A magyarok többsége nem tölti otthon a húsvéti hosszú hétvégét

Az idén négynapos húsvéti ünnepre a tavalyihoz képest már most csaknem háromszor több vendég foglalt a belföldi szálláshelyekre – derül ki a Szallas.hu legfrissebb adataiból.

Egy ma kiadott közlemény szerint minden 4. magyar SZÉP-kártyával egyenlíti majd ki a számlát, az átlagos foglalási érték 49 667 forint. A legtöbben Egerbe, Hajdúszoboszlóra, Budapestre, Gyulára és Siófokra látogatnak.
A Szallas.hu kutatása szerint a megkérdezettek 90 százaléka kifejezetten örül a döntésnek, és persze sokan ki is használják: minden harmadik foglalás 3 éjszakára, vagyis 4 napra szól – ismertette Mészáros Judit, a Szallas.hu marketing menedzsere.
A vendégek harmada hotelben keresi az ünnepi kikapcsolódást, amit népszerűségben a vendégház, az apartman és a panzió követnek.


Az előfoglalások alapján Eger a legnépszerűbb, a Heves megyei települést sorrendben Hajdúszoboszló követi. Mivel a négy egybefüggő munkaszüneti nap már a környező országokat is elérhetővé teszi, így a külföldre irányuló magyar forgalom is nagyot ugrott idén, ez több, mint háromszorosa a tavaly húsvéti értéknek – tette hozzá Mészáros Judit.

Az előfoglalások alapján a TOP 10 legnépszerűbb magyar település között van Szeged, Nyíregyháza, Miskolctapolca, Szilvásvárad, és Pécs.

MTI