Különleges este volt a pénteki. Nem, nem csak a rekordhosszúságú holdfogyatkozás okán, hanem azért is, mert az Arena Mall Cinema City pár hónappal ezelőtt felújított VIP-részlegében csokoládénapot tartottak.
Mint a császári kényelem, az izgalmas filmek, és az azték kakaóbab-származékok hatalmas rajongói, méretes dilemma előtt álltunk: vagy a vöröses árnyalatokban pompázó szuperhold, vagy a csoki és Dwayne Johnson, korunk legszerethetőbb izomagyú akcióhősének oltára előtt áldozunk. Végül a kedvezőtlen időjárási körülmények a Sziklának kedveztek, pedig fel voltunk rá készülve, hogy fél tízkor kirohanjunk a Felhőkarcoló-vetítésről az Aréna teraszára, még ha ezzel azt is kockáztatjuk, hogy visszatérve a terembe, fogalmunk sem lesz, mi történik a vásznon (bár erre azért nem sok esélyt láttunk – mégiscsak egy Pokoli torony/Drágán add az életed hibriddel van dolgunk).
Mivel a VIP lounge-ot mindig pontosan fél órával a vetítés kezdete előtt nyitják meg, mi 20.30-kor álltunk be a családokat, párokat és csajos estét tartó barátnőket magába foglaló, villámgyorsasággal fogyatkozó sorba. Fejenként 7.280 forintba kóstáló jegyünk átnyújtása után magunkhoz vettük a 3D-s szemüvegeket, lepakoltuk cuccainkat az egyik szimpatikus kétfős asztalhoz (a kiválasztásnál fontos szempont volt, hogy egyenlő távolságban legyen a csokiszökőkúthoz, a csokiszufléspulthoz és a svédasztalhoz), és mint két aranykincsekre éhes kalandor, megindultunk felfedezőtúránkra a pultok körül.
És most akkor lássuk, mit is kapunk a pénzünkért! A korlátlan kínálat állandó részét képezi a frissen pattogatott kukoricával telepakolt popcornos vitrin, a tortillachipses tálkáktól roskadozó szomszédos üvegszekrény, panna cotta, pogácsa, a tapintatosan a terem hátsó beugrójába rejtett alkoholos stand (ahol a klasszikus sör-bor duó mellett whiskyt és pezsgőt is kérhetünk a poharunkba), az üdítő automaták, meg az önkiszolgálós pult végén található kenegetős asztal, ahol fűszervajtól padlizsánkrémig számos finomsággal bolondíthatjuk meg a ropogós focaccianégyzeteket.
A borsos jegyárért cserébe persze többet vár el az ember, mint tonnaszám rendelkezésre álló pattogatott kukorica: nekünk csúcsgasztronómia és izgalmas ízek kellenek, kevesebbel nem elégszünk meg. Ezt az elvárásunkat kielégítve, a Cinema City által a VIP konyha újragondolására felkért szicíliai szakács megannyi olasz és nemzetközi fogást álmodott a svédasztalra, melyeket bűn lett volna nem végigkóstolni. A baconnel és cukorborsóval gazdagon megdobált, hideg, pestós tésztasalátával indítottunk, ami annyira megállta a helyét előételként, hogy rögtön szaladtunk repetáért. Ezt követően az ázsiai ízvilágú, enyhén pikáns, póréhagymával és szójaszósszal ízesített sertésfalatok kerültek terítékre, amihez körítés gyanánt szezámmagos mártásban tocsogó házi sült burgonyát szedtünk. Bármelyik menőbb belvárosi étteremben megállnák a helyüket, minden falat után éhes élvezettel nyúltunk villánkkal a soron következő adag után, mígnem csillogóra nem töröltük tányérjainkat. Levezetésképp benyomtunk még egy adag őszibarackos salátát, meg néhány szelet vékonytésztás pizzát: a rusztikus változatra lilahagyma, tejfölös alap és csípős kolbász került, míg a klasszikus paradicsomszószos verzió ínycsiklandóan olajos pepperoni szalámival volt megpakolva. Bár még lett volna mit kóstolni, hasunk egyre könyörtelenebb feszülése jelezte, hogy talán ideje lenne szünetet tartani, de már csak alig pár perc állt rendelkezésünkre a film kezdetéig, és a desszertek még hátra voltak, úgyhogy nem volt mit tenni, felkeltünk az egyre nagyobb nyomásnak ellenállni kénytelen székünkből, és megindultunk utolsó kajakörünkre.
A Cinema City Aréna VIP új kezdeményezése, ami miatt végső soron jöttünk, a havi rendszerességgel megrendezett tematikus napok, melynek debütjén a csokoládét állították fókuszba: a korábban már említett csokiszökőkút két oldalról mindenféle friss gyümölcsökkel (szőlő, barack, dinnye és ananász), gumicukorral és pillecukorral volt szegélyezve, amiket egy pálcikára felszúrva fürdetett meg a mozi egyik alkalmazottja a mennyei aromájú csokoládéfolyamban. A csokifelfújtat háromféle csokoládéöntettel (ét-, tej- és fehér csoki), vaníliafagylalttal és krémesen sűrű tejszínhabbal kérhettük; mi végül az ét- és fehér csokis verziók mellett döntöttünk, és bár nem nagy adagokról beszélünk, belül mégis gigászi küzdelemként éltünk meg minden (egyébként fenséges) falatot.
A kajakóma szótári definíciójával száz százalékosan megegyező érzések által áthatva, néhány zacskó popcorn és fejenként két pohár üdítő társaságában indultunk meg a kényelmes, állítható láb- és fejtámlával ellátott bőrfotelekkel kirakott moziterembe, hogy a következő szűk két órát a telítettség okozta mozdulatlanságban, majdhogynem vízszintes helyzetben töltsük el. A film se többet, se kevesebbet nem hozott, mint amit vártunk tőle: a cselekményt eredeti ötletek helyett két-három évtizeddel korábbi thrillerekből és akciófilmekből átvett, majd újrahasznosított szituációk töltik ki, az orosz tériszonypornók világából ismerős jelenetekkel, a főhős sziklaszilárdságú izmaival, meg néhány szép képpel megspékelve (a Gyöngy kilátóteraszáért és a felhőkarcoló futurisztikus űrállomásokra illő belső kertjéért jár a piros pont a látványtervezőknek). Arra pont jó volt, hogy a stáblista megjelenését követően már viszonylag könnyen tápászkodjunk fel, bár a bőséges lakoma okozta jóllakottság csak másnap délután kezdte átadni az éhségnek a helyét.
Ha úgy nézi az ember, hogy egy középkategóriás árszínvonalú étteremben eltöltött kétfogásos vacsora áráért nemcsak egy átlagon felüli, all inclusive moziélményt kap, hanem egy első osztályú, az emésztőrendszerét fél napra elég munkával ellátó, ízletes vacsorát, akkor ár-érték arányban verhetetlen filmnézési módot kínál a Cinema City Aréna VIP, újra élményszámba emelve a mozizás hagyományát.