Mi a közös Járai Márkban és Max Verstappenben? – Videó

Hétvégén hazánkba látogatnak a Forma-1 pilótái. A száguldó cirkusz idén sorozatban 33. alkalommal szántja fel a Hungaroring aszfaltját. A mezőnyben egyre több a fiatal tehetség, köztük Max Verstappen, akit ezúttal másodjára üdvözölhetünk majd hazánkban, hiszen a pilóta az idei Nagy Futam alkalmával már járt Magyarországon.

A belvárosi száguldozáson túl a holland autóversenyző szakított időt egy kis játékra is, méghozzá nem akármilyenre: Járai Márk, a Halott Pénz énekese vezette be a Rubik kocka rejtelmeibe.

Járai Márk életre szóló élményekkel gazdagodott a világhírű pilótával való találkozásakor. Max ismerte a játékot, de nem gyakorlott kockás, így az énekes tudott neki újat mutatni.

„Tudtam, hogy Max egy nagyon fiatal és tehetséges pilóta, hiszen 20 évesen már 4 futamgyőzelemmel is büszkélkedhet. A Rubik kocka nem volt számára idegen, de az alapvető algoritmusokat, figurákat nem ismerte. Bár nem kockázott olyan sokat, de tetszett neki, és látszott, hogy fogékony rá. Azóta is követem a pályafutását, hiszen könnyen lehet, hogy egy jövőbeli legendával játszhattam együtt” – mondta az énekes.

Márk, aki több hazai és külföldi Rubik kocka versenyen is részt vett, elárulta, hogyan indult a logikai játék iránti rajongása.

„Viszonylag későn, gimi végén kezdődött. Pultosként dolgoztam akkoriban, és amikor nem voltak vendégek, a Rubik kockával ütöttem el az időt. Hamar rákaptam, teljesen beszippantott. Előfordult, hogy otthon is 10-12 órákat játszottam vele. Volt, hogy ínhüvelygyulladásig gyakoroltam. Manapság már nem jut rá ennyi időm, 12 éve nem foglalkozom vele versenyszerűen, viszont nemrég volt egy 30 másodperc alatti időm egy versenyen, aminek ilyen hosszú kihagyás után nagyon örültem” – osztotta meg Márk.

Július 27-29-ig ismét felbőgnek a motorok a mogyoródi versenypályán, ahol Max Verstappen is rajthoz áll, a holland tehetségnek újdonsült rajongója, Járai Márk is szurkol majd.