Tagadhatatlan, hogy Michelin-csillagos étteremben vacsorázni különleges élmény, erről nemrég személyesen is meggyőződhettünk. A top gasztronómia budapesti fellegvárai közül most a Costes, hazánk első Michelin-csillagos étterme kerül terítékre.
A 2008-ban megnyitott Costes 2010-ben nyerte el a rangos elismerést, és azóta minden évben sikeresen bizonyította, hogy a szakemberek nem véletlenül jutalmazták Michelin-csillaggal. Nagy elvárásokkal indultunk a Ráday utcába, azon merengve, vajon milyen meglepetések várnak majd ránk. A Costes kiváló séfje, Palágyi Eszter nagy hangsúlyt fektet a magyaros ételekre és a hazai alapanyagok felhasználására, de emellett a dress code fogalmát is komolyabban veszik.
Természetesen a művészi tálalás és a tökéletes, hihetetlen szintekre emelt vendégközpontú hozzáállás kétségtelenül adott, utóbbiban már akkor megbizonyosodhattunk, amikor átléptük a küszöböt. A személyzet rendkívül kedvesen üdvözölt minket, figyelmességük előrevetítette, hogy egész este hírességekhez méltó kiszolgálásban lesz részünk. A bár melletti hangulatos részen ültünk le, ahol a barna falburkolat színét vibráló szépségű napraforgókkal és festményekkel dobták fel.
Egy négyfogásos vacsora mellett döntöttünk, ám mielőtt a kulináris élmények elébe néztünk volna, felszolgálónk segítségét kértük az aperitif kiválasztásában. Így alakult, hogy megismerkedtünk egy igazán magyaros, kökénypálinkával készült itallal, ami „sloe motion” fantázianéven szerepel az itallapon. Édes meggyes sziruppal tették izgalmassá, persze azon túl, hogy a molekuláris gasztronómiát eszünkbe juttató tálalással, gőzölögve került elénk. Az először ütősen erős, majd kellemesen édeskés ital az utolsó kortyig elkápráztatott. A lassú kortyolás után egy szem minden ízében tökéletes meggy maradt a pohár alján, amit kár lett volna nem megízlelni.
Isteni üdvözlőfalatok következtek, amelyek megjelenésükkel és ízükkel is levettek minket a lábunkról. A magyaros ételek inspirálta vacsora első attrakciójaként apró kondérban tálalt, ízletes gulyáslevessel vetettük magunkat az előttünk álló kulináris kalandba. Az előételt még egy különleges kedvesség előzte meg: ínycsiklandozó, rózsa alakban tálalt házi vajkülönlegesség-válogatás (organikus, fokhagymás és kacsazsíros) és friss pékáru érkezett az asztalunkhoz, amiből szinte lehetetlen eleget enni, annyira finom.
Az előételek hamar elkészültek: elsőként a „kacsamáj a kunsági vidékről” elnevezésű finomságot kóstolhattuk meg, ami Tokaji Furmintban marinálódott, és uborkával, zöld almával és fonott kaláccsal kiegészülve hódította meg az ízlelőbimbóinkat. A halételek közül lillafüredi pisztrángot kértünk, hozzá zsenge zöldborsó főzelék, kaviár és borsikafű dukált. A tálalásra itt (is) ki kell térnünk a különlegességi faktor miatt: a csábítóan krémes fogást egyedi, szürke színű tányérban szolgálták fel nekünk, ami egy földönkívüli űrhajóra emlékeztetett bennünket.
Második előételként az étterem signature fogását, a híres vadgalambot vetettük tesztelés alá, ami a Costes megnyitása óta szerepel az étlapon. A céklával kínált vadgalamb (mell, szárny, szív, comb) meglepő tálalása után az ízek változatossága, az étel különböző részeinek egyedülálló karaktere is kivívta elismerésünket; az ízélményre az etiópiai kávéból készült morzsa tette fel a koronát.
Teltségérzet ide vagy oda, egy édesszájúnak nem lehet azt mondani, hogy hagyja ki a desszertet. A Costes esetében ez különösen igaz, hiszen a mesteri elő- és főételek után a desszert szekcióban is magasra tettük a képzeletbeli lécet. A lenyűgöző szépségű és ízvilágú desszert-kreációk között a Costes újragondolt képviselőfánkja lett a befutó: a kézzel készített cukorgömbben tálalt feketecseresznyés finomságot fekete teás levendula krémmel alakították mennyei desszertté, Michelin-csillagos élményeink egyik tetőpontjává, és azok lehető legjobb lezárásává. Tökéletes lezárása volt az egyébként is felejthetetlen estének.