Madárcsicsergéssel kísért, varázslatos őszi kirándulással vár a Kelet-Mecsek ékszerdoboza

A Zengő északi oldalánál fekvő csöppnyi faluról könnyen azt hihetnénk, hogy nem sok látnivalóval kecsegtet, ennél nagyobbat azonban nem is tévedhetnénk. A mindössze 50 lakost számláló település ugyanis egy őszi színekbe burkolódzó arborétumot és megannyi nagyszerű túraútvonalat kínál a közelről és távolról érkezőknek.

Fotó: Ster Andrea

A Kelet-Mecsek ékszerdobozaként is emlegetett Püspökszentlászló igazi csemege azoknak, akik úgy gondolják, már hazánk valamennyi kirándulóhelyét megjárták, hiszen a félszáz lelket számláló település elképesztő őszi csodavilágot és egy tartalmas kirándulást tartogat.

Bár eleinte bosszantó lehet, hogy a község területére nem lehet autóval behajtani, a Hosszúhetényről induló, alig 3 kilométeres séta végére érve érthetővé válik, miért ragaszkodik a helyi önkormányzat ahhoz, hogy a falu idilli csendjét mindenképpen megőrizzék. A gyalogszerrel is könnyen bejárható településen csupán a természet hangjai adnak kellemes háttérzenét a kiránduláshoz, így valóban magatok mögött hagyhatjátok a város zaját.

Az apró település legjellegzetesebb látnivalója a kastély és a körülötte elterülő arborétum, ami nemcsak Baranya megye, de hazánk egyik legszebb parkja is egyben. A kertbe belépve rögtön a béke szigetén érezhetitek magatokat, a padokon megpihenve pedig napfürdőzhettek is akár.

Fotó: Ster Andrea

Az arborétum felfedezése után számos túraútvonal közül választhattok, amennyiben folytatnátok a kirándulást. Gyerekekkel feltétlen érdemes meglátogatni a Püspökszentlászló és Hosszúhetény határában lévő erdő lakóját, a barátságos Kőmorzsolót. Ha van időtök, keressétek fel az óriás testvéreit is: a Vasgyúróval Mecseknádasdon, a Fanyűvővel pedig egy bikali játszótér mellett találkozhattok.

Fotó: Ster Andrea

Az arborétum az év minden napján reggel 10 és este 6 óra között látogatható, míg a kastélyt csak előzetes bejelentkezés után, csoportosan tudjátok belülről is megcsodálni. A kastélyról és az arborétumról minden további információt ide kattintva, Püspökszentlászló weboldalán találtok.

További mesés fotókért és kirándulóhelyekért csatlakozzatok a Magyarország legszebb helyei – a Funzine csoportja Facebook-közösségünköz. A csoportba szívesen várunk minden természetjáró profi és hobbifotóst, aki szívesen megosztaná munkáit a csoporttagokkal, illetve adott esetben olvasóközönségünkkel is.

További csodás fotók a környékről:

Fotó: Ster Andrea
Fotó: Ster Andrea
Fotó: Ster Andrea
Fotó: Ster Andrea
Fotó: Ster Andrea
Fotó: Ster Andrea

Ha a Dél-Alföld felé vennétek az irányt: