Budapest titkai – Az I. kerület

Budapest első kerülete a város egyik leghangulatosabb része, rengeteg apró utcácskájával, hangulatos kávézóival és rengeteg látnivalójával. Utóbbiba tartozik a Világörökség részét képező Citadella és Budai Várnegyed is. A Duna, Csalogány  utca, Citadella, és Krisztina körút által határolt 1 kerület érdekességeit és legjobb helyeit mutatjuk be.

A kerület szíve a Budai Várnegyed. A ma is látható várat IV. Béla kezdte el építtetni, az 1241-42-es tatárjárás után, hogyha a keleti nép ismét lerohanná az országot, tudjanak védekezni ellenük. A középkori palota, mely egykoron itt állt és melynek csillagvizsgálója és hatalmas könyvtára is volt, Mátyás király uralkodása idején pompázott legnagyobb fényében. A török megszállás idején több támadást kellett elszenvednie, végül 1686-ban teljesen elpusztult. A Várnegyedben most is nagy a sürgés-forgás: a Miniszterelnökség, a Belügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium székhelyét hamarosan a Budai Várba fogja áthelyezni, az ehhez szükséges munkálatok még tartanak.

Az első kerület másik fontos része Krisztinaváros, mely, ahogyan a Krisztina körút is, Mária Terézia lányáról, Mária Krisztina főhercegnőről kapta a nevét, akinek a férje, Albert Kázmér, Magyarország helytartója volt. A helytartói rang a gyakorlatban azt jelentette, hogy az ezt a pozíciót viselő személy helyettesítette a királynőt, amikor Mária Terézia nem tartózkodott az országban (ami elég gyakran előfordult).

Ugyancsak az első kerületben található a Vérmező is, ahol valamikor tényleg véres események történtek: a 18. század végi Martinovics Ignác-féle jakobinus összeesküvés résztvevőit végezték ki itt.

A dualizmus idejében a város leghangulatosabb helye a Budai Vár mögött megbúvó Tabán volt, ahol az aprócska utcácskákban egymást érték a hangulatos éttermek. A hanyatlásnak indult területet fellendítésére az 1930-as években rengeteg terv született, Horthy hatalmas épületeket, szállodákat és gyógyfürdőket szeretett volna itt látni, de az elképzelésekből sajnos semmi nem valósult meg.

A Tabán titkairól egy korábbi cikkünkben is írtunk, melyet itt elolvashatsz.

Az első kerületnek két hídja is van: a Lánchíd és az Erzsébet híd. Előbbi a város első kőhídja, melynek léte nagyban köszönhető Széchenyi Istvánnak, aki az építkezést kezdeményezte. A híd 9 év alatt készült el, az ünnepélyes megnyitására az 1848-as szabadságharc leverése után, 1849-ben került sor. Itt, a Lánchíd budai hídfőjénél található az ország 0. kilométerköve is. Az  Erzsébet híd jóval később, a 19-20. század fordulóján épült, és a mendemondákkal ellentétben a Belvárosi Plébániát nem kellett arrébb mozdítani a felépítése miatt – ellenben Pest régi belvárosa a híd áldozata lett: a hídra felvezető út pontosan itt halad keresztül, ezért több útban álló épületet is le kellett bontani.

Ha még többet szeretnél megtudni a budapesti hidak történetéről, kattints ide

5 hangulatos hely az első kerületben

Asztalka

Az Asztalka olyan, mint egy mesebeli hely. Itt tényleg minden a vendégek kényelméről szól. Foglalj helyet, és hagyd, hogy kiszolgáljanak. Az itteni sütemények nemcsak mennyei finomnak tűnnek: valóban azok is! Az édességek nemcsak szeretettel, de szakértelemmel is készültek, így minden harapás belőlük egy valóságos gasztronómiai csoda. És hogyha valami ennyire finom, ugyan kit érdekel, hogy mennyi kalória van benne?

Jamie’s Italian Budapest

A  Várnegyedben található Jamie’s Italian Budapest tavaly nyitott, a híres mesterszakács első közép-európai éttermeként. Az étteremben az olasz gasztronómia legfinomabb falatjait kóstolhatod meg, persze csakis egy kis Jamie-féle csavarral, amitől az ételek még pikánsabbak és finomabbak lettek. Nem hiába rajongunk a helyért: itt az előételektől kezdve a desszertig minden fantasztikusan finom.

Marvelosa Kávézó

A Lánchíd utcán található Marvelosa Kávézó a nyugalom szigete. A boldog  békeidőkben épült ház földszintjén található Marvelosa sokkal több, mint egy kávézó. Legyen szó reggeliről, ebédről, vagy vacsoráról, a Marvelosában sosem fogsz éhen maradni. Természetesen nevéhez méltóan finom kávét is felszolgálnak a hangulatos kávézóban, ahol kicsit olyan érzésünk lehet, mintha visszarepültünk volna az időben.

Déryné Bisztró

Régebben a Tabán volt Buda(pest) legfőbb vigalmi negyede. Sajnos az első kerület egykori hangulata mára már eltűnt, de imitt-amott még feltűnik valami a régi idők vidám, békés légköréből. Ilyen hely a Déryné Bisztró is, amely már több mint 100 éve a környék kedvenc kávézója. A péksüteményeik is isteniek, ajánljuk!

Cafe Dumas

A Francia Intézet földszintjén található Cafe Dumas-t nem meglepő módon a francia gasztronómia ihlette meg. A hely valójában egy darabnyi Párizs Budapest első kerületében. Ha erre jársz, legyél stílszerű, és egyél egy fenséges croissant-t, amit különleges házi levendulalekvárral töltenek meg. Az ízére nincsenek szavak, egyszerűen tökéletes.