A főváros legnagyobb közparkjának látképe ma már elképzelhetetlen lenne a Vajdahunyad vára, a Fővárosi Állatkert vagy a Városligeti Műjégpálya nélkül, azonban a 18. században még csak legelőként szolgáló terület nem kevés változáson esett át, míg megkapta mai formáját.
Az első korzó
Először Boráros János városbíró tett javaslatot 1794-ben, hogy az elhanyagolt, mocsaras városszéli erdőt alakítsák át ligetes pihenőhellyé, ám a közparkra a pályázatot csak 1813-ban írták ki.
A számos, sokat ígérő pályamunkából Nebbien Henrikét választották ki, aki három éven át tanulmányozta a helyi fákat és bokrokat, hogy felmérje, hogy pontosan milyen típusú és elrendezésű park illene leginkább az adott területre. Végül egy angol stílusú kertet álmodott meg, illetve szem előtt tartotta azt is, hogy az elkészült Városliget a nemzetet képviselő, patrióta jelkép legyen.
Az előkészületeket 1817-ben kezdték el, ám hamar elfogyott a pénz, így csak egy kis részét tudták megvalósítani az eredeti tervnek. Mindezek ellenére, a szomszédos Kőrönd megépülésével így is rengeteg kikapcsolódásra és pihenésre vágyó kiránduló látogatott el a kis ligetbe, hogy elmeneküljenek a város zaja elől.
FunzineAz ekkor még Városerdőnek nevezett területen legelőször a tó és a hozzá illeszkedő szigetek készültek el, ami a nyár során halászversenyeknek és piknikeknek adott otthont, télen pedig korcsolyázók lepték el. A nyüzsgő élet a parkban a 19. század elején indult be, amikor kisebb rendezvényeket és nagyobb tömeget megmozgató izgalmas programokat kezdtek el ide szervezni.
Az egyik legjelentősebb nap a park életében 1811. június 3. volt, amikor Gregor Kraškovič szlovén származású orvos és Johann G. Menner bécsi fizikus Magyarországon először innen szálltak föl hőlégballonnal.
A nem mindennapi esemény számos nézőt csalogatott a parkba, a helyzetben pedig a kereskedők és mutatványosok is hamar meglátták a lehetőséget, így 1830-ra már számos bódé üzemelt a területen, illetve egy céllövölde és egy csúszda is felállításra került. A főváros első omnibuszjárat-vonala is érintette a parkot, ezzel pedig még elérhetőbbé vált mindenki számára.
A Lizsé fénykora
A tó 1863-as újraszabályozása egy óriási mérföldkőnek számított a park életében, hiszen a Kresz Géza által alapított Pesti Korcsolyázó Egylet a városi tanácstól megkapta a lehetőséget, hogy egy részét korcsolyapályává alakíthassa. A jégpályát 1870. január 29-én nyitották meg, amit egy kis, fából készült melegedővel egészítettek ki, ám ez pár évvel később leégett, az első kőépület megtervezését pedig Lechner Ödön nyerte el.
A korcsolyapálya megnyitásával hamar felpörögtek az események: 1866-ban megnyílt az Állatkert, majd 1877-ben az artézi fürdő is, a terület pedig hamar a legnépszerűbb kiránduló- és szórakozóhellyé nőtte ki magát, ami számos sétának, randevúnak és baráti találkozónak szolgált helyszínéül.
A parkot a cselédektől az arisztokratákig mindenki látogatta, ám sokáig nem nagyon vegyültek egymással. Míg a tehetősek a Stefánia korzó kioszkjai körül találkoztak, a köznépet a vurstli, a körhinták, a kiskocsmák és a cirkuszok vonzották.
Az 1880-as évekre érte el teljes pompáját az akkor már óriási népszerűségnek örvendő ligetes zöldterület, hiszen a nagyvárosi parkot már szökőkutak, pavilonok és kivilágított sétautak tették még rendezettebbé. A köztudatban elterjedt egy új elnevezés is: a „Lizsé” Tarján Vilmos újságíró, későbbi színházigazgató nyelvi leleménye volt, amivel a Ligetet tréfás franciás kiejtéssel illette.
Az 1896-os Ezredéves Kiállítás
A Városliget történetét megidézve kihagyhatatlan állomás az 1896-os Ezredéves Kiállítás, aminek egyik helyszíne a főváros legnagyobb parkja volt, ennek köszönhetően pedig elképesztő változásokon esett át. A már 1885-ben megépült Iparcsarnok és a Műcsarnok mellé más monumentális épületeket is felsorakoztattak: 1896-ra készült el a Vajdahunyad vára első, főleg fából épült változata, illetve ekkor nyitott meg a parkot is érintő Millenniumi Földalatti Vasút is.
1906-ban megépült a Szépművészeti Múzeum, amivel a Városliget hamar a nemzet kulturális értékeinek egyfajta központja lett, 1907-ben újjáépítették a Vajdahunyad várát, majd 1912-ben felújították az Állatkertet, aminek finanszírozásához bikaviadalt rendeztek. A Széchenyi Fürdő is ekkorra nőtte ki magát és híresült el, illetve megindult a Hősök tere kiépítése is.
A terület körülbelül 1930-ra érte el a ma is ismert közparki arculatát és funkcióját: a tágas közlekedőutak között pázsitfelületek, árnyékos, padokkal felszerelt pihenőhelyek és játszóterek tarkították.
A második világháborútól napjainkig
A második világháború bombázása, mint megannyi más fővárosi helyszínt, a ligetet sem kímélte, a legtöbb épület találatokat kapott: többek között megsemmisült a Közlekedési Múzeum kupolája, az Iparcsarnok, a kertészeti pavilon és a zenélő szökőkút is. A háború pusztításai az állatkertet sem kímélték: az itt élő állatok nagy része elpusztult, a zöldterületeken pedig fegyveres harc is folyt, így az is teljesen elhanyagolttá vált.
A háború után, a Rákosi-korszak során eltávolították a hazai alkotásokat a Szépművészeti Múzeumból, felszámolták a vurstlit, az angolparkból vidámpark lett, a panoptikumot pedig lebontották, majd a benne lévő bábukat elásták.
A Városliget egy egészen új funkciót kapott: a tömegrendezvények helyszínéül szolgált, amelyek érdekében kiirtották a növényzet egy nagy részét, hogy az ünnepségeken és felvonulásokon részt vevő tömeg elférjen. A Kádár-korszakban megkísérelték a terület helyreállítását, 1974–1978 között a magyar történelem legnagyobb parképítő programja keretében közel 100 000 darab cserjét és fát ültettek, illetve a Városligeti-tó vízinövényzetét is felfrissítették.
A számos próbálkozás ellenére a közpark sokáig nem pihente ki a világháború pusztításait, az ezredfordulóra különösen leromlott és a közbiztonság is kérdéses lett. A probléma orvoslására a Liget Budapest projekt során igyekeztek megoldást találni, hogy ismét egykori fényében tündökölhessen a közpark és ugyanakkora szerepet töltsön be a fővárosi életben, mint a századforduló idején.