Ingyenes ismeretterjesztő előadások töltik meg Budapest kocsmáit
A Pint of Science Hungary célja, hogy a tudományt elérhetővé és érdekessé tegye a közönség számára.
A Pint of Science Hungary célja, hogy a tudományt elérhetővé és érdekessé tegye a közönség számára.
Urbánus dzsungelekbe, belvárosi oázisokba és természetközeli kerthelyiségekbe invitálunk benneteket.
Április végétől Budapesten a hétvégék főszereplői a hangulatos nosztalgiajáratok lesznek.
A népszerű városi fesztivál, idén is rengeteg szuper programmal vár mindenkit a főváros szívébe.
Közel 50 helyszín több, mint 100 programmal várnak mindenkit egy közös összművészeti piknikre.
Májusi vintage és retró vásárból ezúttal sem lesz hiány Budapesten és környékén.
Megannyi izgalmas program vár ránk Budapesten május második hétvégéjén is.
Egy olyan időutazáson vehetünk részt, ahol remek produkciókkal repülhetünk vissza az 1920-as évekbe.
A nyári hónapok közeledtével a jó idő és a színes programfelhozatal is kicsalogat majd a szabadba.