Rohamtempóban közeledünk az Oscar-gálához. A jelöltek között számos nagyszerű rendező neve bukkan föl, akik közül feltétlenül ki kell emelni Mel Gibsont, a Fegyvertelen katona, és Garth Davist, az Oroszlán című film alkotóit. A két férfi már azért is szóra érdemes, mert véleményünk szerint filmjeik sokkal jobbak, mint a 14 díjra jelölt Kaliforniai álom.
A legjobb film díjra jelölt művek közül minden kritikával és eddigi elismerésekkel szembe menve mégsem a Kaliforniai álmot tartom a legesélyesebbnek, hanem két annál sokkal erősebb volumenű, igaz történeten alapuló alkotást, a Fegyvertelen katonát és az Oroszlánt.
Oroszlán
Meglehet, hogy a Kaliforniai álmot 14 díjra jelölték, afelől nincs kétségem, hogy néhányat el is fog majd nyerni. Még 2017-ben is lehet egy musical magával ragadó, sőt tökéletes is. Csodálatos alkotás, elvarázsolja a nézőt egy olyan világba, amiről csak álmodhatunk. Fantasztikus díszletek, kosztümök, művészeti elemek, egyedi képi világ és merő romantika jellemzi. Olyan hatást kelt, mintha az 1950-es években járnánk, pedig a sztori a jelenkorban játszódik. Chazelle kiváló alkotása egyszerűen ragaszkodik a régi korok nagy filmjeihez. Művében visszaköszön az örök klasszikus, az Ének az esőben utcajelenetei. Ugyanakkor a film labdába sem rúghat a Fegyvertelen katonával, vagy az Oroszlánnal szemben.
Az Oroszlán egy olyan megrendítő és egyben csodálatos alkotás, amelyhez hasonlóval még nem találkozhattunk. Egy indiai fiúról szól, aki a modern kori technológia segítségével talál rá édesanyjára. Indiáról sokunknak a bollywoodi táncos-zenés filmek tömkelege, a túlnépesedés, a mély szegénység jut az eszékbe. Ez pedig egy kiváló dráma, tökéletesen elmesélt és megrendezett szívmelengető emberi történet. Garth Davisnek ez az első egész estés filmje, és nemhiába jelölték a legjobb első film kategóriában. A film középpontjában az érzelmek állnak. Az alkotás ellentétpárokra épül, az arányosság olykor meginog. Hirtelen ugrik hosszú időintervallumot a történet. A film első felében még a 80-as évek Indiájában járunk, majd a 2000-es években, Ausztráliában találjuk magunkat. Az ellentétek folytonosan felbukkannak a filmvásznon. A film egészére kijelenthetjük, hogy a rendező nem gondolta túl, egyszerű és klasszikus filmes eszközökhöz nyúl végig. Be kell vallanunk, nyugati szemmel nem tudjuk oly mélyrehatóan érzékeltetni India varázsát és nyomorát, ugyanakkor rengeteg emlékezetes és élménydús pillanatot tudunk a mozivászonra vetíteni nyugati világunkról. Ez abszolút megfigyelhető és talán védjegye is Davis munkájának. A hihetetlen történet kulcsjeleneteit leginkább az anya – fiú beszélgetései jelentik. Érzelmi töltése, és stilizáltsága egy olyan vonalat képvisel, ami megállja a helyét az olyan nagy rendezői alkotások mellett is, mint Mel Gibson Fegyvertelen katonája.
Fegyvertelen katona
Mel Gibsont az utóbbi időben rendre negatív kritikák érték. Sokan úgy tartották, hogy az említett Oscar-díjra jelölt film nem lett a legerősebb alkotása a rendezőnek. Holott ez egy teljes mértékben kiforrott, jól megrendezett, elképesztő operatőri munkával és vizuális technikával létrehozott műalkotás. Gibson finoman összehangolta a háború veszélyes, rideg hangulatát, a magára maradt, csak a hitében bízható emberrel. Egy vérfagyasztó, háborús, igaz történetet dolgozott fel, olyan finomhangolással, ami könnyeket csal a néző szemébe. A kereszténység igen intenzíven jelenik meg, de lépten-nyomon ellenpontozva van. A fiú egy csodálatos flash backben tárja elénk fegyvertelensége valódi okát. A film végére kiderül, a legnagyobb fegyver nem a gyilkoló eszközökben és háborúban rejlik, hanem a hitünkben, bennünk, emberekben. A film tele van megható jelenetekkel, és olyan kameraállásokat és -mozgásokat mutat be, mellyel szinte a nézőt is bevonja a háborúba. Aktív és egyre erősödő feszültséget gerjeszt. Gibson előszeretettel ábrázolta véresen és durván a háborút, így nem is meglepő, hogy nagy port kavartak a kritikusok szavai, hiszen túl valóságosan adta vissza a háború brutalitását.
Kőkeményen beránt minket a háborús övezetbe, megmutatja azt, amiről a mi generációnk már csak könyvekből ismerhet, és videójátékokon játszik. Nem kíméli a nézőt, nagyon élethűen felvázolja nekünk mindezt a szörnyűséget. A végletekig fokozza az érzelmeket, ahogy a korábbi Passió szenvedéstörténetnél is tette. Kifejező akciókoreográfiák, lassítások jellemzik a filmet, mely által egyértelművé válik, hogy egyáltalán nem egy szokványos háborús filmet nézünk.
A mű nem csak felidézi a XX. század elején fellobbanó, mára már elfeledett romantikát, de mögöttes tartalommal is bír, méghozzá a hite szerint élő ember értékeit tárja elénk.
A filmben a rendező végre kiforrt és kiteljesedett. Megalkotott egy olyan színvonalas művet, melyre a háborús filmtörténetekben még nem volt hasonló, ami nem csak a legjobb rendezői, és legjobb film, de a legjobb operatőri, a legjobb férfi főszerep és zenei díjat is megérdemelné.
Kovács Viktória
