Több év után ismét megnyílt a szecesszió budapesti fellegvára

Több éves zárvatartást követően 2018. szeptember 14-től ismét látogatható az Iparművészeti Múzeum Ráth György-villája. A mi szecessziónk című különleges enteriőr-kiállításában a jelenleg felújítás alatt álló főépület gyűjteményének legszebb darabjai kaptak helyet, míg az időszaki kiállítóterében a kortárs hazai divattervező Artista Stúdió egyedi öltözékei tekinthetők meg december 12-ig.

Az Iparművészeti Múzeum első igazgatójának egykori otthona az utolsó egyetemes stílus korát kelti életre. A közel 600 műtárgyból álló kiállítás, valamint a mindezt kiegészítő hanginstallációs megoldások, a múzeumpedagógiai próbafülke és a hands on, azaz a tapintható tárgyak asztala hűen idézik a századforduló hangulatát.

Ráth György, aki jogász végzettsége mellett a hazai képző-, és iparművészet egyik fő támogatója volt, 1901-ben vásárolta meg a villát, amit műtárgyakkal rendezett be. Az értékes épületet és gyűjteményét Ráth az általa pártfogolt Iparművészeti Múzeumra hagyta. Az örökség és az ezzel harmonizáló szecessziós tárgyegyüttes bemutatásával, a képtár és a historziáló ebédlő rekonstrukciójával a 190 éve született kitűnő polgári műgyűjtőre is emlékezünk.

A kiállítás egyszerre idézi meg Ráth gyűjteményét és a korszak iparművészeti világát. A szecesszió három meghatározó, a brit, az osztrák és a francia irány entriőrökben kerül bemutatásra, Carlo Bugatti exkluzív bútorai révén az egzotikus keleti hatás, a századforduló magyar művészetében az erdélyi gyökerek és a magyar nemzeti múlt inspiráló szerepe ismerhető meg. Az ebédlő és a fogadószoba a száz évvel ezelőtti magyarországi otthonokba nyújt bepillantást, mindezek mellett látványtári elrendezésben Zsolnay kerámiákat, Gallé- és Tiffany-üvegeket, Lalique ékszereket csodálhatnak meg a látogatók. Ráadásként a régmúlt mellett, két kortárs üvegművész munkájának köszönhetően, a jelen alkotásai is megjelennek a villában.

A kiállítás programját szakmai és szubjektív tárlatvezetések, előadások, workshopok, műhelylátogatások és múzeumpedagógiai foglalkozások kísérik.

További infókért kattints ide.