Kijött Margot Robbie Budapesten forgatott filmjének előzetese

Igaz, már korábban is kapott egy kurta kis előzetes a Margot Robbie és Mike Myers főszereplésével készült Terminal című film, de a mostani legalább már meg is hozta a kedvünket a filmhez. 

Magáról a filmről sajnos még így sem tudhatunk meg sokat. A sztori szerint Margot (aki nemcsak a főszereplője, de egyik producere is a filmnek) egy bérgyilkost alakít, akit egyik küldetése során összehozza a sors egy másik bérgyilkossal.

Azt viszont már levehetjük a rövidke kisfilmből, hogy a hármas metró aluljáróiban is forgatták a filmet, igaz, nehéz megállapítani, hogy a Lehel vagy a Nagyvárad tériben. (Még szerencse, hogy nincsenek felújítva, egyébként a filmkészítők is más várost választottak volna a forgatáshoz.)

A film amerikai premierje május 11-én lesz.