Budapesti Tavaszi Fesztivál – Ne hagyd ki idén sem!

A főváros legmenőbb helyszínei idén tavasszal is összefognak, hogy a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében számtalan programmal kényeztessék el a kulturális feltöltődésre vágyókat. Az évszak legszínesebb fesztiválja mindenkinek tartogat valamit!

A Budapesti Tavaszi Fesztivál Európa egyik legismertebb, évente megrendezésre kerülő kulturális rendezvénye, amit idén március 30. és április 22. között rendeznek meg a kortárs művészeti élet európai képviselőivel. A fellépők népes táborában találjuk például a hazai Tambala Ütőegyüttest, a Tale of Us nevű, Berlinből érkező Dj párost, de a rendezvényre érkezik a menő nu-jazz formáció, a Jazznova is. A program egyik kiemelt eseménye lesz az ismert amerikai basszusgitáros, Paul Randolph fellépése, és jön az art rock stílust képviselő Braids, valamint egyenesen Spanyolországból látogat el hozzánk a DJ José Padilla!

Bulik és koncertek

A fesztivál megnyitója a Várkert Bazárban megrendezésre kerülő PONT Fesztiválon lesz, ahol a húsvéthoz kötődő szakrális és népi hagyományokat bemutató kiállítást, fotóbemutatót és zenei programokat is tartanak. Ha inkább a szabadban, egy pohár frissítő társaságában élveznéd a kellemes tavaszi időt, látogass el a város egyik kedvenc helyére, az Akvárium teraszára. A szórakozóhely április 1-22. között ingyenes akusztikus zenei koncerteket szervez feltörekvő magyar tehetségekkel, míg az estéket külföldi lemezlovasok színesítik.

Az A38 a Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik legizgalmasabb helyszíne, ahol első budapesti fellépését tartja a kanadai Braids. Az art rock bandán kívül a downtempo francia képviselője Chapelier Fou, és a német Grandbrothers is „hajóra száll” a közönség legnagyobb örömére. A hazai zenei élet szereplői sem maradnak ki a jóból: az 50. születésnapját ünneplő Ákos fenomenális koncerttel készül a Müpában, ahol április 8-án lép színpadra. Kovács Kati rajongóinak is van egy jó hírünk, hiszen a hazánk egyik legsikeresebb előadójának tartott énekesnő április 11-én a Pesti Vigadóban koncertezik.

Chapelier Fou – Romain_Gamba

Tánc

Ha nem a táncparketten, hanem inkább a nézőtéren töltenéd az időd, az ismert koreográfus Wayne McGregor társulatának darabját ajánljuk. (McGregor egyébként olyan filmeken dolgozott, mint például a Harry Potter.) A csapat immár 5. alkalommal lép a Trafó színpadára, és az aktuális előadást különleges önéletrajzi vallomásként emlegetik. A dramaturgként tevékenykedő Bauke Lievens szintén elhozza a fővárosba előadását, a Raphaëlt, amelyet két rendkívül tehetséges belga táncos, Alexander Vantournhout és Raphaël Billet prezentálásában láthatsz.

blank
Raphael – Bart Grietens

Kiállítás & divatbemutató

A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ ad otthont a 36. Magyar Sajtófotó Kiállításnak, ami egyben verseny is: a többségében magyar jelentkezők fotóit március 29-én díjazzák. A fesztivál részeként ismert divattervezőnk, Zoób Kati a Pesti Vigadóban tartja meg haute couture bemutatóját, ami mesebeli világot varázsol az épület gyönyörű termébe április 4-én.

A Budapesti Tavaszi Fesztivál látogatói igazi kulturális csemegék közül válogathatnak. Koncertek, kiállítások és különleges előadások várnak a közel 1 hónapon át tartó rendezvényen. Tudjuk, hol leszel idén tavasszal! A jegyárak és a programok napi bontása az esemény weboldalán megtalálható; ugyanott a fellépőkkel is jobban megismerkedhetsz!