedig egy kis inspirációra és gondolatindító sorokra vágynak.
(Ha a könyvet egy utazásunk során olvassuk, duplán hatásos lehet ránk. Teszteltük!)