A tehetséges növendékek vidám flash mobbal köszöntik a Tánc Világnapját (április 29.) Budapesten, a Szent István téren.
Mintegy 100 „kisliba” lepi meg a Bazilika környékén sétálókat vasárnap délután 3 és 4 óra között. A gyerekek az ExperiDance társulat Revans című produkciójának egyik látványos jelenetét mutatják be, melynek koreográfiáját Román Sándor művészeti igazgató készítette. A növendékek az eredeti előadásban az ExperiDance profi tánckarával együtt lépnek színpadra, és közösen táncolják el Lúdas Matyi és Döbrögi uraság tanulságos történetét.
Az akadémisták ezzel a kreatív táncos „villámcsődülettel” szeretnék megmutatni rajongó odaadásukat a tánc iránt, kedvcsinálóként kortársaik számára.