Fesztiválmustra: Őket várjuk legjobban az idei VOLTon

A 25. Telekom VOLT Fesztivál az eddigi leghosszabbnak ígérkezik, idén először öt napon keresztül, június 27. és július 1. között lepik el Sopront a jobbnál jobb magyar és külföldi előadók, zenekarok és a vidám fesztiválozók. Természetesen mi is ott leszünk a tömegben, pirosra tapsolva tenyerünket. Hangolódjunk együtt az újabb szuper nyári kalandra: következzenek a VOLT számunkra legimpozánsabb fellépői. Ti melyik koncerteken csápoltok majd az első sorban?

Kezdjük rögtön a sort a hazai előadókkal és együttesekkel, akik már több soron bebizonyították, hogy ott a helyük az ország legnagyobb fesztiváljain is, hiszen olyan fergeteges hangulatot, mint ők kevesen tudnak csinálni. Mi többek között nagyon várjuk az idei Nagy-Szín-Pad nyertesének, a Lóci játsziknak keddi bemutatkozását (OTP Junior – Petiőfi Rádió Nagyszínpad, 17:30), a Mary PopKids keddi koncertjét (Akvárium Színpad, 18:30), a Margaret Island szerda esti buliját is (Akvárium Színpad, 22:00), a Supernem csütörtöki koncertjét (Telekom Nagyszínpad, 16:00), ahogy a Punnany Massif buliját is ugyanazon a napon (Telekom Nagyszínpad, 21:00).

Hangolódásképp hallgassuk is meg az idei VOLT himnuszt, amely a Punnany Massif, Pásztor Anna, Charlie és Pető Szabolcs közreműködésével jött létre:

A legnagyobb nevek közül a Linkin Park (Telekom Nagyszínpad, 21:00) biztosan nagyot fog szólni! A 2000-es évek fiataljai üvöltve fogják kántálni a Numb-ot, a Somewhere I Belong-ot, de a Breaking the Habit-et is. Július elsején újra meghallgathatjuk az Imagine Dragons (Telekom Nagyszínpad, 21:00) koncertjét, ahol együtt énekelhetjük Dan Reynolds-dzal a legnagyobb slágereket, mint például a Radioactive vagy a Demons. A legkülönlegesebb atmoszférát talán mégis a brit származású énekesnő, Ellie Goulding (Telekom Nagyszínpad, 21:00) fogja megteremteni egyedi hangjával és érzelmes számaival.

A Years & Years (OTP Junior – Petiőfi Rádió Nagyszínpad, 22:40) brit trió legnépszerűbb számaiban fellelhető az elektronikus, a pop, az R’n’B, de a kilencvenes években népszerű house zene is – ezeket hallgathatjuk meg élőben június 29-én. A VOLT csütörtöki napja erősnek ígérkezik, merthogy több százméteres távlatból felismerhetjük majd Jess Glynn (OTP Junior – Petiőfi Rádió Nagyszínpad, 19:30) különleges hangját, hajnalban pedig a belga DJ Lost Frequencies (Telekom Electronic Beats Stage, 1:30) keveréseire táncolhatunk. Másnap az amerikai punk-rock banda, a Paramore (Telekom Nagyszínpad, 21:00) koncertjén őrül majd meg mindenki.

A részletes programtábláért kattint IDE.

Akkor ott tali!