Gödöllő kihagyhatatlan a fővárosiak körében: közelsége és nagyszerű programkínálata miatt szuper egynapos úti cél, mégis kevesen keresik fel a Sisiről elnevezett gyönyörű parkját.

Keresve sem találhatnánk jobb helyszínt az őszi feltöltődésre a gödöllői Erzsébet-parknál, melyet akár a Gödöllői Királyi Kastély hátsó kertjén keresztül, a Szabadság úton átkelve is megközelíthetünk.
Erzsébet királyné váratlan halálát követően, még ugyanabban az évben, 1898-ban kétszázféle örökzölddel díszített ligetet létesítettek Gödöllőn, a park átadására azonban csak három évvel később került sor.

Érdekessége, hogy a Sisi emlékére ültetett 3 millió (!) hazai fa közül 48 ezer itt található. A város szívében található park nemcsak szépsége miatt különleges, hanem egyike volt a legelső köztereknek is, melyek a királynénak állítottak emléket.
A több mint 100-féle örökzöldet felsorakoztató parkban egy hangulatos, krími hársokkal szegélyezett sétány vezet Sisi szobrához, amelyet 1901-ben, Ferenc József jelenlétében adtak át, az Erzsébet-szikláról pedig szép kilátás nyílik a tájra.

A Róna József alkotása mögött található Sziklahalom emlékmű szintén Erzsébet királyné előtt tiszteleg: a rajta található 64 kő az akkori 64 vármegyét jelképezi, a tetején lévő, mészkőből faragott királyi korona pedig önmagáért beszél.
A park bejáratánál található Kálvária szintén szimbolikus jelentéssel bír, az 1711-ben épített emlékhely a Golgotát idéző magaslaton található, a két lépcsősorral megközelíthető szoboregyüttesben pedig feltűnik Jézus, Szűz Mária és Szent János alakja is.
Ősszel nincs is jobb program, mint a gyönyörű park hatalmas fái alatt andalogni!
2100 Gödöllő, Erzsébet királyné hársfasor
Még több hangulatos fotó az őszi színekben pompázó Erzsébet-parkról:



További mesés fotókért és kirándulóhelyekért csatlakozzatok a Magyarország legszebb helyei – a Funzine csoportja Facebook-közösségünköz. A csoportba szívesen várunk minden természetjáró profi és hobbifotóst, aki szívesen megosztaná munkáit a csoporttagokkal, illetve adott esetben olvasóközönségünkkel is.


Funzine
