5 hely, amit ki kell próbálnod, ha a IX. kerületben jársz

Miután sok mindent megtudtunk a IX. kerület múltjáról, itt az ideje, hogy a jelenjét is megismerjük. Éppen ezért összegyűjtöttük azt az 5 helyet, mely jól jellemzi a környéket, és ahonnan biztosan nem jössz ki éhesen vagy szomjasan.

Pata Negra

Pata Negra tulajdonosai a spanyol kultúra és gasztronómia iránti tiszteletük és szenvedélyük jeléül, 2004-ben nyitották meg Magyarország első tapas bárját, amely minden velejárójával idézi meg az autentikus mediterrán hangulatot, egészen a tradicionális ételektől a színes csempékig és szalvétákig. A mindig nyüzsgő Kálvin téren található, első éttermük sikere után két újabb vendéglátóegységgel egészültek ki, melyek mindegyike isteni tapas ételeket, bőséges húsos fogásokat, spanyol borokat és még sok minden mást kínál. Tapasztald meg a mediterrán életstílust igazi valójában, és engedd, hogy átjárjon a latino hangulat a Pata Negrában!

Costes

Magyarország első Michelin-csillagos étterme a Ráday utcai Costes, mely nem véletlenül érdemelte ki a rangos kitüntetést. A fine dining étterem csakis a legkiválóbb alapanyagokból készíti a szemkápráztató ételeiket, melyeknek természetesen az ízükben sem lehet kivetnivalót találni. A nemzetközi fogások mellett ötletesen újraértelmezett magyaros fogásokat is találhatunk. Az étteremnek nemrég nyílt meg “kistestvére”, a Costes Downtown.

Esetleg Bisztró

A Bálna “gyomrában” megbújó Esetleg Bisztró  könnyen a kedvenc helyeddé válhat. Egyrészt azért, mert tökéletes helyen van: a panoráma egyszerűen fantasztikus, a Duna partra és a BME főépületére is rálátni innen. Másrészt azért, mert az Esetleg egy klassz, hangulatos hely, ahol kellemesen elbeszélgethetsz a barátaiddal egy hétvégi ebéd alkalmával, és a teraszon limonádézva vagy kávézva  kiélvezheted a szinte nyárias meleget, míg tart a jó idő. (Ha meg nagyon fáznál, kérj egy plédet.)

Pink Cadillac California

“A pizza olyan, mint a szex. Amikor jó, akkor nagyon jó. Amikor rossz, még akkor is elég jó.” – mondta Woody Allen. A Pink Cadillac Californiában azért törekszenek arra, hogy pizzájuk inkább az első kategóriába kerüljön. A Ráday utcai étteremben van egyébként napi menü is (amit még ki is szállítanak), de mi azért inkább a pizzájukra szavazunk, és ha éppen nem hoztunk magunkkal kaját az irodába (ami nem ritkán elő is fordul), gyakran rendelünk innen.

Élesztőház

Zárjuk a listát egy kézműves sörözővel, az Élesztőházzal. A csapolt söreikből bőséges a választék (mi leginkább a szilvás sörükért rajongunk), a srácok segítenek, hogyha nem tudsz választani, és megjegyzik, hogy mit ittál, a következő kört pedig az alapján töltik ki neked. Ha pedig az ivászat közben megszomjaztál volna, néhány egyszerű, de annál finomabb étel közül is tudsz választani. Barátságos, alter hely, ahol még a hűvösebb őszi napokon is jól esik ücsörögni a belső udvaron.