Csapjunk a fesztiválok közepébe! – Hétvégi programajánló

Javában a nyár közepén járunk, és nemcsak a hőség hágott a tetőfokára, hanem a fesztiváli hangulat is. Rengeteg programot tartogat ez a hétvége is, melyek közül a legjobbakat, rooftop cinemástól, fesztiválostól most tálaljuk nektek. Íme!

 

Csütörtök – július 13.

Sütibox- Special Summer Edition – Veggie Nyers Vegán Bisztro – 11:30

Végre itt a nyár, a fák és bokrok roskadoznak a finomabbnál finomabb, lédús és ellenállhatatlan szezongyümölcsöktől. Miközben a Veggie Bisztró tulajdonosai a martonvásári őstermelőnk által frissen szedett málnából készült tortát kóstolgatták, azt gondolták, hogy ezt mindenkinek meg kéne kóstolnia. Az esemény már a megszokottak szerint alakul, viszont kizárólag friss hazai szezongyümölcsökből és zöldségekből dolgoznak ezúttal a kukták.

Részletekért ide nézz be.

Péterfy Bori & Love Band & Big Banggg – Budapest Park – 18:00

Magyarország első számú alternatív sanzon-pop dívája, Péterfy Bori énekesnő-színésznő Love Band nevű, 2007-ben alakult zenekarával ötödik stúdióalbumát készíti éppen, amely idén októberben fog megjelenni. Ebben, a zenekar számára is fontos és jeles évben még egy különlegességgel rukkoltak elő: kizárólag pár gondosan kiválasztott
helyszínen a grandiózus, látványos japán Taiko dobok honi mestereivel, a Big Banggg ütőegyüttessel kiegészülve áthangszerelve adják elő a leghíresebb és egyben leghangosabb dalaikat.

További infókért katt ide.

Divat PLACC – Rácskert – 17:00

A belváros szívében, a Rácskertben ismét a Divat Placc, az esti piacozás, amely közös platformra hozza a divat különböző ágazatának tervezőit. Böngészhetünk a divat és ékszertervezőktől kezdve a legérdekesebb, legegyedibb kivitelezők portékái között, gardróbfrissítők, magánemberek pedig válogatott rucikkal és kincsekkel érkeznek.

Ide kattintva megtudhatod azt is, hogy mennyire kutyabarát az esemény.

French Rooftop Cinema: Házibuli  – Corvin Club – 21:00

Ki ne emlékezne Vicre, a házassági válságban élő szülőkre, a vagány dédnagyira és a 80-as évek slágereire? Házibuli Sophie Marceau-val a főszerepben. A film előtt, 20 órától TMX – DJ Set, hogy a nyolcvanas évek ne múljanak el nyomtalanul! Emellett a Le Gourmet de Bordeaux ínyenc bolt is készít néhány falatot azoknak, akik az alkalomhoz öltöznek: susogós melegítő, walkman, neon színek, bő farmering, bármi, ami a nyolcvanas éveket idézi.

Részletekért katt ide.

VeszprémFest – Veszprém – vasárnapig

A VeszprémFest egy olyan zenei és kulturális fesztivál, amely a magas minőségű magyar és nemzetközi produkciókat hozza el Veszprém főterére a klasszikus zenétől a jazz-en át az operáig, minden korosztály számára szórakozást nyújtva.

Részleteket itt találsz.

Péntek – július 14.

Nightdrive: Sofie – Pontoon – 19:00

Sofie újra eljön hozzánk az angyalok városából! A Toldi oldalát már kétszer sikerült kirúgnia. Most viszont a Pontoon-on a sor. Több infó hamarosan, és itt fogod megtalálni.

FINA Nyitóünnepség – Duna-part – 21:00

Hazánk eddigi legnagyobb sporteseménye, a 17. Fina Világbajnokság monumentális showműsorral nyitja meg kapuit a közel 3500 sportoló, a több tízezer szurkoló és a többmillió tévénéző előtt. A Széchenyi Lánchíd pesti hídfőjénél négy darab, egyenként 80×10 méteres uszályból álló, vízen lebegő óriásszínpadon adják elő a látványos műsort.

Részletekért kattints ide.

Bországjáró # Rosét a kánikulának! – Esernyős – 18:30

A borismereti előadáson 7 borvidék 7 rosé-ját kóstolhatod meg. Így még a hőség is elviselhetőbbé válik. A program 18 éves korhatárhoz és előzetes regisztrációhoz kötött, férőhelyeink korlátozottak!

A regisztrációért infókért kattints ide.

Elevated presents: Super Flex Squad with Siaga – Frame – 22:00

Júliusban is megyünk egyet a Frame pincében, Siaga és glxy mellett újra színpadon noaah és most először a SUPERFLEXSQUAD csapatán belül a Frameben játszik nekünk purple is.

Továbbiakért ide kattints.

Oops #06 – Pool Party – Anker’t – 22:00

A szerelem mindenkié. Új queer party az Anker’tben, a ’80-as, ’90-es évek legnagyobb slágereivel, néhány eurovíziós számmal és pár technos dallammal.

Nézd meg az esemény Facebook-oldalát is.

Szombat – július 15.

Budapest Pop – Anker’t – 20:00

Poppolj az Anker’ttel minden este! Táncolj addig, ameddig csak bírod. Frissítsd magad hűsítő sörökkel és merész koktélokkal Budapest legnagyobb romkocsmájában.

Részletekért katt ide.

Szélhámosok, kalandorok, pesti legendák – Ferenciek tere – 9:45

Budapest hangulatos utcái, évszázados épületei körül számos legenda kering. Mivel ezeket mindenki szereti, a szervezők összegyűjtötték a II. világháború előtti főváros utcaképéhez, kávéházaihoz tartozó regényes alakokat. Akkoriban még a szélhámosságnak is volt egyfajta romantikus bája. Századfordulós Budapestünk csak úgy ontotta magából a kalandorok és szélhámosok ma már talán kacagtató történeteit.

Részletekért katt ide.

Cinematiné Rooftop Party with Hector & Stacey Pullen – Rio Budapest – 14:00

Egyenesen a RIO tetején, csúcspanorámás környezetben, egy felejthetetlennek ígérkező rooftop bulin találkozunk július 15-én, szombat délután, hogy az elmúlt években a hazai közönség számára is közkedveltté vált Hector és Stacey Pullen, valamint Ajndras Garay, Jaffa Surfa és James Cole szórakoztasson minket a késő estébe.

Hogy mi is várható még a bulin, itt megtudhatod.

HELLO OPEN AIR – 5th Birthday Bash – Impostor – 23:00

Izzasztóan keleties és trashy különkiadással hódolunk az éjszaka és a Hello ötödik évfordulója előtt. Meghajlik a tér, elhajlik a vágy, felkóstol a pop ès még az angyalok is elcsábulnak a pokolian tüzes hangulattól. Éld meg glamtrasht, éld meg a pillanatot, éld meg az ünnepet, törd be az éjszakát!

Részletekért katt ide.

Budapest Rooftop Cinema presents: Spider-Man: Homecoming – 18:30

Az idei évtől kezdve a Budapest Rooftop Cinema a hét több napján premier filmeket vetít a Corvin Club tetőteraszán a mozis bemutatókkal közel egyidőben – blockbusterek, képregényfilmek, a nyár várható legnagyobb sikerei a szabad ég alatt. Most a hazai mozikban a múlt héten debütált Pókember – Hazatérés került a műsorukra.

A filmvetítés részleteit itt találod.

Vasárnap – július 16.

Budapest Rooftop Cinema presents: 2001: A Space Odyssey – Corvin Club – 18:30

Valamikor a távoli múltban, az emberiség hajnalán a különös, fekete monolittal való találkozásnak köszönhetően a majomemberek fölfedezik a tüzet és az eszközhasználatot. Évezredekkel később amerikai kutatók hasonló oszlopra bukkannak a Holdon, amely rejtélyes rádiójelet sugároz a Jupiter felé. Űrexpedíció indul útnak, hogy megvizsgálja, kinek szólhat az üzenet. A hosszú út alatt a fedélzeti komputer meghibásodik, és ez a legénység életébe kerül. Az egyetlen túlélő a visszatérés reménye nélkül mégis megpróbálja teljesíteni a küldetést.

Továbbiakért katt ide.

Közös Lábos: Gyüttment főzés a Szimplakerti Háztáji Piacon! – Szimpla Kert- 8:00

Az idei Gyüttment Fesztivál helyszínéül szolgáló Vas megyei Oszkó és környékbeli kistermelők zöldégeiből készül majd Nektek ebédre egy szezonális zöldségekkel megtámogatott lecsó és egy nagy kondér paprikáskrumpli gazdagon!

Részleteket itt találsz.

Operagála világsztárokkal  – Margitszigeti Szabadtéri Színpad – 20:00

Az operagála a három tenor koncertek hagyományát követi, ám ezúttal nem az énekesek versengését állítja középpontba, hanem a férfi és női szíveket egyaránt megdobogtató, legszebb romantikus áriákat. A nagyívű dallamok, szólók, duettek és tercettek felidézik a legismertebb Verdi-, Puccini- és Mozart-operák emlékezetes jeleneteit: az elhagyott és vágyódó szerelmeseket, a civódó és enyelgő párokat, az udvarlást, a féltékenységet, a bosszút és a viharos szenvedélyeket.

Részleteket itt találsz.

A hét fesztiválja: EFOTT

Az EFOTT nem csak buli, hiszen a fesztivál szervezői évek óta nagy hangsúlyt fektetnek a zenei események mellett a hallgatók kulturális- és sport életének fellendítésére is, folyamatos látogatói rekordokat döntve. Ezeknek köszönhetően a napközbeni programok szinte évről-évre bővülnek, nem csak létszámuk, de színvonaluk tekintetében is. Az EFOTT egyik legfőbb célja a felhőtlen szórakoztatás mellett vízparti nyaralás lehetőséget is biztosítson a fesztiválozók számára.

Több infóért kattints ide.

Ha a Balatonon járnál:

Dog Beach Fest -Fonyód – július 14-16

A Dog Beach Fest hasznos programokkal, kiállítókkal várja a kutyabarátokat. A kutyás kikapcsolódás garantált, és rengeteg, a felelős kutyatartást népszerűsítő programokkal is találkozhatnak a kikötőbe és a Kutyás strandra látogatók. A jelen lévők információt kaphatnak arról, hogyan őrizhetik meg a kutyájuk egészségét, és a balatoni kutyabarát szolgáltatásokról is, a Kutyabarát Balaton Élménykalauz közreműködésével. Kutyakiképző tanácsai, kiállítók portékái és civil szervezetek közreműködése is színesi az eseményt, és itt lesz a különleges önkiszolgáló kutyamosó is.

További részletekért kattints ide.