Boldog születésnapot, Harry Potter! – 9 dolog, amit nem tudtál a híres varázslóról

Ugye a te gyerekkorodból sem maradt ki Harry Potter? Ha hiszed, ha nem, a kedvenc varázslónk ma ünnepelné a 38. születésnapját, ugyanis J. K. Rowling mára világhírűvé vált regényhőse a Potter-könyvek szerint 1980 július 31-én született. Összegyűjtöttünk 9 érdekességet, amit valószínűleg nem tudtál a regénybéli Harry Potterről.

1.Honnan tudjuk, hogy Harry 1980-ban született, ha a könyvben sosem említették a konkrét évet? A választ a Harry Potter és a Titkok Kamrájában kell keresni. Ekkor ünnepli Félig Fej Nélküli Nick az 500. szellemként „megélt” születésnapját és árulja el, hogy 1492-ben fejezték le. Ha ehhez hozzáadunk 500-ad, 1992-t kapunk, vagyis a Harry Potter és a Titkok Kamrája is ebben az évben játszódik. Roxfortban másodévesnek lenni pedig annyit tesz, mint egy általános iskola hatodik osztályába járnánk amikor a tanulók általában 12 évesek. Vagyis ha 1992-ben Harry 12 éves volt, akkor az azt jelenti, hogy 1980-ban született.

2. Ezzel ellentétben a filmekben Harryt alakító Daniel Radcliffe sokkal fiatalabb, 29 éves. Valamint maga J. K. Rowling is ezen a napon, július 31-én ünnepli a születésnapját, számszerint az 53.-at.

3. És azt tudtad, hogy majdnem nem is Radcliffe játszotta Pottert? Az első film megrendezéséhez eredetileg Stephen Spielberget kérték fel, aki  Haley Joel Osmentet akarta a főszerepben látni. Rowling és Spielberg azonban nemcsak ebben a kérdésben, hanem még sok más részletben sem értettek egyet, így Spielberg ment, Chris Columbus és Daniel Radcliffe pedig jött.

Haley Joel Osmentet leginkább a Hatodik érzékből ismerhetjük.

4. Egy másik Potter-hősnek is ekkortájt van a születésnapja. A könyvből kiderül, hogy Harry alig néhány órával Neville Longbotom után jött a világra.

5. Ha még egy picit tovább matekozunk, rájöhetünk, hogy a Harry Potter-könyvsorozat utolsó része, amikor a varázsló összecsapott Voldemorttal, 1998-ban játszódott. A könyv zárófejezete pedig, mely 19 évvel a párbaj után játszódott a tavalyi évre, 2017-re datálható.

6. A Harry Potter-filmek legviccesebb karakterei, Fred és George április elsején, bolondok napján születtek.

7. Voldemort 71 éves volt, amikor összecsaptak Harryvel, aki végül legyőzte őt.

8. A sok születésnap után beszéljünk egy picit a halálesetekről is. Rowling az ötödik részben eredetileg Arthur Weasleyt akarta megölni, ám végül meggondolta magát, ugyanis nem akart megválni a legszerethetőbb apafigurától,  így végül Arthur helyett Siriusszal végzett.

9. A Roxfort legidegesítőbb szelleme, Hisztis Myrtle a könyv szerint 16 éves, ám a filmben egy jóval idősebb,  36 éves színésznő alakította. A rendező azzal indokolta a nagy korkülönbséget, hogy a Myrtle-t alakító színésznőn úgyis rengeteg digitális effektet alkalmaztak, melyek megváltoztatták a külsejét. És különben is: a szellemek nem éppen hamvas, ránctalan bőrükről ismeretesek.